Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Veszélyben az SZKT nosztalgiaflottája: küldjön képeket a ˝megmentéséhez˝!

Szeged – Szombaton megírtuk, anyagi nehézségek miatt eladná az SZKT a nosztaligaflottájának jelentős részét. "Tiltakozzunk" a magunk módján! Küldjön fotókat, videókat, sztorikat a régi járművekről!
Ha már a pénzt nem is tudunk összedobni a járművekre, „tüntessünk" ahogy tudunk: hátha jobb belátásra tudjuk bírni az illetékes nyakkendősöket, és valahogy sikerül megoldást találni a flotta egyben tartásához!

Szegedi nosztalgiavillamosok: a 12-es és a 313-314-es iker motorkocsik 2009 tavaszán. Fotó: Garai Szakács László (galéria)

Küldjenek fotókat, ha van, videókat a régi járművekről! Önök hol, mikor utaztak rajtuk? Van-e esetleg valamilyen hozzájuk kapcsolódó történetük, amit megosztanának másokkal?

A félreértések elkerülése végett: legújabb kezdeményezésünkkel nem kívánunk állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy ki és miért (lehet a) hibás azért, hogy ezt a döntést kellett hoznia az SZKT vezetésének, azaz nem célunk felszólítani az önkormányzatot, hogy márpedig azonnal adják oda a a nosztalgiaflotta egybentartásához szükséges összeget a közlekedési társaságnak, és azt sem kívánjuk, sőt tudjuk megmondani, honnan és hogyan lehetne (esetleg) kigazdálkodni cégen belül a szükséges összeget. Pusztán azt szeretnénk ezekkel beérkező a képekkel, videókkal, szövegekkel jelezni, Szegednek, sőt az idelátogatóknak is nagyon fontosak ezek a régi járművek.

313-314 villamos forgalomban a vezető mellett állva - Egyrettenetesember videója


Várjuk hát az Önök képeit, videóit, történeteit! Mutassuk meg együtt, szeretjük ezeket a villamosokat, trolibuszokat!

* * *

Olvasónk, Ördög Czinkus Tamás a Ziu-9-es troliért rajong. Mint írja: a "Szegedi Közlekedési Társaságnak köszönöm, hogy értesítettek, hogy húsvétkor járni fog ez a csodálatos jármű! Kis koromba utaztam vele, a hangja is elbűvölt, és ráadásul szépen felújították. Még egyszer nagyon köszönöm ezt!"

Az SZKT nosztalgiajárművei - ahogy az olvasóink látják. Fotó: olvasó-tudósító (galéria)

"Nem tudom, mennyire lehet itt, ebben a helyzetben romantikázni, de én a 313-as nosztalgiavillamoson ismertem meg a barátnőmet, Enikőt, két éve. Azóta, amikor csak jár a villamos, utazunk rajta legalább egy kört végállomástól végállomásig" - írta e-mailjében Ferenczi Zoltán.

A 9-153-as Ziu 9-es troli megérkezik a szegedi Mars téri megállóba - Ördög Czinkus Tamás videója


Az SZKT nosztalgiajárművei - ahogy az olvasóink látják. Fotó: olvasó-tudósító (galéria)
- Nekem a ZIU-9-es a kedvencem - írta olvasónk, Tombácz Zoltán. - Kiskoromban sokat utaztam ezeken, amikor kivonták őket a forgalomból, reméltem, hogy még utazni fogok valamelyikkel. A vágyam be is teljesült. Tavaly is és most is utaztam rajta.

"Gyerekkoromban imádtam ezeket a trolikat. Jó vastag ülés van bennük, és mindig jó meleg volt rajta" - nosztalgiázott olvasónk, FuegoNoche.

Villamosos városnézés idegenvezetéssel Szegeden az akkor (2005-ben) 100 éves, Szegeden fölújított 313-314-es ikervillamossal.







 

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. feri37szeged 2012. április 28. 13:29
    „levették a cikket... :((”
  • 35. heró 2012. április 25. 15:55
    „Szigorú Önkormányzati védelem alá kellene vettetni a járműveket, hisz pótolhatatlan értéket képviselnek!!!!”
  • 34. macs 2012. április 24. 20:00
    „31. Belváros,
    a trolikkal kapcsolatosan TIT kezdte a feljelentéssel, majd a hatósági elutasítás után névtelen feljelentés történt, amit ismételten vizsgál a hivatal.
    "Hogy kezdődött a verekedés?
    Hát, viszaütöttek."
    A KT8-as sorsa mi lesz? Megy a levesbe?”
  • 33. Belváros 2012. április 24. 17:32
    „32. feri37szeged 2012.04.24. 17:25

    Drága ferike37
    Nagyon is jól olvastam, csak nem írtam végig, arról meg nem tehetek hogy egysíkúan gondolkodsz!
    Figyelmesen olvasd a DM-et, nem csak a villamosok eladásáról van szó!!!!!!!
    Inkább elmélkedjél el azon, hogy mi vezetett idáig - akkor felbukkan a polgármester felelőssége is - pl munkahelyteremtés, csili-vili plázák és árkádok helyett - persze a telek eladás az jól jöhetett!
    Esetleg olvasd el a másik cikk hozzászólásait is!”
  • 32. feri37szeged 2012. április 24. 17:25
    „Drága Belváros...

