Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Átépítik a veszélyes átjárót

Szentes - Még tart a nyomozás, hogy kiderüljön, miért történt súlyos baleset a szentesi vasúti átjáróban márciusban – a kereszteződést most mindenesetre átépítik.
Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

A megyei kormányhivatal közlekedési felügyelősége hozott egy határozatot, amely szerint tegnap javítás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lépett életbe a Téglagyári úti vasúti átjárónál.

Ez az az átkelő, ahol márciusban összeütközött egy takarmányt szállító kamion egy személyvonattal. Akkor megírtuk: a teherautó gólyalába megakadt a sínben, a sofőr próbált kitérni a közeledő vonat elől, de a járműve nem mozdult. A balesetben sokan sérültek meg.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a gólyalábat leengedve felejtette a sofőr, netán menet közben csúszott le valahogy, vagy túl magas az átjáró, a nyomozás még folyik. A MÁV sajtóosztálya márciusban érdeklődésünkre azt felelte: a vágány „túlemelésben van", azaz az oldalgyorsulás kiküszöbölésére az egyik sínszál magasabban van a másiknál, de ez nem egyedi, emiatt még nem kellene, hogy baleset következzen be. A közlekedési hatóság szerint viszont úgy tűnik: az átjáró javításra szorul.

Munkálatoknak egyelőre nem láttuk nyomát, a szakaszon 20 kilométer per órás sebességkorlátozásra és 3,5 tonnánál nehezebb járművek behajtásának tilalmára hívják fel a táblák a figyelmet. A Szegvár felől közlekedő vonatok óránként 40 kilométerrel mehetnek az átjáró előtti 200 méteren, írták a vasúttól.

A MÁV szerint az egyik sínszál ugyan magasabban van, de ez még nem ok arra, hogy baleset történjen. Most mégis átalakítják. Fotó: Králik Emese
A MÁV szerint az egyik sínszál ugyan magasabban van, de ez még nem ok arra, hogy baleset történjen. Most mégis átalakítják. Fotó: Králik Emese

Konkrétumokról egyelőre a városháza műszaki osztályának vezetője, Czirok Jánosné sem tudott beszámolni.

– A helyhatóság még egyeztet a MÁV-val és a közlekedési hatósággal. A feladatban a városnak is részt kell vennie, mert ha a vasúttársaság átépíti az átjárót, és ennek eredményeképpen megváltozik annak magassági vonalvezetése, a hozzá csatlakozó önkormányzati tulajdonú közutat is át kell alakítani – közölte.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fotózásra biztatják a fiatalokat

A városközpont rehabilitációjához kapcsolódóan szenteslike.hu címmel pályázatot hirdet az önkormányzat a Szentesen élő vagy ott tanuló fiataloknak. Tovább olvasom