A mérnökképzés szegedi fellegvára formálódik a Moszkvai körút 9. szám alatt. Az ottani telken új ingatlan építésével, illetve a már meglévő épülettömbben részleges funkcióváltással jön létre a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karának új gyakorlati oktatási központja. Ott kapnak helyet a gyakorlati tanszékek, számos jól felszerelt laborral együtt. Az új, a Duna-Tisza Ingatlanfejlesztő Kft. által tervezett oktatási épület a mérnöki és a természettudományi kar hallgatói számára különös tanulóhely lesz, mert olyan adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki is próbálhatnak a régi és új, mérnök szakok iránt érdeklődő diákok – mutatta be az egyetem nyertes pályázatának e részletét Majó Zoltán.
Az SZTE fejlesztési igazgatója példaként említette, hogy az ablakok a legmodernebb, világszabadalomnak számító technológiával készülnek, például képesek télen a napsugár hőjének elnyelésére és elraktározására. De az épület fűtése is különleges: a száz méter mély hőszivattyúval a geotermikus fűtési és hűtési rendszerre szolgáltat a diákok számára jól megismerhető példát. A legmodernebbnek számító LED-világítást kiegészíti a saját mini szolarrendszer, így a napelemes technológiát is saját oktatási épületükben tehetik próbára a hallgatók. Az épülethez mélygarázs, illetve kikapcsolódásra alkalmas zöld terület tartozik.
 |
Egy év múlva új, XXI. századi mintaépület szolgálja a mérnökképzést Szegeden. Látványterv |
A szegedi universitas sikeres pályázata, a Tudássétány részeként húzzák föl Szegeden, a Moszkvai körúton a mérnöki kar új, 3300 négyzetméteres épületét. Az új egyetemi ingatlan több mint 917 millió forintról szóló építési szerződését az SZTE részéről Szabó Gábor rektor és Tráser Ferenc gazdasági főigazgató, a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. részéről pedig Szalados László vezérigazgató írta alá múlt hét szerdán. A területen február végétől dolgozik a kivitelező cég, amely vállalta, hogy 245 nap alatt befejezi feladatát. Az idén karácsony táján elkészülő épületben, illetve a szomszédságában megújuló blokkban elkezdődhet a laborok felszerelése, közel 800 millió forint értékben. A modern energiafelhasználású új oktatási épületet a 2011 szeptemberében induló tanévben vehetik birtokukba a szegedi egyetemisták.
5 pont
A gazdasági válság ellenére nagy léptekkel, 20-22 milliárd forintos uniós támogatás ide vonzásával halad az universitas infrastruktúrájának fejlesztése – hangsúlyozza Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora emlékeztet: az egyik, mintegy 7,7 milliárd forintos fejlesztéséhez 6,4 milliárd forintos pályázatot nyújtottak be és nyertek el a Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése (TIOP 1.3.1) pályázati fölhívásra. Ez a Tudássétánynak is nevezett program Szeged 5 pontját érinti. A Moszkvai körúton felépül a mérnöki kar új épülete; már elkezdődött a Dugonics téri központ felújítása; a Dóm téren és a Rerrich Béla téren pedig megindul a multifunkcionális laborok építészeti rekonstrukciója. Az SZTE e négy épületének jelentős fejlesztésével kapcsolódik az Ady téri József Attila Tanulmányi és Információs Központhoz. Az új és a renovált épületekbe több mint 1,5 milliárd forintért új műszerek, gépek, berendezések kerülnek.