    Olvasd már el a cikket mielőtt kommentet írsz! Nem a Polgármester akarja eladni a villamosokat, hanem a FIDESZES SZKT cégvezető TÓTH ISTVÁN TIBOR!!!!!
    Szerintem neked meg először olvasni kéne aztán kommentelni!”
  • 31. Belváros 2012. április 24. 17:21
    „28. feri37szeged 2012.04.23. 20:08

    Most is vannak fejlesztések folyamatosan, önjáró Skoda 21Tr troli fejlesztése, nem önjáró Cegelec hajtásrendszerű troli építés befejezése!
    Skoda 15Tr 4 db építés, ebből 2 db ragasztott üvegezésű, modernizált segégüzemi rendszerrel.
    Tátra villamos felújítás is rendszeresen beindult.
    A Skoda 800 as trolibusz teljes felújítása Soroljam még!!!!

    A KT8-as villamost BÜN és PÉNZ pocsékolás lenne befejezni, még simán rá kellene költeni 150 millát - és 300 milla lenne a végösszeg és mit kapnánk 75%-ban magas padlós járművet! MA AMIKOR HAMAROSAN 9 DB KORSZERŰ 100 % ALACSONYPADLÓS PESA FUT -- EMBEREK ÉSZNÉL LEGYETEK MÁR!!!!!!!!!!!!!! Ezt amúgy is vizsgálja a rend hatóság.
    A legjobb megoldás lenne eladni tőlünk keletre!

    A legfontosabb a meglévő járműpark technikai színvonalának közl biztonságának megőrzése! Ez rengeteg forrást igényel! Ezért lenne jó ha a parkolás bevétel nem csökkene drasztikusan és ide tudnánk mindet forgatni.

    Komoly fejlesztő és építő üzem van az SZKT-nál és ezt az új Vezetés tovább ERŐSÍTETTE!!!!

    A 10-es vonalra hamarosan lenne elég felújított Skoda 15Tr trolibuszunk, de ide csak új trolibuszokat lehet járatni, az a tenderen pedig több mint egy éve a Hatóságok ülnek - ez nem az SZKT vezetés hibája!
    Komoly háttere van ennek a trolibusz tendernek.”
  • 30. Belváros 2012. április 24. 17:09
    „Kiárusítást tart a Polgármester?
    Az SZKT adja el a szegedi közlekedés történeti értékeit, a Polgármesteri Hivatal majd elherdálja a többit...
    100 millióért eladó a Dömötör-torony!

    Szerintem a polgármesteri hivatalt kellene eladni!!!!”
  • 29. Gaby1968 2012. április 23. 20:18
    „25. Igazságkereső
    És a lenyúlt magánpénztári vagyon az hova tűnt?
    Mert, hogy az ország helyzete nem lett jobb, sőt tovább romlott, a kirabolt és kifosztott néppel együtt.

    Villamosokhoz visszatérve.
    Hogy nincs pénz a fenntartásra és az üzemeltetésre, azt még megértem, de azt, hogy miért kellene eladni őket azt már nem. Állítsák be őket egy fedett remízbe, és ha majd lesz pénz, vegyék elő és üzemeltessék őket.
    Hasonlóan az előttem szólókhoz nem hiszem, hogy ez a bevétel oldaná meg az SZKT pénzügyi gondját. Szerintem már itt is megvannak a fideszhez közelálló emberkék, aki majd ebből is profitálnak.”
  • 28. feri37szeged 2012. április 23. 20:08
    „Ja és a drága Tóth úrnak küldött levelem amire nem válaszolt.. 2 napja
    Tisztelt Tóth István Tibor úr.
    Szeretném megkérdezni önt, hogy hogy áll az a villamos fejlesztése, építése amit az elődje kezdett építeni? http://ingatlan.net/magazin/wp-content/uploads/2010/09/villamos1.jpg Már jó lenne ha járna! Vagy valami pártérdek miatt nem építik tovább? És még a kérdésem az lenne, miért nem jár a 10-es troli?, és miért nincs több Szkt-arc troli Szegeden? Miért nem fejlesztenek, annak ellenére, hogy az elődje azt tette, és munkahelyeket teremtett? Vagy a fidesznek az a célja hogy az egész ország népét ( már ami maradt,kisarcolja, és tönkretegye?) és amit az előző vezetés meg tudott tenni, csinálni, azt a mostani teljesen tönkretegye? Amit a Fidesz ígért a választási plakátjain abból semmit nem teljesített eddig!
    Kérem, hogy azokat a viliket, amit nosztalgia vilinek hívunk ne kótyavetyélje el, legyen szíves, de emberként gondolkozzon, és ne a pártérdek, meg a személyes elgondolások miatt veszítsük el az értékeinket!!
    Remélem elolvassa a levelem és választ is kapok.

