Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Vita az iskolai hőmérő körül

Csongrád megye - Hivatalosan 20–22 foknál nem lehet hidegebb a legtöbb iskolai tanteremben, de a tényleges hőmérséklet nagyban függ az ajtók, ablakok állapotától. Egy polgármester szerint az iskolák hőszigetelésére nem pályázattal kellene pénzt adnia az államnak, hanem automatikusan.
– Az nem megy, hogy a városháza dísztermében 24 fok van, az iskolai tantermekben viszont csak 18 – mondta a csongrádi képviselő-testület múlt heti ülésén, a költségvetés előkészítésekor Bedő Tamásképviselő, korábbi polgármester. A csongrádi iskolákban, úgy tudjuk, hivatalosan 20 fok van, ennyire kell beállítani a termosztátot. Ahol viszont nem elég korszerűek az ablakok, ajtók, ott nehezebb tartani ezt a szintet. Kőrösi Tibor polgármester azt mondja, spórolni ugyan kell, de nem ezen.

Ami kollégája megjegyzését illeti a dísztermi melegre: a fűtési rendszer nem változott a korábbi polgármester óta. Ahol belép a meleg víz az épületbe, könnyebb felfűteni a helyiségeket, mint a túlsó végén. A teremben pedig ülés közben a tévéközvetítés miatt bekapcsolt lámpák is fűtenek, emiatt sokszor tényleg meleg a helyzet.

Az, hogy legfeljebb hány fok legyen a tantermekben, először a kilencvenes évek végén került szóba a képviselő-testületi üléseken. Az önkormányzatoknak az intézmények fenntartása kerül a legtöbbe, először a kistelepülések próbáltak spórolni ezen. Csanádalberti és Ambrózfalva hozott elsőként elég elkeseredett hangú határozatot arról, hogy az irodákban 20, a tantermekben 22 fok lehet a hőmérséklet, nem több. Mivel konvektorral fűtöttek, ezt be is lehetett állítani.

Ez összhangban volt egy 1994-es rendelettel, amelyre az ÁNTSZ is hivatkozott, amikor azt kérdeztük, hány foknak kell lennie a tantermekben. A tisztiorvosi szolgálat sajtósa egyeztetett „az Országos Környezet-egészségügyi Intézet illetékes szakemberével", ezután közölte, hogy a 11/1994-es MKM-rendelet 54. paragrafusának 13. bekezdése szerint a szabvány 22 fokot ír elő.

A szegedi iskolákról gondoskodó Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatánál viszont egy 1997-es jogszabályra hivatkoznak, amely szerint 20 fok az előírás. A szegedi iskolákban ezt legalább mindenütt tartják, de hozzáteszik, hogy ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik egy helyiségben, és fázósabb, annak a 20 fok bizony hideg lehet.

A Makói Általános Iskola Kálvin épületében, a III. emeleten tegnap 24 fok volt az egyik tanteremben. Almási Páligazgató erről azt mondja, náluk nincs előírás – csak ésszerű takarékosság. – A fűtőmű nyomja a meleget, és korábban az volt a szokás, hogy ha meleg volt odabenn, kinyitották az ablakot, mert nem lehetett lejjebb venni a fűtést – mondja Almási Pál. – Most akkor nyitjuk ki az ablakot, amikor elhasználódott a levegő.

Csanyteleken az általános iskolában tegnap 21 fokot tartottak a termekben, a folyosón 16 fokot állítottak be, de ez általában több, mert a termeket a folyosóra szellőztetik. Forgó Henrikpolgármester a 19/2002 OM-rendeletre hivatkozik, eszerint mosdó, zuhany, orvosi rendelő esetében 24 fokosra kell tervezni a fűtést, tanterem, csoportszoba számára 20 fokosra, műhely, konyha, folyosó esetében 16 fokosra.

A község iskolájában korábban 8 millió forintba került a fűtés egy szezonra. Az önkormányzat kicseréltette a nyílászárók többségét, homlokzatot szigetelt, és 2 millió forintot megspórolt. Forgó szerint ha sikerülne az épület teljes felújítása hőtechnikai szempontból, 4,5–5 millióra csökkenne a számla. Megérné napkollektoros fűtésrásegítést alkalmazni, amely újabb megtakarítást hozhat.

