Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Márta: tönkretette az életem az orvos

Szentes - Rutinműtétre feküdt be a szentesi kórház nőgyógyászati osztályára Balogh Márta, ám orvosa a beavatkozás során átszúrta a bélfalát, melybe a törékeny nő majdnem belehalt. A 24 éves fiatal lányt ugyanaz az orvos dr. L. Fábián operálta, aki úgy átszúrta egy asszony méhfalát, hogy a nő nem élte túl a beavatkozást.
- Még csak 24 éves vagyok, de lélekben már három emberöltőt leéltem - mondja Balogh Márta a Borsnak. Az újság szerint a csinos nő élete szinte mesébe illő volt, egészen addig míg nem jelentkezett a szentesi kórház nőgyógyászati osztályán rutinműtétre.
- A párommal nagy boldogságban éltünk már évek óta, és egyre inkább vágyakoztunk egy kisbabára. Elmentem egy vizsgálatra, ahol kiderült, hogy a méhemben ciszta van. Megnyugtattak, hogy ez egy teljesen egyszerű beavatkozás, amely után akár már a következő hónapban boldog kismama lehetek. Sajnos a kilenc hónapnyi várandóság helyett azonban a pokol időszaka következett - sírja el magát Márta.

A fiatal nő a beavatkozást követően hamar hazamehetett a kórházból, öröme azonban nem tartott sokáig. Egyik nap olyan iszonyatos hasi fájdalmai lettek, hogy mozdulni sem bírt. A kórházba szomszédja vitte be az kínoktól szenvedő lányt.
- Rájöhettek, hogy nagy a baj, mert azonnal műtőbe vittek, ahol mint később kiderült, életmentő műtétet végeztek rajtam. Az előző beavatkozás során ugyanis az orvos átszúrta a vastagbelemet - idézi fel a kritikus pillanatokat a fiatal nő.

Márta hasi fájdalmai a beavatkozás után sem csillapodtak, sőt egyre erősebbek lettek. Ekkor azonban már nem bízott a szentesi kórház orvosaiban, Budapesten keresett fel egy specialistát.
- A fővárosban dolgozó orvos, újra megoperált, és ekkor derült ki, hogy az előző műtétemnél fel nem szívódó varratokkal öltöttek össze, ami teljesen szabálytalan és komoly fájdalmakat okoz.

A doktor úr azt is elmondta nekem, hogy ő még ilyen sintér munkát nem látott, az állatokkal különbül szoktak bánni, mint velem. Ugyanitt még két korrekciós beavatkozást végeztek rajtam, teljesen egészséges azonban már soha nem leszek.
- Áttekintettük a történteket és megállapítottuk, hogy nem áll fent ok-okozati összefüggés a műtét és a vastagbél perforáció között - szögezte le a Szentesi Kórház főigazgató asszonya Várkonyi Katalin.