    előre is köszönöm a válaszát
    L.... Ferenc”
  • 27. feri37szeged 2012. április 23. 19:54
    „lött egymás nyakát elharapnátok...
    megismétlem a hozzászólásom... és mindenki aki akarja gondolkodjon el rajta....
    Szeged fejlesztett és épített, az utolsó az szkt volt... eddig! és a mostani vezetés harácsol, rombol.

    11. feri37szeged 2012.04.22. 20:16
    Én csak annyit mondok...
    Ez Hol van?

    http://ingatlan.net/magazin/2010/09/a-piaci-ar-harmadaba-kerul-csak-a-szegedi-fejlesztesu-villamos-kepekkel/
    Ja, és volt még egy vili amit építettek... annak nem találom a képét

    és pár kép:
    http://villamosok.hu/jarmuvek/szeged.html
    http://villamosok.hu/nza/szeged/

    Ezeken a képeken, pár vili szegedi átalakítás...”
  • 26. strangerrr 2012. április 23. 19:27
    „25. Tehát az államadósság miatt kell a nosztalgiavillamosokat eladni... óriási

    19. Miről beszélsz? Szegeden fidesz-jobbik többség van.”
  • 25. igazságkereső 2012. április 23. 12:39
    „#3.Commander-V2,Te népharag image! A 2004-2010 közötti társaságot nem kívánod elszámoltatni, vagy nem tudsz arról, hogy kormányzásuk idején több ezermilliárd forint tűnt el a költségvetésből, aminek egy jelentős részét képviseli a volt pénzügyminiszter tésztagyára, továbbá a mindenhez értő Draskovics Tibor idején az intézményektől visszavont egyenkénti több százmillió forint mégis hová tűnt el,hogy az államadósság még sem akart csökkenni?!”
  • 24. maci53 2012. április 23. 11:50
    „Ilyennel jártam suliba.a Dugó téri tejivóban 2 Forintért reggeliztem,3dcl kakaó-2 sósköményes kifli.Nyáron nem volt bérletem,a haverokkal cérnára fűztük a lyukas kétfilléreseket azzal fizettünk a kalauz nemkis örömére.”
  • 23. macs 2012. április 23. 11:34
    „22. v.imre,
    védett értékeink:
    http://www.youtube.com/watch?v=Dca4MCuDjng”
  • 22. v.imre 2012. április 23. 09:53
    „Néhány évtizeddel ezelőtt - aktív dolgozó koromban - még érvényben volt egy olyan kormányrendelet, hogy az ipari műemlék tárgyakat, leszerelt berendezéseket kötelező volt bejelenteni, illetve átadni az ipartörténeti múzeumnak. Illetve az illetékes, jelen esetben a közlekedési múzeumnak. És most?”
  • 21. Bsasa 2012. április 23. 09:51
    „Kedves DM!
    Kezdjünk el képeket küldeni a Dömötör-toronyról is?”
  • 20. Mogyoró 2012. április 23. 09:51
    „Aki a múltat tagadja, az tagadja a jelent és a jövőt is, gratulálok a városi képviselőknek, ez igazán férfimunka volt.”
  • 19. Bsasa 2012. április 23. 09:49
    „Kiárusítást tart a Polgármester?
    Az SZKT adja el a szegedi közlekedés történeti értékeit, a Polgármesteri Hivatal majd elherdálja a többit...
    100 millióért eladó a Dömötör-torony!
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/100_millioert_elado_a_domotor-torony/2275903/”
  • 18. Naca 2012. április 23. 09:43
    „Aki a múltját megtagadja, saját magát tagadja. Nem hiszem, hogy az SZKT ezeknek a járműveknek az értékesítésével akkora bevételre tesz szert, hogy azzal elkerüli a fenyegető csődöt. Annyi semmitmondó alapítvány, kht, egyéb működik, nem igaz, hogy nincs egy valamirevaló, amelyik kézbe tudná venni ezt az ügyet.”
  • 17. Kazikázmér 2012. április 23. 08:54
    „Minek a XXI. században ez a sok kacat, ha a város nem tudja őket fenntartani!? Nem az SZKT a felelős, hanem a P.M. és az egész képviselő testület!”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összegzés humorban, versben

A világ egy terebélyes játszóház Nagy Bandó András számára: humorista pályája mellett termékeny író, felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt alkot. Tovább olvasom