Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Vesztegetés Szegeden

SMegváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét a vesztegetés bűntette miatt P. Levente ellen indított büntető ügyben.
A vádlottat mellékbüntetésül lefokozásra is ítélte, egyebekben az I. fokú ítéletet a táblabíróság helybenhagyta. Így a vádlott jogerős büntetése 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtön, 100 ezer forint mellékbüntetés, 20 ezer forint vagyoni előnyre vagyonelkobzás és lefokozás lett.

A ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

P. Levente vádlott 2002 júniusától dolgozott a Tisza Határvadász Századnál hivatásos őrmesterként járőri beosztásban. A vádlott 2008. január 1-jétől a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Osztályán lett járőr 2008. július 28-ig, a szolgálati viszonya megszűnéséig.

A vádlott 2008. július 1-jén szolgálati gépkocsiban járőrszolgálatot teljesített, mint járőrtárs M. B. főtörzsőrmester járőrvezető mellett. A szolgálat ideje alatt a vádlott a Mars téren intézkedett T. M.-né szegedi lakossal szemben, aki a tilos jelzés ellenére az úttesten parkolt. Az intézkedés során megállapította a vádlott, hogy T.-né vezetői engedélyének orvosi alkalmassági ideje lejárt, ezért T.-né vezetői engedélyét bevonta, arról elismervényt adott át, és közölte a szabálysértővel, hogy a két szabálysértés miatt 50-100 ezer forint közötti összegű bírságra számíthat.

Az intézkedést követően a vádlott jelentést tett az ügyeleten elöljárójának, ekkor már tudva azt, hogy szabálytalanul járt el, hatáskörét túllépte, mert tilos parkolás és a vezetői engedély lejárta miatt nem vonhatta volna be a gépjárművezetői engedélyt.

A vádlott ezt követően elöljárója tanácsára elment T.-né lakására, ahol üzenetet hagyott, hogy jogosítványát a rendőrségen átveheti. Amikor az asszony megjelent a rendőrségen, a vádlott arra hivatkozott, azért nem tudta leadni a jogosítványt az okmányirodában, mert a köztisztviselői nap miatt ott nem dolgoztak, ezért a jogosítványt visszaadja. Közölte: később mobiltelefonon értesíteni fogja T.-nét arról, hogy az ügyben született-e feljelentés, vagy sem.

Másnap délelőtt a vádlott telefonon megkereste T.-nét, személyes találkozót kért tőle, majd amikor találkoztak, azt ígérte, nem tesz feljelentést, ha kap 20 ezer forintot T.-nétől. T.-né ezt a pénzt átadta, ezt követően a szabálytalankodóval szemben eljárás nem indult.

T. M.-né, azt megelőzően, hogy a pénzátadással járó cselekmény a hatóság tudomására jutott volna, jelentette az ügyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Vesztegetés bűntettében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2009. június 12-én P. Levente (1976 – szegedi lakos) vádlottat, és ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönre és 100 ezer forint mellékbüntetésre ítélte, míg 20 ezer forint vagyoni előnyre vagyonelkobzást rendelt el. Az ítéletet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott lefokozását is kérve nyújtott be fellebbezést, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Olvasóink írták

  • 6. joy 2009. november 11. 08:29
    „20 000 HuF-ért egy élet?”
  • 5. bo 2009. november 11. 07:32
    „Hülye gyerek! Első számú alapszabályt sértett. Magyarral nem kezdeni, mert tuti bukta!:-)))”
  • 4. benq 2009. november 10. 19:43
    „azért kíváncsi lennék egy-két képviselő urat mikor csipnek meg itt szegeden..... vagy őket nem szabad lebuktatni mert függnek tőlük az ügyészek birok rendőrségi vezetők??? azért elítélendő a tett amit csinált a sündörség tagja, de egy picit példastatuáló is az ítélet..”
  • 3. rozator 2009. november 10. 18:44
    „Röhej!”
  • 2. man 2009. november 10. 17:27
    „Hogy lehet az, hogy ebben az esetben leírásra kerül a teljes név, születési év és hely, miközben más bűncselekmények esetén csak "elkövetőt", monogramot, vagy szociális helyzetet olvashatunk?”
  • 1. benq 2009. november 10. 16:44
    „Ó Ó akkor viszik a házat is meg az autót is ha van??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb bevásárlónap: november 13., péntek

A nagy sikerre való tekintettel ismét bevásárlónapot szervezünk olvasóinknak. Most sem adjuk alább 20 százaléknál. Tovább olvasom