Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Saját áramot termel a szentesi cég

Szentes - Saját erőből, 30 millió forintból hozott létre egy napelemparkot a városi tulajdonban álló Szentes Városi Szolgáltató Kft.
Eredeti szándékaik szerint pályázatból szerettek volna két hasonló létesítményt megvalósítani, tavaly aspiráltak, eddig nem kaptak visszajelzést. Az építésre szánt önerő megvolt, ebből a pénzből készült el a Hungerit Attila úti kamionparkolója mögött, önkormányzati területen a létesítmény.

A kft. vezetője, Döbrőssy Iván elmondta: a 200 panel összesen 50 kilowatt teljesítményre képes, a telephelyen lévő termálkút áramigényét ki tudják ezzel elégíteni. Az elemek felhős időben, szűrt fényben is dolgoznak. Amire a cégnek nincs szüksége, megvásárolja az áramszolgáltató. – Évente egyszer olvassák majd le az úgynevezett ad-vesz órát, ekkor derül ki, hogy mi fizetünk, vagy nekünk fizetnek. Ha a korábban beadott pályázatunk nyer, a kertvárosban egy hasonló fejlesztést hajt végre a társaságunk.

Az elemek működésre készek, hamarosan üzembe helyezik azokat. Fotó: Králik Emese
Az elemek működésre készek, hamarosan üzembe helyezik azokat. Fotó: Králik Emese

A telepet kamerákkal és riasztóval védik. A napelempark a kft. éves fogyasztásának tizedét fedezi. Az elemek működésre készek, ha az áramszolgáltató felszereli a mérőórát, üzembe helyezik azokat. Információink szerint mintegy hatéves megtérülési idővel számolnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyszerre négy korsóból - sörkirályt választottak Szentesen

A IV. Szentesi Szárnyas Napok egyik legnagyobb, legnépszerűbb attrakciója a sörkirályválasztás volt. Tovább olvasom