Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Alaposan rácáfolt a címére a Kész katasztrófa

A romantikus vígjáték első hétvégéjén több mint 30 millió dollárt hozott, egy hét után pedig 41 milliónál tart.
Nagy meglepetést okozott a Kész katasztrófa című romantikus vígjáték, amely első hétvégéjén több mint 30 millió dollárt hozott, egy hét után 41 milliónál tart, és becslések szerint be fog kerülni a százmillió dollárt fialó produkciók exkluzív klubjába.

Kész katasztrófa
(Magyar feliratos előzetes)

Azért a nagy siker voltaképpen nem is akkora meglepetés, hiszen a rendező Judd Apatow, aki olyan vígjátékokkal szerzett magának hírnevet, mint a Felkoppintva vagy A 40 éves szűz. A film másik ásza Amy Schumer komika, aki a forgatókönyvet is jegyzi. Az általa játszott hősnőt, Amyt saját magáról mintázta, persze kicsit eltúlozva a dolgokat: a temperamentumos és szókimondó szőkeség kész katasztrófa, magánélete viharos, az általa hétvégenként elfogyasztott alkoholmennyiség tetemes. A pasikat fogyóeszköznek tekintő Amy életében akkor következik be a fordulat, amikor találkozik egy orvossal, aki megmozdít benne valamit. Egyre jobban foglalkoztatni kezdi a gondolat, hogy az érzelmeken alapuló tartós párkapcsolat talán nem is akkora hülyeség, mint eddig gondolta.

(Trainwreck - hazai bemutató: 2015. augusztus 27.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fenyegeti bezárás az Örökmozgó mozit

A bérlő 15 évvel ezelőtt mintegy 33 millió forintos felújításért cserébe kapta meg a jogot az… Tovább olvasom