Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Visszatér a Páratlan páros

Szeged - Ray Cooney Páratlan páros című komédiája világsiker lett, ezért 16 évvel később megírta a folytatását is - ezt játssza ma és holnap 21 órától a kecskeméti társulat Cseke Péter rendezésében és főszereplésével az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
A sztori dióhéjban

Több mint 16 év telt el a borzasztó eset óta, amikor majdnem lelepleződött John Smith titka: két nővel él házastársi kapcsolatban. Akkor szerencsésen kikeveredett a csúfos kalamajkából, és azóta is sikerült fenntartania mindkét házasságát, sőt, a sors megáldotta két szép gyermekkel is: Vicki lánya az egyik, Gavin fia pedig a másik házasságának gyümölcse. Idillikus életét pont ők sodorják veszélybe, amikor az interneten összeismerkedve találkozót beszélnek meg, és érdeklődni kezdenek egymás után. Kiderül, hogy különös közös pontok akadnak az életükben: mindkettejük apja neve John Smith, és mindketten taxisofőrök. Ez még kíváncsibbá teszi a fiatalokat, tető alá hozzák a nagy találkozást, és John számára újra elszabadul a pokol. Szerencsére megint ott van mellette legjobb barátja, Stanley, aki nemhogy könnyítené a szituációt, hanem legtöbbször fokozza a már így is tetőfokára hágó pánikhelyzetet...

– Ray Cooney mai témákat dolgoz föl, mai emberi gyarlóságokat talál meg, amelyek valamennyiünket foglalkoztatnak. Mivel egykor maga is színész volt, nagyszerűen érzi a színpadi helyzeteket. Kiváló szituációkat teremt, és rettentő sok szövegpoén is tarkítja a darabjait. Mindez együtt kell ahhoz, hogy jó előadás szülessen, de volt már olyan is, hogy nem sikerült elcsípni a komédia lényegét. A mi produkciónk szerencsére nagy sikerrel megy, Kecskeméten már több mint negyven előadást játszottunk belőle.

Szerednyey Bélával játsszuk a két főszereplőt Pesten is, ahol már több mint kétszázszor léptünk vele színpadra – mondja a John Smith szerepét játszó Cseke Péter színművész, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, aki egyben a produkció rendezője is. Úgy véli, nagyszerűek a színészkollégái a kecskeméti előadásban is, amellyel ma és szombaton 21 órától Újszegeden vendégszerepelnek. Magyar Évát, Danyi Juditot, Dobó Enikőt és Orth Pétert láthatja még a színpadon a közönség.

– Sok vidám helyzettel, poénnal fűszerezett, kiváló pergésű játékot ígérhetek. Ha a néző közel érzi a saját életéhez a történetet, akkor még inkább szereti ezeket a vígjátékokat. Ray Cooney 16-17 évvel a Páratlan páros bemutatása után írta meg a folytatást, azaz nem az történt, hogy hirtelen le akart húzni egy második bőrt is a sztoriról. Szerintem az első részhez hasonlóan magas színvonalú komédia született. Bár úgy tűnhet kívülről, ezek nagyon bohém, sok jópofasággal átitatott, improvizációval teli előadások, ki kell ábrándítanom a közönséget, valójában pontos, fegyelmezett, kiszámított hatásokkal operáló produkcióról van szó. Ha Béla nem ott veszi a levegőt, ahol megszoktuk, akkor már tudom, hogy kicsit még jobban oda kell figyelnem – hangsúlyozza Cseke Péter.

– Bármilyen fáradtan, bosszúsan érkezünk az előadásra – mert a színész is ember, lehet rossz napja –, a darab és a közönség felől érkező varázslatos hangulat mindig belesodor bennünket a játék örömébe, és élvezzük, hogy játszhatjuk. Újszegeden korábban vendégszerepeltünk az első résszel, az óriási térben kicsit mindig mások az előadások, mert sok apró, finom reakció nem jut föl a nézőtérről a színpadra. Az a tapasztalatom, hogy a kultúrát kedvelő szegedi közönség nagyszerű, doppingol bennünket. A színpad és a publikum minden este együtt játszik, ezért amilyen a közönség, olyan lesz az előadás – ez persze fordítva is igaz. Csak jó és rossz színház létezik, nem a műfaj határozza meg a minőséget. Lehet klasszikus tragédiát is penetránsan játszani.

Cseke Péter John Smith és Szerednyey Béla Stanley Garner szerepében a Páratlan páros 2. kecskeméti előadásában. Fotó: DM
Cseke Péter John Smith és Szerednyey Béla Stanley Garner szerepében a Páratlan páros 2. kecskeméti előadásában. Fotó: DM

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombázásban megsérült szír kisfiút keresnek - megrázó fotó

Az aleppói bombázásokban megsérült család vasárnap kelt át a görög-macedón határon. Azóta újságírók,… Tovább olvasom