Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A kétévente végzett emlőrákszűrés hatékony az 50 év feletti nőknél

A növekvő életkor és a sűrű emlőállomány a mellrák legnagyobb kockázati tényezői közé tartoznak.
Ugyanolyan hatékony a kétévente végzett emlőrákszűrés, mint az évenkénti mammográfia az 50-74 év közötti nők körében, sőt még a sűrű emlőállományú és a menopauza enyhítésére hormonterápiában részesülő nők esetében is, ráadásul kevesebb hamisnak bizonyuló pozitív eredményeket hoz - derítette ki egy nagyszabású amerikai tanulmány.

Több mint 900 ezer amerikai nő adatainak elemzése alapján vonta le ezt a következtetését a mellrák tanulmányozásával foglalkozó Breast Cancer Surveillence Consortium legújabb tanulmánya, amely az Amerikai Orvostársaság JAMA Internal Medicine című folyóiratában jelent meg.

A szakemberek ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy ha kétévente végeznek mammográfiát a 40-es éveikben lévő, rendkívül sűrű emlőállományú nőknél, sokkal valószínűbben mutatnak ki előrehaladott és nagy daganatot, mint az évente végzett vizsgálatoknál, ám utóbbiak több, később hamisnak bizonyuló pozitív eredményt hoznak. A sűrű emlőállomány - sok mirigy és kötőszövet - az jelenti, hogy a röntgensugarak nehezebben hatolnak át a szöveteken.

A növekvő életkor és a sűrű emlőállomány a mellrák legnagyobb kockázati tényezői közé tartoznak - idézte Karla Kerlikowsket, a Kaliforniai Egyetem professzorát, a tanulmány egyik szerzőjét a ScienceDaily tudományos hírportál. A hamis pozitív eredmények miatt több vizsgálatot, köztük biopsziát, ultrahangot és mammográfiát végeznek el olyan nőknél, akik nem szenvednek a betegségben.

A Kaliforniai Egyetem és a Seattle központú GHRI egészségkutató intézet kutatócsoportja egy közelmúltban közzétett másik tanulmányában hasonló következtetésre jutott a mammográfia gyakoriságának szükségességéről a 66 és 89 év közötti nők körében.

Olvasóink írták

  • 1. _csutak_ 2013. március 21. 23:45
    „Hat hónap alatt elviszi!
    Per volt belőle, tehát van valóságtartalma az állításomnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt James Herbert brit horrorszerző

A bestsellerszerző 69 esztendős korában, szerdán reggel váratlanul hunyt el sussexi otthonában. Tovább olvasom