- A tünetek ugyanis nem maradhatnak észrevétlenek két héten keresztül, egy nap után jelentkezniük kellett volna. A kórház a szakma szabályai szerint járt el. Az orvos részleges felfüggesztést kapott, de nem emiatt, hanem egy másik esetből kifolyólag.
A fiatal nőt annyira megviselték a történtek, hogy egy évig pszichológushoz kellett járnia, sőt a párkapcsolata is ráment a sorozatos orvosi tévedésekre. A legjobban az fáj neki, hogy a kínjait előidéző doktor még elnézést sem kért tőle.
- Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a szentesi kórház nem ismeri el, hogy hibázott. Már csak abban reménykedem, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet másként fog hozzáállni Márta ügyéhez - mondta el a Borsnak dr. Ábrahám László, a fiatal nő ügyvédje.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. egyszeru polgar 2008. november 04. 07:59
    „Igen, addig minden jo, mig nincs Baj, igazi ORVOSRA pedig ilyenkor van szukseg. Ugy latszik a szentesi korhazban vannak, akik csak a sima es konnyu esetek kezelesere alkalmasak. De hat elore nem lehet tudni, mikor jonnek a komplikaciok, igy az ilyen orvosok alkalmatlanok munkajuk vegzesere.
    Az orvos es a korhaz egyarant feleleos. Ha egy dolgozo bizonysagot ad hianyossagairol /a takaritotol a specialistaig egyforman/ nem szabad hagyni munkakoreben. Az egeszsegugy alanyai emberek. Nem csupan a beteg allapota es elete a tet, hanem a hozzatrtozoke egyarant. A teljes csalad eletet, jovojet befolyasolja egy szakszerutlen dontes vagy beavatkozas.
    Az egeszsegugy szukos helyzete nem lehet indok es magyarazat!”
  • 20. anonym 2008. november 04. 07:32
    „19 éves vagyok, 3 éve járok rendszeresen nőgyógyászhoz. Loboda Fábián az orvosom. Nekem semmi bajom vele, nagyon segítőkész mindig mindenben. De tekintettel a sok orvosi műhibára, sajnos szinte mindegyik az ő keze alől került ki. Szerintem (sajnos) már nem szabadna abban az intézményben dolgoznia. Hány emberélet forog így kockán???? --- és ezt nem bántásból mondom, mert nekem tényleg semmi bajom a dr. úrral. lehet, hogy csak azért mert engem még nem operált. .................”
  • 19. hentes&mészáros.hu 2008. november 03. 21:05
    „Két anyuka beszélget.
    Mondja az egyik.
    - Szia. Látom te sem Szentesen szültél!”
  • 18. Patrik Anyukája 2008. november 03. 20:22
    „Nem hiszem el,hogy a szentesi kórház nőgyógyászatán elkövetett műhibákat nem lehet összevonni!!!!!!Szinte mindegyik csonthiányra utal illetve rosszul elvégzett abortuszokra!!!!!És mindezek 3 éven belüliek.Igenis fizessenek az orvosok életjáradékot,a gyerekeknek fel kellene nőni............de hogyan.???????????,Szegényekre annyi műtét vár!!!!!!!”
  • 17. Polyák Zsuzsi 2008. november 03. 16:14
    „2006 decemberében történt az én esetem! szalmonellás lettem, de az orvosok nem vették észre! azt mondták, hogy vagbélgyulladás, így másnap megműtöttek. műtét után 4 nappalküldték meg Szegedről a széklettenyésztés eredményét, hogy szalmonella! 1 hétig benttartottak, utána hazaengedtek! December 24.én szentestén annyira begörcsöltem, hogy a mentő vitt be ismét a kórházba! 25. Karácsony napján mindenkit hazaküldtek, csak én feküdtem az osztályon. Megműtöttek ismét! 13.-án volt az első műtét, 25.-én a második! azért kellett a második műtét mert az első műtétnél nem kaptam csöveket a hasamba, így nem tisztult ki a műtét helye és begyulladt a tályog! Sajnos ez a szentesi kórház.”
  • 16. valami nem stimmel 2008. november 03. 10:06
    „Lehet félreolvastam valami8t, de gyerekről egyáltalán nincs szó!
    Egy 24 éves nő, akárhogy is nézzük már mégsem gyerek!”
  • 15. mzperiksz 2008. november 01. 06:55
    „7.Nettybetty
    5.Jidzsa
    4.piki
    Mielőtt hozzászólnának nyilván alaposan megfontolt véleményükkel, legalább azt nézzék meg MIHEZ???
    Ez nem az a cikk!
    12.hm!hogy tudja Ön elbírálni egy orvos tévedését akkor, ha azt sem veszi észre,hogy melyik cikkhez szól hozzá???Hol van itt szó gyerekről??”
  • 14. vágóhíd 2008. október 31. 00:40
    „Tiszta horror ! Vágóhíd ez a kórház ! Ki kéne írni valami jól látható helyre ! Nehogy betévedjen oda emberfia !
    És hol van ilyenkor a nagy hatalmú OEP ?”
  • 13. kiskukac 2008. október 30. 17:26
    „kiskukac

