Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Másodjára sincs kórházigazgató Szentesen

Csongrád megye - Márciusban hirdették meg először a kórházigazgatói pályázatokat – Szentesre azóta sem sikerült vezetőt találni. Hamarosan újabb pályázatot írnak ki, immár a harmadikat. Makóra már nem is keresnek intézményvezetőt, hiszen beolvad a vásárhelyi kórházba, amelynek főigazgatói pályázatát a jelenlegi vezető, Kallai Árpád nyerte meg.
Két Csongrád megyei kórház élére ismét nem sikerült megfelelő vezetőt találni – ez derült ki a pénteken nyilvánosságra hozott pályázati eredményből. Mint azt többször megírtuk, az államosítást követően márciusban 62 kórház-igazgatói állást hirdettek meg, ebből 15 helyen azonban több mint fél év és két pályázat után sincs új vezető – köztük Makón és Szentesen. A július 2-án kihirdetett első kör után újabb kiírást tettek közzé, ám ennek az ígértnél hetekkel később, november közepén nyilvánosságra hozott eredményéből az látszik: néhány intézményben még mindig nincs olyan pályázó, aki megfelelne az elvárásoknak.

Vannak kórházak ezek között, ahol már nem is keresnek tovább főigazgatót. Kalocsa, Félegyháza, Marcali és Körmend mellett Makóra sem írnak már ki harmadszorra pályázatot. Ezek az intézmények beolvadnak más kórházakba. A makói például jogutód nélkül szűnik meg, és a vásárhelyinek a telephelye lesz. A többire azonban újabb pályázatot írnak ki 30 napon belül – immár a harmadikat. A megyében ez már csak a Dr. Bugyi István Kórházat érinti.

Szentesre márciusban még csak egy pályázó volt – a jelenlegi főigazgató, Várkonyi Katalin. Ő a második körben is beadta pályázatát, mellette azonban jelölt volt még Gyenes Ágota, aki 2009 óta orvosigazgató az intézményben, Baráth Lajos, aki helyettesítette megbízott főigazgatóként Várkonyi Katalint szülési szabadsága idején, valamint Buchholcz Gyula, a bajai kórház főgyógyszerésze. Egyikük pályázatát sem fogadta el a kiíró GYEMSZI.

Szerettük volna megtudni, melyikük hogyan értékeli a döntést, és pályázik-e ismételten. – A pályázók megmérettettek, és könnyűnek találtattak – értékelte az eredményt Buchholcz Gyula. A szakember, bár jelenleg Baján dolgozik, szegedi születésű, családja pedig Szentesen él. Mint elmondta, ismeri is szakmailag a Dr. Bugyi István Kórházat, amelyet szívesen vezetett volna, máshová nem is adta be pályázatát. – Az árral szemben lehet úszni, csak felesleges – válaszolt arra a kérdésre, megpróbálja-e ismét.

Baráth Lajos nem nyilatkozott, Várkonyi Katalin külföldön van, és nem sikerült elérnünk. Gyenes Ágota pedig azt mondta, mivel még nem kapott hivatalos értesítést a pályázat elbírálásáról, egyelőre nincs mit kommentálnia.

Vásárhelyen marad az igazgató. A mostani kiírásban már szerepelt a vásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet is, amely a megyében utolsóként, az első pályázati kör meghirdetése után került állami kézbe, így márciusban értelemszerűen még nem érintette az igazgatói pályáztatás. Itt már első körben eredményes volt a pályázat. A főigazgató továbbra is Kallai Árpád, aki eddig is vezette az intézményt, amelyhez januártól a makói kórház is tartozik.

Olvasóink írták

  • 2. tol 2012. november 21. 18:54
    „pedig talp az lenne, oszt mégse akad, aki nyalja. Ez a vég. Kalap,kabát.”
  • 1. nie 2012. november 21. 15:19
    „meg is látszik a szentesi kórházban ez a helyzet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hol gyár állott, most kőhalom

Jó darabig nem lesz téglagyártás Szentesen: az üzemet tulajdonló Agenda-H Szövetkezet felszámolás alatt áll, az összes gépet és berendezést leszerelték. Tovább olvasom