– Ezekhez a beruházásokhoz pályázaton lehet pénzt szerezni, vannak is alapok, például az, amelyen a szén-dioxid-kvóta eladásából származó összegeket pihentetik, de a magas önerőigény miatt erre éppen azok nem pályázhatnak, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne rá, a pénz nagy része tehát ott rohad – mondja Forgó. – Ha ezeket a felújításokat kötelezően elvégeztetnék, és odaadnák rá a pénzt is, a beruházások néhány éven belül megtérülnének az államnak.

Olvasóink írták

  • 4. zoltanszabo 2011. február 03. 11:24
    „T. 3.
    Itt senki nem az elmúl 9 hónapot bírálja csak .
    Ha nem az elmúl kb. 20 évet !
    Ha a politikusok --párt állástól függetlenül MINDD !! a hirtelen meggazdagodott milliárdosok MINDD VISSZA TENNÉK AZ ELLOPOTT PÉNZT A KÖZÖS KASSZÁBA ...nem volna itt ekkora baj !
    Az,hogy a média szab-ról beszélnek--ez elterelő hadmozdulat--a többi lényeges dologról !
    A munkanélküliségről--az árakról--a giga közüzemi díjemelésről--a nyomorról--éhezésről--kilátástalanságról.
    Másutt olvastam : meddig tűrünk ? márc. 15. Kairó .”
  • 3. igazságkereső 2011. február 03. 10:45
    „Mennyivel könnyebb lehetne a helyzet, ha a Gyurcsány-Bajnai kormány ideje alatt "láthatatlanná" vált több ezer milliárd forint "visszavarázsolódna" a központi büdzsébe! Milyen érdekesek az ide írt hozzászólások többsége,senki nem tesz még csak említést sem a 2002-2010 között az országból eltüntetett ezer milliárdokról, a 8 év országot tönkretevő pénzügypolitikáról, meg mindenki szemérmesen hallgat minderről! Ugye nem az elmúlt 9 hónap alatt ment tönkre országunk annyira,hogy hazánkban a hivatalos statisztika szerint is 30.000 gyermek éhezik, emberek halnak meg fűtetlen lakásokban,szobákban és mindezek ellenére Budapesten csak a "médiaszabadság" állítólagos korlátozása ellen tudtak fellépni "tízezren" a sikolyszimfóniások! Jó lenne, ha a lakosság is legalább annyira kiegyensúlyozott véleményt nyilvánítana, mint amilyet a jelenlegi kormánytól is elvár,mert ugyebár ez így lenne tisztességes!!”
  • 2. zoltanszabo 2011. február 03. 10:11
    „Milyen jó,hogy a környékünkön ilyen jó körülmények között vannak a diákok .
    Van olyan település--többet is látni a Tv-ben ,ahol nincs fűtés, téli szünet van. Van olyan iskola ahol nagykabátban ülnek a gyerekek-diákok.
    Egy makói iskolás fiút megkérdeztek : miért vagy reggel 7-től este 6ig a sukiban ?
    Itt meleg van, otthon nincs fűtés !!!!
    Ez felháborító ! Fityesz---orbán és bandája---tudják hány család nem tud fűteni ???hány gyerek éhezik ????
    A nagy demokráciában--erre is figyelni kellene !!!!!!”
  • 1. ValakiaSOKKözül 2011. február 03. 08:01
    „......"a pénz nagy része tehát ott rohad - mondja Forgó"

    ez nem igaz, ha valaki nincs közel a tűzhöz, akkor esélye sincs ezeken a pályázatokon nyerni, hisz a lóvét lenyúlják a politikusaink, s az ahhoz közel álló cégek....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rakpartnyitás vasárnap

59 nap szünet után vasárnap éjjeltől ismét szabad az út a szegedi Huszár Mátyás rakparton. Tovább olvasom