Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Újabb igazgató a kórházban

A szentesi kórházban még keresik a gazdasági igazgatót, miután az előzőtől közös megegyezéssel megváltak. A Borzi Márta korábbi főigazgató által felmentett vezetőket visszahelyezte a bíróság. A volt orvosigazgatónak új posztot kreáltak, Bodonovits István tudományos igazgató lett. Zajlik az élet a Dr. Bugyi-kórházban.
Borzi Márta. Fotó: Karnok Csaba
A szentesi Dr. Bugyi István Kórház három vezetőjét mentette fel Borzi Márta főigazgató, akit az intézményt fenntartó megyei önkormányzat állított fel a székéből még a tavasszal. Mint arról beszámoltunk, az elbocsátott kórházigazgató keresetet indított a munkaügyi bíróságon a megyei közgyűlés határozata ellen. Első fokon lezárták az ügyet arra hivatkozva, hogy az előírt határidőn túl indította a pert a volt kórházigazgató az ügyvédjével, Bárándy Péter egykori igazságügy-miniszterrel. Borzi Mártáék azonban fellebbezést nyújtottak be a végzés ellen, így – információnk szerint – előreláthatólag szeptemberben lesz a másodfokú tárgyalás.

Mindeközben a szentesi kórház menedzsmentjének három tagja pert indított Borzi Márta ellen, mert felmentette őket vezetői megbízatásuk alól. A műszaki osztály vezetője, Bálint Attila még tavaly decemberben volt kénytelen felállni a székéből. Tóth Edit orvosigazgatót idén februárban váltotta le a főigazgató, ám a gyermekosztály vezetői tisztségét megtarthatta. A minőségbiztosítási igazgató, Kiss Andrea viszont nem is dolgozhatott a felmentési ideje alatt. Bálint Attila és Kiss Andrea helyére nem neveztek ki új embert, posztjukat üresen hagyták.

Fenyves Ernő. Fotó: Tésik Attila
Megírtuk: a munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte Borzi határozatát, így mind a hárman visszakapták vezetői megbízatásukat. Milyen hatással van ez a jogerős bírósági döntés a kórház gazdasági helyzetére? Tóth Edit orvosigazgató tegnap azt lapunknak, hogy egyikőjük sem kért kártérítést, és a per megnyerése óta korábbi beosztásukban dolgoznak.

Miután a megyei közgyűlés megvált Borzi Márta főigazgatótól, Bodonovits István vezette megbízottként a szentesi kórházat. Az intézményt fenntartó megyei önkormányzat Fenyves Ernőt nevezte ki áprilisban főigazgatónak. A vezető korábban azt nyilatkozta lapunknak: az orvosigazgatói teendőket továbbra is Bodonovits István látja el. Akkor azonban még nem döntött a munkaügyi bíróság Tóth Editék ügyében.

Az egészségügyért is felelős szentesi alpolgármester, Szűcs Lajos kérdésünkre, most mi a feladata a korábbi orvosigazgatónak, azt válaszolta: Bodonovits István tudományos igazgató lett. Ilyen poszt korábban nem volt a kórházban. Már Fenyves Ernő főigazgatósága idején váltak meg közös megegyezéssel Farkas József gazdasági igazgatótól. Pályázatot írtak ki az állásra, de – az alpolgármester tájékoztatása szerint – ez az eljárás még folyamatban van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Augusztus elején nyit a Tescó-kút

Nem ősszel, hanem már augusztus elején átadja a Tesco Globál Rt. a Csongrádi úti benzinkútját… Tovább olvasom