Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Balogh Bálint véradót kitüntették

Nagytőke - Csongrád megyéből a nagytőkei Balogh Bálint vehette át a napokban a Pro Vita-díjat. Ebben az elismerésben azok részesülhetnek, akik legalább százszor adtak már vért.
Szép, nemes feladat másokon segíteni, mondta a kitüntetett férfi, aki több mint negyven éve, családi események hatására nyújtotta oda először a karját.

Csongrád megyéből a nagytőkei Balogh Bálint vehette át a napokban a Pro Vita-díjat.
Csongrád megyéből a nagytőkei Balogh Bálint vehette át a napokban a Pro Vita-díjat.

– Édesanyám nem sokkal korábban beteg volt, és akkor tudatosult bennem, hogy az embereknek oda kell figyelniük egymásra. Akkor huszonéves fiatalember voltam, azóta már 131 alkalommal adtam vért – mesélt a kezdetekről. A budapesti ünnepélyes átadáson az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárától, Szócska Miklóstól vehették át az emléklapot a véradók, a véradásszervezésben több éve tevékenykedő önkéntesek, véradóbarát munkahelyek pedig kitüntetést kaptak. Balogh Bálint elmondta: a családban többen is követték a példáját, a nővére és a húga is rendszeresen eleget tesz az önként vállalt kötelezettségnek. Mivel a szabályok értelmében csak 65 éves korig lehet vért adni, a nagytőkei férfi életkora miatt nem vehet részt a későbbiekben. Ezt ugyan sajnálja, az azonban örömmel tölti el, hogy tapasztalatai szerint sok fiatal követi a segítségnyújtás hagyományát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korizás és forró csoki a jégpályán

Ismét benépesült a negyedik évadát kezdő Frigo-jégpálya Szentesen. Rendszeresen járnak ide edzeni jégkorongosok, csúszkálhatnak az iskolások is. Tovább olvasom