Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Minden ötödik szentesi fiatal kapcsolatba került a droggal

Szentes - A korábbi időszakhoz képest négyszeresére nőtt Szentesen a kábítószerrel kapcsolatos felderített bűncselekmények száma. A városban minden ötödik fiatal kapcsolatba került már a droggal.
Ma már titkosszolgálati eszközöket is bevet a szentesi rendőrség a drogterjesztőkkel szemben. Ennek köszönhetően a korábbi időszakhoz képest négyszeresére nőtt a felderített bűncselekmények száma a városban. Míg 2006-ban 16, addig 2007-ben 59 ilyen esetet derítettek fel. A közelmúltban így fogtak el például egy békéscsabai társaságot: a dílerek ezer gramm marihuánát hoztak a városba – egy adag 0,2 gramm.

A rendőrök nyílt eljárásokban is szép eredményeket értek el, a razziák is hoztak előrelépést, emellett a kapitányság munkatársai szorosabb kapcsolatot alakítottak ki az iskolákkal. Az eljárások kezdeményezői között ma már egyre több a pedagógus. – A problémát elsősorban az jelenti, hogy a bűncselekmény felderítése szinte egyedül a hatóságok érdeke – állítja Terdik Tamás, a Szentesi Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának vezetője.

A kábítószer-fogyasztók legtöbbje fiatalkorú.
Illusztráció: DV

A főhadnagy becslése szerint Szentesen minden ötödik fiatal kapcsolatba került már a droggal. Ez azt is jelentheti, hogy látta például, amint a társa füvet szív. Megjelentek Szentesen olyan kábítószerek, amelyek korábban nem voltak itt ismertek. A fogyasztók legtöbbje fiatalkorú, akadnak húsz és harminc év közöttiek is, elenyésző a harminc felettiek aránya: ez a korosztály más szenvedélyek rabja.

Olvasóink írták

  • 4. Hajcsatok 2008. március 24. 13:03
    „Kell a sok disco, a sok kocsma és talponálló... nélkülük sehova magyar! A szülőnek is az a jó, ha nincs otthon a gyerek! kevesebb a gondja! Ha valami baj lenne mégis, a pedagógusra kenik, mert ehhez kiválóan értünk! A rendőr meg ül az autóban és néz! Gyalogos rendőrt nem is lehet látni!”
  • 3. fermi 2008. március 16. 21:33
    „Egy csaj, ha van benned egy kis empátia, megértenéd, hogy mi szűlők és nevelők minden megteszünk azért, hogy a gyerekek közlében se kerüljön a drog. Majd ha "megnősz" rájössz önállóan. Tanulj sokat.”
  • 2. Egy csaj 2008. március 16. 14:30
    „Mi közük ahhoz hogy a másik mit csinál az életével ha egyszer drogozik akkor hagy csinálja!!!”
  • 1. baj 2008. március 12. 20:48
    „Rettenetes!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bográcsos a panelgarázsban

Szentes - Interneten jelentették föl az önkormányzatnál a szentesi Tóth Mihályt. A névtelen levélíró azzal vádolja, hogy a Bacsó Béla utca 1–7. számú társasház garázsában főz. Tovább olvasom