Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Vasút- és helytörténeti tájház Domaszéken - galéria

Domaszék -Július 21-ére nyeri el végleges formáját a vasút- és helytörténeti tájház Domaszéken. A polgármester és kolléganője tartott tárlatvezetést, egyelőre az egykori kisvasút történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
Szelelőt is kaptak

Papdiné Megyeri Csilla elmondta: a vasúti kiállítási anyagok további bővítése érdekében várják a felajánlásokat. Így tettek szert többek között egy 1907-ben készült szelelőre, azaz egy gabonatisztítóra, amelyet a helyi Kálmán Sándor ajánlott fel.

„Majdnem 50 éven keresztül szelte át Domaszéket, és segítette elő Szeged és környékének gazdasági életét és közlekedését"– olvashatjuk a kisvasútról a falu önkormányzatának kiadványában. – Decemberben zárult a Mórahalom–Domaszék–Óbecse–Temerin helytörténeti útvonal az örökségvédelem jegyében című, magyar–szerb határon átnyúló pályázatunk – mondta Kispéter Géza polgármester. – Több mint 10 millió forintot fordítottunk rá pályázati forrásból.

Ebből félig már berendezték a tájházat, a kisvasút egykori állomásának épületét. Két kiállítás nyeri itt el végleges formáját július 21-ére: egy hely- és egy vasúttörténeti, a falunapra időzítve. Az emlékház már most is látogatható. Lapunknak a polgármester és Papdiné Megyeri Csilla közművelődési ügyintéző tartott tárlatvezetést a tájházban. – Engi József szegedi közlekedéstörténész képeinek és forrásainak, a Vasúttörténeti Múzeumnak és a szegedi néprajzi tanszék munkatársainak köszönhető, hogy létrejött ez a kiállítás– tudtuk meg az ügyintézőtől.

Vasút- és helytörténeti tájház Domaszéken. Fotó: Karnok Csaba
„Ásotthalom" feliratú megállót jelző tábla, korabeli vasutasruhák, telefon. Mind a tájházban találhatók, ahogy méretarányos makettek is. Engi József feljegyzéseiből kiderül: 1927. február 1-jén indult útjára a kisvasút Szeged és Pusztamérges között, 69 kilométeren, 11 állomással, az egyik a domaszéki volt. A kisvasutat közel 50 év elteltével, 1975-ben szüntették meg, ekkor már autóbuszok is jártak a települések között.

Olvasóink írták

  • 4. Jeti00 2012. január 30. 13:42
    „ha működne a kisvasút már mennék is megnézni. így egymagában nem túl vonzó átbuszozni.
    egyébként se nem drága se nem rossz újjáépíteni, a közelünkben a kemencei kisvasút nagyon népszerű pedig se az induló se a célállomáson nincs semmi. egyiknél strand másiknál fagyizó :D mégis tele van szinte mindig”
  • 3. deszkás 2012. január 30. 10:31
    „Többe fog kerülni (most már) mint egy autópálya. Sajnos.”
  • 2. Nyomozo 2012. január 30. 10:22
    „Kicsit viccesnek tartom ezt a vasútépítést! Ásotthalom - Halastelek? Ki járna ezen a szakaszon? Mórahalom - Ásotthalom vonalat még eltudnám képzelni.”
  • 1. Beroesz 2012. január 30. 09:06
    „Az Ásotthalom táblát talán hamarosan haza lehet adni Ásotthalomra, merthogy munkát kapott:
    http://www.nkh.hu/Hirdetmenyek/vasut/Vasti%20szakterlet%20hirdetmnyei/UVH_VF_906_1_2012.pdf

    Úgy néz ki, hogy egy vállalkozó újjáépítené a kisvasút egy szakaszát és erre megvalósítási engedélyt is kért. A település pedig hozzákezdett az egykori nyomvonal jogi státuszának rendezéséhez:
    http://www.asotthalom.hu/download.ashx?type=file&id=13137

    Lesz még vonat Ásotthalmon!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magángyűjtemény a hajóácsok házában

40 mesterség 4000 tárgyi emlékét gyűjtötte össze egy évtizedes munkával dr. Babik Barna szegedi orvos. Tovább olvasom