Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > Szirbik Imre: teljes a bizonytalanság és a káosz

Szirbik Imre: teljes a bizonytalanság és a káosz

Szentes - Bár tavaly egyensúlyba hoztuk a város költségvetését, most hiányunk lesz a kormány intézkedései miatt – nyilatkozta lapunknak Szirbik Imre polgármester, aki izlandiakkal tárgyal egy geotermikus erőmű építéséről.

Szabó C. Szilárd - Délmagyarország napilap - 2012.02.07. 06:05
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
– Milyen volt a tavalyi esztendő a város szempontjából?
– Nehéz körülmények között dolgoztunk, de sikeres évet zártunk. Ez köszönhető annak, hogy Szentesen – bár előfordultak politikai villongások – mindig megvolt az alkotó béke, amely az erők egyesítését lehetővé teszi a nehéz pillanatokban. Felvállaltunk nehéz, népszerűtlen döntéseket is, például az iskola-összevonásokat, de mindig arra törekedtünk, hogy humánusan oldjuk meg a problémákat. Egyetlen pedagógus sem került utcára. Ennek eredményeként egyensúlyi költségvetést tudunk zárni. Az i-re egy nagy európai elismerés tette fel a pontot év végén: Szentes megkapta az Európa Zöld Fővárosa címet.

Szirbik Imre: Európában úgy ismerik Szentest mint a termálenergia-hasznosítás fővárosát. Fotó: DM/DV
Szirbik Imre: Európában úgy ismerik Szentest mint a termálenergia-hasznosítás fővárosát. Fotó: DM/DV

– Mivel érdemelte ki ezt a címet Szentes?
– Európában úgy ismerik Szentest, mint a termálenergia-hasznosítás fővárosát. A Norvég Alap segítségével tíz intézményünket állítottuk át földgázról geotermikus energiára. Európa egyik legnagyobb geotermikus fűtési rendszerét hoztuk létre azzal, hogy közel 4000 lakásegységet fűtünk ezzel az energiával. A geotermikus energia hasznosításában tovább szeretnénk lépni egy nagy pályázat segítségével. Ezért is lenne fontos számunkra, ha végre rendeződne a visszasajtolás kérdése. Fontosnak tartjuk a fenntartható fejlődést, úgy akarjuk használni az erőforrásainkat, hogy ne vegyük el az utódaink jövőjét.

– Szentes egyik szimbóluma a Horváth Mihály Gimnázium, amiért sokat harcolt, s ami január elsejével megyeiből állami fenntartásba került, pedig tudomásom szerint közel volt a megállapodás. A megye már rábólintott arra, hogy átadja Szentesnek a fenntartói jogot. Nem fáj a városnak, hogy nem kapta vissza a jelképét?
– Ezek olyan Mátyás király típusú bólintások voltak, adták is volna meg nem is. Állami fenntartásba került a Bugyi István Kórház is, amiért legalább annyit harcoltam, mint a gimnáziumért. Úgy vélem, hogy a városnak mindent meg kell tennie az intézményeiért, függetlenül attól, hogy azoknak ki a fenntartója. Szentes tízmilliókkal támogatta a fenti intézményeket akkor is, amikor megyei fenntartásban működtek. A kórház és a középiskolák felújításában és eszközbeszerzéseiben komoly szerepet vállaltunk, éppen azért, hogy magas színvonalon működjenek. Szentes akkor is felelősséget vállal az intézményeiért, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is, ha nem a város a fenntartó.

– Milyen költségvetése lesz Szentesnek? Egyensúlyban tartható-e a város büdzséje?
– Idén két elem miatt rendkívül nehéz a költségvetés tervezése. Az újonnan hozott törvények miatt teljes a bizonytalanság és a káosz. Nem tudjuk ugyanis, hogy milyen évet fogunk végigvinni. Nagyon sok mindent önerőből kell megoldanunk, ugyanis már nem jár állami támogatás például a sportra, a művészeti képzésre vagy bizonyos szociális szolgáltatásokra. Tavaly egyensúlyba hoztuk a költségvetésünket, de arra nem számítottunk, hogy a kormány emelni fogja az áfát, amit a város éppen úgy nem igényelhet vissza, mint az emberek. Nem számítottunk arra, hogy 100 millió forintot von el a kormány a szociális alapból, s a szegénység, munkanélküliség megoldását az önkormányzatok nyakába sózza. A hulladékszállítás tervezésekor még 300 forintos gázolajárral kalkuláltunk, ami most közel 500 forint. A veszteségeket a városnak kell viselnie. Jelenleg úgy néz ki, hogy a költségvetésünk 5-7 százalékán van az a forráshiány, amit a kormány intézkedései idéztek elő. Ezt valahonnan elő kell teremtenünk.

– De honnan?
– Nem szeretnénk az embereket megsarcolni. Továbbra is prioritást élveznek a gyermekek, az idősek és a családok. Lehet, hogy nem bírunk olyan szintű sporttámogatást adni, mint eddig. Lehet, hogy hozzá kell nyúlnunk az intézményrendszerünkhöz. Szigorú és fegyelmezett gazdálkodással talán le lehet szorítani az elviselhetőség szintjére a költségvetési hiányt, de az egyensúlyi költségvetésre nem látok esélyt. A hiány körülbelül akkora lesz, mint amennyit a kormány intézkedései okoztak a városnak.

