Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Hatvan éve békességpártiak

Ismét anyakönyvvezető elé állt szombaton Szentesen Molnár Lajos és felesége, Sebők Eszter, hogy megerősítsék a hatvan évvel ezelőtt tett fogadalmukat. A gyémántesküvőn elmondták: azért tudtak kitartani egymás mellett, mert minden kis dolognak tudtak örülni. Lajos bácsi rendkívül házias, elmesélte, hogy a honvédségnél tanult meg kézimunkázni.
A gyémántesküvőn ismét felhúzta a gyűrűt Sebők Eszter és Molnár Lajos. Fotó: Vidovics Ferenc
Ott volt a szombati ünnepen a szentesi Molnár házaspár fia, Lajos és lánya, Ágnes a családjával. Három unoka és ugyannyi „fogadott" unoka, távolabbi rokonok, barátok, de még a város polgármestere, Szirbik Imre is osztozott Molnár Lajos és felesége, Sebők Eszter örömében. Hatvan év távlatában bebizonyosodott ugyanis, hogy jól választott magának társat a csanyteleki lány és a szentesi rendőr.

Mindketten napra pontosan emlékeznek 1946. január 20-ára, amikor először találkoztak. Eszternek Szentesen élt az egyik nagynénje, és a faluból gyalog mentek hozzá látogatóba. Jó, hogy jöttél – fogadta a nagynéni a fiatal lányt, mert bál lesz a színházban. A mulatságon ott volt a gyűrűs vőlegény, Molnár Lajos is, akinek a választottja másvalakivel táncolt. – A rendőr elkért engem – fogalmazott Eszterke néni. Lajos bácsi úgy reagált erre, hogy szép barna lány volt, majdnem fekete. A szemrevaló teremtést a fiatalember két bajtársával kísérte a nagynéni házáig, ám mégis elesett a csúszós úton.

Mély benyomást keltett Sebők Eszter Molnár Lajosban, mert a hideg télben többször nekivágott gyalog a kiszemeltje szülői házához Csanytelekre. Nagy falusi lakodalom lett a vége, annak ellenére, hogy Eszter édesapjának eleinte nem tetszett a leendő veje hivatása. De minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás, s ez különösen igaz a Molnár házaspárra. Később Pestre sodorta őket az élet, a rendőr szakaszvezetőből ott már vasutas lett, a felesége meg villamoson kalauz.

Az ötvenes évek derekán telepedtek meg Szentesen, ahol a honvédségnél polgári alkalmazottként dolgozott Lajos bácsi. Ott tanult meg kézimunkázni, ma is ez jelent kikapcsolódást a nyolcvanegy esztendős családfő számára. Hímzett terítőivel, kispárnáival sok díjat hazahozott az országos versenyekről.

A hatvan esztendő alatt csak egyszer volt tányércsörgés náluk, akkor el is ment otthonról pár napra a családfő. Lányuk, Ágnes avatott be a titokba: az édesapja féltékeny volt az anyukájára. Régen elfelejtette ezt az epizódot a házaspár, amelynek mindkét tagja úgy vélte: néha rögös volt az út, ám ők minden kis dolognak tudtak örülni. – A kalapot a feleségem viselte, ő a pénzügyminiszter – mondta a kevés szavú, türelemmel megáldott Lajos bácsi. Eszter néni minden fiatalnak azt tanácsolta, hogy „a nap sose nyugodjon le haragoddal". A férj annyit tett hozzá, hogy „ütjük-verjük a világ tollát", ami azt jelenti: jóban-rosszban együtt voltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épül Csete kápolnája

Már alapozzák Szentesen azt a kápolnát, amelyet Csete György Kossuth-díjas építész tervei alapján… Tovább olvasom