Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Októberben kerül szentesi földbe Koszta József

Szentes - Október derekára tervezik Koszta József festőművész újratemetését a szentesi Kálvária temetőben. A civilszervezetek kezdeményezésére összegyűlt a Kossuth-díjas alkotó exhumálásának költsége.
A fővárosi Kerepesi sírkertből hozzák haza az alföldi festészet világhírű képviselőjének földi maradványait, s közös sírba helyezik feleségével és múzsájával, Szeifert Annával. Koszta bronzba öntött portréját a csongrádi Máté István szobrászművész készíti.

– Rögös úton mentünk végig, amíg eljutottunk idáig – mondta Széchenyiné Csergő Judit, a Bácskainé Fazekas Márta vezette Együtt Szentesért Egyesület társelnöke. Ez a civilszervezet kezdeményezte ugyanis a Tájak, korok, múzeumok nevű mozgalom helyi vezetőjével, Lantos Imrével, hogy Koszta József végakaratának megfelelően kerüljön vissza arra a földre, amely festészetének ihletője volt. Az 1949-ben elhunyt Kossuth-díjas festőművész – mint azt megírtuk – a fővárosi Kerepesi temető egy félreeső parcellájában nyugszik. A feleségét, egyben a múzsáját, Szeifert Annát pedig a Kurca-parti település Kálvária sírkertjében helyezték nyugalomra. Közel hat évtized elteltével „találkozhatnak" újra.

Széchenyiné Csergő Judit
Széchenyiné Csergő Judit

A bonyodalmak abból adódtak, hogy a helybeli lokálpatrióták kívánságára az önkormányzat hiába kérte a Nemzeti Kegyeleti Bizottságtól Koszta József földi maradványainak kiadását a Kerepesi temetőből. A grémium tavaly tavasszal elutasította a kérelmet arra hivatkozva, hogy csak család kérésének szoktak eleget tenni. Beszámoltunk arról is: lapunknak sikerült kapcsolatot teremteni az alföldi piktúra nemzetközi hírű reprezentánsának oldalági rokonaival, akik szintén szeretnék, ha hozzátartozójuk szentesi földben nyugodna.

A festőművész hagyatéka

Koszta József halála előtt úgy rendelkezett, hogy a képeit a szentesi múzeumra hagyja. Végakarata teljesült is, s az akkor a ligetben lévő közgyűjtemény 1951-ben hálából felvette a Kossuth-díjas művész nevét. A volt megyeháza felújítása után, 2006-ban oda költözhetett az intézmény. Ám azóta sem jelzi az épület kapuján, hogy a Koszta József Múzeum is ott található. No és persze a Koszta-hagyaték, amelynek csodájára járnak távoli vidékekről is. Abban pedig reménykedünk: az októberi újratemetésig a tábla is kikerül az egykori vármegyeház bejáratára.

A Budapesten élő Koszta Erzsébet nagypapája és az 1861-ben Brassóban született Koszta József édesapja testvérek voltak, és a festő szülőhelyén egy utcában is laktak. A Koszta család támogató aláírásával aztán az önkormányzat méltányossági kérelmet nyújtott be a kegyeleti bizottsághoz, amely az elmúlt év végén engedélyezte a művész földi maradványainak hazahozatalát.

A civilszervezetek gyűjtést hirdettek az idén, hogy méltó emléket tudjanak állítani Koszta Józsefnek, aki életének legjelentősebb alkotói korszakát, az utolsó csaknem 30 évét töltötte Szentesen. Széchenyi Csergő Judit lapunknak elmondta: a két civilszervezet hálás a lakosságnak és a helybeli temetkezési szolgáltatóknak, mert sikerült az exhumálás költségeit előteremteniük az önzetlen felajánlásokból. A kihantolási folyamatot egyébként már el is indították a fővárosi temetőben, és az önkormányzattal közösen megrendelték a síremléket. A polgármesteri hivatal művelődési irodavezetője, Mihály Béláné érdeklődésünkre elmondta: Koszta József bronzba öntött portréját szeptember elején kezdi megalkotni Máté István csongrádi szobrászművész. Az újratemetést október közepére tervezik a Kálvária sírkert ravatalozójához közeli díszparcellánál.

Olvasóink írták

  • 2. lokálpatrióta 2008. szeptember 08. 20:33
    „Örülök, hogy hazakerül a nagy festő. Gratulálok mindenkinek, aki szerepet vállalt benne. Egy másik nemes ügy lenne, a Zrinyi utcai ház megmentése. A festő tanyája már tönkrement, a házát legalább meg kellene menteni. Nemrégiben restaurálták az utcára néző részét, de belülről folyamatosan pusztul a nem megfelelő használat miatt. Megérdemelné a festő, hogy a házát például kiállítóteremként, múzeumként, vagy alkotóházként hasznosítsák.”
  • 1. szentesi 2008. szeptember 02. 08:20
    „De miért bronzból készitik a portréját? Előre meglehet jósolni, hogy megrongállják, ellopják!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bölcskei püspök fohásza az országos tanévnyitón

Szentes - A református egyház oktatási intézményeinek országos tanévnyitóját tartották szombaton… Tovább olvasom