– Milyen hosszú távú tervei vannak a városnak?
– A legfontosabbnak a munkahelyteremtést tartjuk. Ennek jegyében új ipari csarnokot építünk, négy vállalkozás indul idén az ipari parkban. Van tehát remény az új munkahelyek teremtésére. Már készülünk a 2014-20-as uniós ciklusra a környezetvédelmi beruházások terén. Izlandiakkal tárgyalunk például egy közös geotermikus erőmű építéséről.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 10. makospite 2012.02.14. 14:25

Az izlandiakkal közös geotermikus erőmű ott lesz közvetlenül az egy két éve tervezgetett biomassza erőmű mellett, majdnem szemben az ötcsillagos Petőfi Szállóval és a Napházzal?

Moderálásra küldöm 9. Power 2012.02.10. 21:43

"Ezek olyan Mátyás király típusú bólintások voltak..."
A város hiteleit is megszavazták valakik. Ha már Mátyás királynál tartunk, nem arany keresztet hagyunk magunk után, hanem adósságot.

Moderálásra küldöm 8. jacuzzi 2012.02.08. 21:39

Először saját intézményében nézne szét, tenne rendet... Pl. az irodákban a tisztelt kollégái ontják a cigifüstöt, holott mintha tilos lenne... De hát ők csak kivételesek.
Termálvizek városa... Nézze meg valaki a strandot... :-(

Moderálásra küldöm 7. demos 2012.02.07. 16:31

Azért a kórház,gimnázium továbbra is Szentesen marad! Valami azért sántít itt! A város geotermikus fütésen nyert költség megtakarítása hol látszik meg? Lassan már minden városban fedett uszoda van. Szentes 1960-óta ül a termálvizen és igazábol most azzal dicsekszik amiröl jobb volna hallgatni!!!!!!

Moderálásra küldöm 6. studyfy 2012.02.07. 15:28

1. nádiposzáta, igazad is lenne, ha mindkét politikai oldalra hasonló lenne a követelésed. Mikor háborodsz fel a FIDESZ vezetők jövedelmén, ilyet még nem olvastam tőled. Ami szomorúbb és lényegesebb, hogy Orbánék sem hibáztak kevesebbet, mint a Gyurcsány kormány. Ezért tartunk itt.

Moderálásra küldöm 5. nádiposzáta 2012.02.07. 14:38

Mi lenne az a nagy bizonytalanság és a káosz? Polgármester havonta megkapja a 680 ezer forint fizetését mellé egyéb juttatások(autó benzin ingyen) ,nyugdíjasok is kapják a havit.Érdekes mikor a gyurcsany bajnai elvette a családi pótlékot ,a nyugdíjasok 13 havi pénzét ,a közalkalmazottak 13 havi bérét + egy havi bérét ,több mint egy millió munkahelyet szüntettek meg Szirbik nem rettegett ,nem kiáltott bizonytalanságot és káoszt,az nagyon rendben volt neki mert annak a kormánynak volt szekértolója akik miatt most az ország szív.De Szirbik ebből nem érzett nem érez most sem semmit a hatalmas fizetése mellett.Mi érdekünkbe pedig ne szóljon egy olyan polgármester aki azt a pártot képviseli amely az országot lejáratni igyekeznek ,kiszaladgálnak külföldre hogy támogatókat szerezzenek ,hogy minél mélyebbre süllyesszék az országot ,hazudoznak ,rémhíreket terjesztenek elgáncsolni igyekeznek az országot ,az ők által okozott bajból nehogy kiemelkedjen az ország. .

Moderálásra küldöm 4. tothmariaaa 2012.02.07. 14:37

Azért büszke ne legyen magára.

Moderálásra küldöm 3. timoboll2 2012.02.07. 13:11

Fantasztikusak ezek a polgármesterek meg a helyi vezetések, pártállástól függetlenül. Még jó, hogy némelyik a saját városában lakik. Tehetségtelenségük és középszerűségük fő fokmérője, hogy 20 éve felfelé mutogatnak, és nem képesek rafinériával és halk okossággal segíteni a kisközösségek és kisgazdaságok újjászervezésében, sorolhatnám. Olyanok, mint az egykori csinovnyik, mely a fentről kapott ukáz gyakorlati kivitelezésével van megbízva. Semmi önállóság, csak helyi végrehajtó szerv... tanács-mentalitás. Kiskirályok, fura-urak és klánok uralják el Csongrád-Szentes minimumra redukált helyi ellátórendszereit, s ha valami sikerülne és ne adj Isten, közük van hozzá, minimum "csókolommal" kell köszönnie az embernek. Undorító, gusztustalan mellébeszélések sora, és mindenütt a megtelepedett haszonélvezői csoportok. Már-már nélkülözhetetlennek hiszik magukat. Eközben persze virágzik a lejáratott, mocsokkal tapodt "nemzeti összefogás", "nemzeti siker".… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 2. nie 2012.02.07. 11:15

Jó lenne, ha valóban nem akarnák megsarcolni az embereket-köszönjük. Lehetne esetleg csökkenteni a kiadásokat pl- képviselői díjak,jutalmak csökkentése? Segélyek jogosultságának átvizsgálása,stb....

Moderálásra küldöm 1. nádiposzáta 2012.02.07. 11:14

Panaszkodik a polgármester a város minuszban van,kérem az önkormányzati képviselők mondjanak le a fizetésük 50%-ról (ezen kivül más cégeik is vannak,abból élnek,), takarékoskodni ,nem rongyot rázni.Havi 600 ezer forintos fizetést nem él fel senki ,neki is egy szája van ,ha a kisember ( nyugdíjas )kénytelen 60-70 ezer forintból megélni akkor a vezető havi 250 ezer forint bőven elég ,e mellett egyéb kedvezmények megilleti(városi autó ,üzemanyag térítés).Ne csak a kis embereken húzzák meg a derékszíjat hanem a városvezetői vegyék ki részüket a megtakarításból.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...