Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Veszedelmes viszonyok: divatbemutató – a 18. századból

Szeged – Akár látványos történelmi divatbemutatóként is nézhetjük a kisszínházban a Veszedelmes viszonyokat, annyi benne a pazar kosztümcsoda. A társulat évadnyitó bemutatója Ács János rendezésében azonban több szempontból is csalódás.
Choderlos de Laclos levélregénye a maga idejében alaposan felkavarta az állóvizet, bombaként robbant, hosszú évtizedekig tiltott olvasmánynak is számított. Christopher Hampton nem sokat kockáztatott, amikor darabot, majd a nevezetes filmváltozathoz forgatókönyvet is írt belőle. A színházat persze nem érdemes összehasonlítani a filmmel, hiszen egészen mások a lehetőségei. A szegedi évadnyitó bemutatóra közönségbarátnak tűnő módon rövidre húzták a darabot. A kivonat azonban túl keveset árul el a szereplők jelleméről, motivációiról, így aki nem olvasta a regényt, nem látta valamelyik filmváltozatot sem, csak nehezen követhető zanzát kap. Ettől még akár lehetne jó is az előadás, ha legalább a szerepeket megfelelően ki tudták volna osztani. A társulatépítés hiányáról árulkodik, hogy nem sikerült.

Veszedelmes viszonyok a Kisszínházban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Bármennyire tehetséges színésznő is például Borsos Beáta, Valmont bottal tipegő idős nénikéjét aligha neki kellene játszania. Hiába oldja meg lelkiismeretesen a feladatot, az a pár évtized akkor is hiányzik a figurából. Ha már vendéget kellett hívni Valmont szerepére, Horváth Virgil helyett inkább egy olyan színészt lett volna érdemes, aki nemcsak a velejéig romlott vikomt gátlástalanságát tudja kitűnően eljátszani, hanem a galantériához rendelkezik némi férfias vonzerővel is. Enélkül ugyanis egyszerűen nem működik, nem hiteles ez a történet; hiányzik belőle az igazi erotikus feszültség, nem érti a néző, miért gyakorol olyan eszelős hatást Valmont minden jó nőre.

Érdemes volt viszont vendégként visszahívni a Merteuilnét alakító Szabó Gabit, aki finom eleganciával adja a hétpróbás márkinét. Királynői tartással tudja viselni Gyarmathy Ágnes pazar, korfestő jelmezeit, a rokokó parókákat. Ez is fontos, mert kosztümből aztán van bőven, egy vagyont költhettek rájuk, szabadon tobzódhatott a tervező – a főszereplők pedig gyakran öltözhetnek. Aki szeret szép ruhákat látni, eleve jól jár: a színházjegyért történelmi divatbemutatót is kap. Ötletes Menczel Róbert díszlete is: bordó plüsspárkánnyal körülvett, lefelé vezető lépcsőt épített a forgószínpadra. Finom, rokokó bútorok, előtérbe süllyesztett franciaágy, üvegcsillárok, tükörfalak, intarziás parketta, áttetsző, légies fehér függönyök – ennyi elég a 18. századot felidéző variábilis játéktér megteremtéséhez. A jelenetek között barokk csembaló-, hárfa- vagy orgonamuzsikát kapunk, bevágnak néhány részletet férfiszoprán előadásában operaáriákból is. A sok összekaszabolt zene számomra akkor vált végképp idegesítővé, amikor Cecilia Bartoli nevezetes Vivaldi-albumáról adtak néhány taktust az egyik bravúráriából. Inkább a virtuóz éneklést hallgattam volna még, mert a színészi beszédre gyakran hiába hegyeztem a fülem, a 14. sorban sokszor már alig lehetett érteni.

Veszedelmes viszonyok a Kisszínházban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Danis Lídia vérmérsékletétől kicsit messze áll a szent szépasszony, talán ezért is inkább onnantól válik érdekessé Tourvelné figurája, amikor a képzeletbeli erényövet lecsatolja magáról. Cécile Volanges szerepében Erdélyi Tímea jól adja a kíváncsi fruskát, és még egy kis groteszk ízt is visz a latin szerelmi szakkifejezések elsajátításába. Volanges-nét Szilágyi Annamária a tőle megszokott – és mindig hatásos – természetes bővérűséggel játssza. Dancerny lovag elegáns, tapasztalatlan szépfiú, Rédei Roland tökéletesen hozza is ezt a karaktert. A párbajjelenet a hulló falevelekkel filmszerűen látványos. Márkus Melinda igazi szexbombának mutatja a kurtizánt, Bács Péter odaadó szolgának Azolant.

A produkció befejezése az elmúlt évtizedek színházi sablonmegoldásait idézi: miközben az arisztokrata hölgyek békésen kártyázgatnak, a háttérből egyre erősödve szól a Marseillaise. A guillotine-ként leeresztett fekete függönyön végül meg is jelenik a francia forradalom emblematikus kivégzőeszközének képe. Az egykor nagy újítóként tisztelt Ács Jánostól csalódás ez a szájbarágós zárás – és kicsit az egész hullámzó tempójú, alacsony feszültségű, enervált előadás is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ház-Mester: több mint 200-an éltek is a háztartási vészelhárítás lehetőségével,

Az EDF Démász egyik szolgáltatását, a Ház-Mester 24-et a bevezetés óta eltelt egy évben 7 ezer lakossági ügyfél fizette elő. Tovább olvasom