Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

·Biztos, hogy katona leszek˝

Szentes - Már tavaly is voltam. Most ültem tankban és csapatszállító járműben, mesterlövész távcsöves puskát foghattam a kezemben, még a zene is nagyon tetszik, ami szól itt a rendezvényen. Biztos, hogy katona leszek! – lelkendezett a 8 éves csongrádi Rácz Attila.
Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

A második osztályos kisfiú az öccsével, a kishúgával és a szüleivel érkezett pénteken a szentesi laktanyába a műszakiak és a rendőrség napja rendezvényre. Mindannyian úgy nyilatkoztak: nagyon jól érzik magukat, ha tehetik, mindig kilátogatnak, a nagyfiúnak szülői igazolást írtak erre a napra.

Az évente megrendezett program sikere a szervezőkön idén sem múlt, változatos volt a kínálat, az esős idő azonban elriasztotta a látogatók jelentős részét. Újdonság volt a Grimm-Busz Színház előadása és a Timbersport famegmunkálási bemutató, bemutatták az ezred életéről szóló könyvet, a néhai alkotóművész katona, Bese László alezredes fekete kerámiáiból állandó tárlat nyílt a csapatmúzeumban.

·Biztos, hogy katona leszek˝ A szerző fotói (képgaléria)

A reggeli, hivatalos események között a szentesi ezred parancsnoka, Nyers József mérnök ezredes a munkájáért elismerésben részesült. Sárdinecz Ágnes, Tóth Csaba főhadnagy, Tóth Ferenc szakaszvezető és Udvardi Tibor őrmester kapta

Az év embere díjat, Szirbik Imre polgármester A honvédségért és a városért díjat Mosonyi Borbálának adta át. A Vörös Bika erőpróbán a szentesi tűzoltók győztek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költöznek a lakók a szentesi otthonból

Korszerűtlen, eredetileg más célra épült, a jelenlegi feladatukra alkalmatlan épületekben élnek Csongrád megyében a pszichiátriai betegek. Tovább olvasom