    Tudja vki hogy ki volt az nőgyógyásza Csőke Tündének?
    Köszi!”
  • 12. h m 2008. október 30. 16:57
    „Az orvos fizessen életjáradékot a gyermek s az anya számára, az ő kezeinek köszönhető a hiba!”
  • 11. Jo Bacsi 2008. október 30. 15:38
    „Ugy nez ki ez a szentesi korhaz tele van szar orvosokkal akik a diplomajukat az interneten vehettek. Nem ertem azt az igazgato not se miert vedi a pokhendian arrogansan az orvosokat ha azok nem megfelelok. Ha egy vizvezetek szerelo atszur egy csovet es ugy hagyja a falba es szetazik a lakas akkor annak fizetni kell. Szerintem az orvosnak is fizetnie kellene es kirugni az allasabol nem csak ideiglenesen felfuggeszteni. Ha egy etterem rosz etelt ad el es megbetegszenek az emberek azt is bezarjak es kirugjak a szakacsot ha az o hibaja volt. Itt is tessek csak kirugni es az engedelyet az orvosnak bevonni. Arrogancia es pokhendiseg nem megy az orvos tudomymannyal egyutt Csak magyarorszagon. De ott se kellene.”
  • 10. egyszeru polgar 2008. október 30. 14:14
    „A szentesi korhaz helyeben valami mas modjat valasztanam az erdeklodesfeltesnek!
    Kb 31 eve volt borzalmas szemelyes tapasztalatom szakmai es emberi tekintetben egyarant a szentesi korhaz szuleszet-nogyogyaszati osztalyan. Egy evre ra, egy szinten elsogyermekes anyuka bele is halt a csaszarozas soran vetett muhibaba, amit napokig probaltak hazon belul takargatni. Szegedre szallitottak szegenyt, de mar keso volt, meghalt.
    Meglepodve olvasom, nem lenyegesen valtozott sajnos a kep, hiszen rendszeresen jonnek remhirek ugyanabbol a korhazbol.”
  • 9. egyszeru polgar 2008. október 30. 14:01
    „Nekem ugy tunik, a net-en keveredtekossze a cikkek, s ez egy kis kavarodast eredmenyezett.”
  • 8. Zs 2008. október 30. 13:56
    „Nettybetty!

    Szerintem egy cikkel eltévedtél... :)”
  • 7. Nettybetty 2008. október 30. 13:48
    „Sajnálattal kell megint olvasnom ezt a történetet....Megható és egyben szomorú ami ezzel a családdal történik.
    Az a legszomorúbb,hogy az ultrahangdiagnosztika nem lenne rossz,de a de az elavult műszer képalkotórendzere.....hát az orvos legyen a talpán,aki azon "el tud menni".Biztos vagyok benne,hogy nem a legjobb ultrahangdiagnoszta látta a felvételt.
    Tudom nagyon drága,de a négydimenziós Uh lenne a legjobb.NEM?
    Hiszen ezért járnak terhes anyák ezrei magánúton erre a drága vizsgálatra,hogy a legcsekélyebb eltérést is időben észrevegyék..
    Végezetül pedig minden egyes plasztikai műtét árát a kórházzal fizettetném meg.
    Dorina! Szorítok Neked,hogy gyönyörű és Boldog felnőtt legyél!”
  • 6. sevenof9 2008. október 30. 13:38
    „nem is tudtam,hogy a blikk a dm-nek dolgozik.

    megint egy feltuzelt ugyfel by dr abraham. nem tudom,mit remelnek...”
  • 5. Jidzsa 2008. október 30. 13:12
    „Láttam már a kicsit.
    Nagyon sajnálom. Remélem jól fog sikerülni a műtét.”
  • 4. Piki 2008. október 30. 13:08
    „Szegény picike!
    Egész életén át hurcolnia kell azt a terhet, hogy az emberek folyton elfordítják arcukat, ha látják majd.......
    Őszintén sajnálom, tényleg.”
  • 3. Ági84 2008. október 30. 13:01
    „Lehet, hogy bennünket is eltűntetnek...”
  • 2. egyszeru polgar 2008. október 30. 12:59
    „Eltuntek a korabbi hozzaszolasok!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torz arccal született a szentesi Dorina

Szentes - Csőke Dorina még pici ahhoz, hogy megértse, miért fordulnak el tőle az emberek. Édesanyja,… Tovább olvasom