Délmagyar logó

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -1°C | 3°C Még több cikk.

A vak harmonikás a nótára esküszik

Szegvár - A vakság nem betegség, hanem állapot, vallja a szegvári nótaklub vezetője. A fiatalember élete középpontjában a hétköznapok során, a színpadon és a templomban is a zene áll.
Ifjabb Ternai József a klubot vezeti, és harmonikán játszik a fellépéseken. A szerző felvétele
Ifjabb Ternai József a klubot vezeti, és harmonikán játszik a fellépéseken. A szerző felvétele
– Gyerekkori szerelem ez. Édesapám kis rádióján hallgattam a Jó ebédhez szól a nóta című műsort, akkor kezdődött a magyar nóta iránti vonzalom – mesélte a szegvári ifjabb Ternai József. A 37 éves férfi egy évtizede vezeti a ma már Magyar Nóta Klub néven működő társaságot. József születése óta vak, de mint mondja, ezt soha nem betegségként élte meg: inkább állapotként tekint rá. – Elfogadtam, ahogy a környezetem is. Talán éppen az, hogy nem látok, késztetett arra: keressem meg a saját utamat.

József a budapesti vakok iskolájában tanult, ott kezdett el zongorázni. Később a szentesi zeneiskola művész-tanáránál, Nagy Jánosnál orgonálni kezdett, manapság pedig a fellépéseken elmaradhatatlan kísérője a tangóharmonika. A zene mellett egy másik szálon is elindult az élete: a szegedi hittudományi főiskolán hitoktatói tanári diplomát szerzett, majd kántori oklevelet kapott.

– Ez utóbbi tudásomnak a szegvári Kisboldogasszony-templomban látom hasznát, a miséken közreműködöm – mondta. József elárulta, hogy már gyerekkorában sem csak a nóták szövegére figyelt, az is érdekelte, hogyan adják elő azokat, szépen közvetítik-e a dallamot. Úgy érezte: tehetségét szakember segítségével kell a helyes mederbe terelni, ezért először Károlyi Krisztinához, ma pedig Andor Csillához jár magánórákra a szentesi zeneiskolába, de a budapesti Blaha Lujza Daliskola magyar nóta szakát is elvégezte.

– A jó zenét, legyen az bármilyen műfaj, szívesen meghallgatom, de a nóta foglalja el számomra az első helyet a muzsika világában. Azzal kapcsolatban viszont, hogy ezt a tudást tovább lehet-e adni a fiatalabb generációnak, sajnos szkeptikus vagyok. Érzelmi érettségre, másfajta szemléletre, erkölcsi érzékre van ahhoz szükség, hogy megértsünk egy-egy dalszöveget. A mai felgyorsult, talán lelkileg üresebb közegben nehéz ezt átéreznie annak, akinek nincsenek meg a nóta mondanivalójához passzoló mintái a saját életéből – magyarázta. A klubról elmondta, hogy minden vasárnap próbálnak, és igyekeznek újabbnál újabb dalcsokrokat összeállítani. Gyakran lépnek föl rendezvényeken, a helyi Kurca Televízióban havonta saját műsort kapnak.

Olvasóink írták

  • 3. nie 2012. november 08. 05:55
    „le a kalapot, gratulálok! további jó éneklést kívánok, sok örömet ebben a szép tevékenységben, jó egészséget kívánok. Az énekes példa lehet sok ember előtt. ÁLDJA ISTEN TEVÉKENYSÉGÉT!”
  • 2. csillogás 2012. november 07. 18:39
    „További jó egészséget mindehhez! :)”
  • 1. Tyukanyó 2012. november 06. 13:32
    „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vehettem a csanyteleki népzenei dalos műsoron okt. 06-án, ahol ifjabb Ternai József és a nótakörösök előadását is meghallgathattam. Előadásuk magas színvonalának és vidámságuknak köszönhetően sokkal inkább kezd érdekelni ez a műfaj, mint az eddigiekben.
    Az est fénypontjai voltak, és bármikor szívesen hallgatom meg ismét őket.
    További sikereket, és jó egészséget kívánok Józsi Önnek és a nótakör valamennyi tagjának.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszoknak vagy megszöknek a külföldi fiatalok a szentesi gyermekotthonban

Van olyan külföldi kiskorú a szentesi gyermekotthonban, aki még aznap megszökik, hogy elhelyezték, más pedig megtanul magyarul ittléte alatt, és megsiratja, amikor el kell mennie. Tovább olvasom