Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Szirbik kilobbizta: nem kell visszasajtolni a termálvizet

Szentes - Széleskörű összefogás és Szirbik Imre szentesi polgármester, szocialista országgyűlési képviselő több éve tartó lobbizásának eredményeként módosította a parlament a vízgazdálkodásról szóló törvényt.
Megmenekült a főként termálenergiát használó szentesi kertészet, amely így bárkivel fel tudja venni a versenyt a világon – hangzott el tegnap Szentesen, Szirbik Imre sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc2007-ben szentesi látogatása után felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát: vizsgálja meg, hogyan lehet tiszta viszonyokat teremteni termálvízügyben. A termálkutakat üzemeltető szentesi kertészek akkor arról panaszkodtak a kormányfőnek, hogy bírságokkal sújtják őket, és szerintük a vizet nem lehet visszasajtolni. Mások szerint viszont lehet, sőt kell. E kérdés eldöntésétől függött: versenyképes marad-e a magyar mezőgazdaság. A törvénymódosítás alapját képező MTA-tanulmány megállapította, hogy a termálvíz nem veszélyes a környezetre. A módosítás lényege, hogy a mezőgazdasági hasznosítású termálkutaknál nem kell visszasajtolni a csurgalékvizet a földbe. Erre azonban előbb kutanként meg kell szerezni a környezetvédelmi hatóság engedélyét. Szirbik Imre hangsúlyozta: törvénymódosítási javaslatát a szentesi fideszes honatya, Farkas Sándor is támogatta, s az ügyben teljes konszenzus volt a parlamentben.

Olvasóink írták

  • 4. hajjahajja 2009. június 22. 13:48
    „Jah, Szirbiket én is csipázom, ha balos, ha nem:o)Sokat tett a városért és ez nagyon klassz:)”
  • 3. dragboyz 2009. június 19. 12:06
    „Szirbik egy fa..a gyerek! Sokat szépített szentesen, ezt a parkolódíjasdit tudná már megakadályozi, ezekkel az idiótákkal szemben, de én örülök, hogy ő a polgármester! Remélem nem a pártok közti rivalizálás vet majd véget munkájának, mert akkor rá kell jönni, hogy az emberek idióták!”
  • 2. Tornádó 2009. június 18. 09:45
    „A szocik rájöttek a saját hülyeségeikre és felfedezték a spanyol viaszt.”
  • 1. Power 2009. június 18. 09:17
    „Mit is kellett Szirbiknek "kilobbizni"?
    A törvény alkotói nem tudtak angolul és az ajánlásokat is kötelezőként értelmezték. Ennyi az egész...ennek kellett ekkora feneket kerekíteni? Szánalmasak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haladék a szentesi parkolóknak

Szentes - Augusztusig biztosan nem bővül ki a fizetős parkolási zóna Szentesen, mert elhúzódik a… Tovább olvasom