Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Versenyeztek a falatozó kutyák

Szeged - Az újszegedi ligetben immár a negyedik alkalommal rendezték meg a Kutyafuttában Napot – jó időben, jó helyen. Nézze meg galériánkat!
– A salátát is muszáj megenni! – kapják az instrukciót a hotdog-evő verseny ember és állat résztvevői a visszaszámlálás előtt. Megindul a hajrá: kutyák és mellettük gazdáik tömni kezdik a finom falatokat, versenyeznek egymással és társaikkal. A nagyevő ebek alig egy-két perc alatt benyelik a virslivel töltött ínyencséget, és amíg a gazda küszködik, addig például az afrikai oroszlánkutyának, Dagnak még arra is marad ideje, hogy besegítsen a mellette versenyző tacsinak, aki egy hálás pillantással megköszöni eme kedves gesztust. A győzelemért Szűcs László komoly áldozatot hozott: kis vízzel lemosta, majd megette azt a salátadarabot, amelyet hároméves tacsija kicsit megcsócsált. – Mazsola mindent megeszik, ami mozog, és azt is, ami nem, de a salátával már nem boldogult, ezért muszáj volt besegítenem – avat be László, aki kedvencéhez hasonlóan nagy evő.

Csúcstalálkozó Újszegeden. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)

Egész napos kutyás rendezvényekkel várta az érdeklődőket a negyedik Kutyafuttában nap szombaton, amelyre csaknem ötezren látogattak ki a szegedi Erzsébet ligetbe. Volt kutya-gazdi futóverseny, ügyességi versenyek, kölyök- és felnőttkutya-szépségverseny, agility háziverseny – mindenki kipróbálhatta, hogyan tud együttműködni négylábú kedvencével. Sokan pedig csak nézelődni és piknikezni mentek, hasznos kutyanevelési tippeket meríteni a kutyaiskolák bemutatóiból. – Kutyánk élete akkora, amekkorát mi adunk neki. Ezért fontos, hogy a vele töltött idő tartalmas legyen. Ez nemcsak őt fogja feltölteni, hanem bennünket is. Számomra sikerélmény, ha a kutyatulajdonosok a rendezvényen kapnak valami új ötletet, friss motivációt, ami miatt változnak, ezáltal a kutyájuk élete is változik – fogalmazott Putnik-Mayer Yvette, a rendezvény szervezője.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Primavera szegediekkel az Erkelben

A vidéki és határon túli színházak - köztük a szegedi teátrum - ezen a héten újra bemutatkoznak egy-egy operaprodukciójukkal az Erkel Színházban. Tovább olvasom