Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 20 magyar elődöntőse

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban Bakuban Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli.

"Százhetven pályamű, összesen 202 szerzemény érkezett a december 30-i határidőig a magyar dalversenyre. A kilenc tagú előzsűri előbb ötvenet választott ki közülük, majd húszra szűkült a lista. Az első elődöntő január 28-án, a második február 4-én lesz, a nemzeti döntő február 11-én. Mindhármat élőben, egy showműsor keretében közvetíti az m1" - mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa, a zsűri egyik tagja a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, mindkét elődöntőből négy dal kerül a nemzeti döntőbe, ezek közül hármat a négytagú zsűri (ebben Rákay mellett Wolf Kati, a tavalyi magyar induló, Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető, valamint Rakonczai Viktor zeneszerző kapott helyet), egyet a közönség választ. A döntő első részében a nézők voksai döntenek arról, mely dal a kerül a végső négybe, majd a zsűri választja ki, melyik dal képviseli Magyarországot május 22. és 26. között az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban.

A versenyben maradt dalok húszas listáját Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója ismertette. Több szám előadója korábbi televíziós tehetségkutató versenyekről ismert, a szerzők között Krajczár Péter három dallal is szerepel. Rákay Philip értékelése szerint kiváló dalok érkeztek a pályázatra, nehéz volt kiválasztani a legjobb húszat. Az elődöntős szerzők, előadók többsége személyesen volt jelen a sajtótájékoztatón.

Az elődöntőbe került Molnár Tamás Lesz, ami lesz (előadó: Anti Fitness Club); Vigh Arnold és Zsedényi Dániel Fans Will Be Friends (Bebe and the Charge); Molnár Ferenc Caramel Vízió (Caramel); Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi Sound of Our Hearts (Compact Disco); Dancs Annamari Feel (Dancs Annamari); Palásti Kovács Zoltán és Fábián Julianna Like A Child (Fábián Juli és a Zoohacker); Vizy Márton és Vigh Kristóf Európa, egy a szívünk (Gallusz Niki és Vizy Márton); Szabó Zé és Johnny K. Palmer Back In Place (Gyurcsik Tibor); a Naughty Monkeys Learning To Let Go (Heinz Gabi); Kállay-Saunders András, Szakos Krisztián és Burai Krisztián I Love You (Kállay-Saunders András); Pras Michel, Roy Hamilton és Király Linda Untried (Király Linda Ú Ben Ú Viktor); Jónás Barnabás és Kiss Gina Chasing Dreams (Kiss Gina); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István és Kökény Attila Állítsd meg az időt (Kökény Attila és Bencsik Tamara); Vödrös Márton és Johnny K. Palmer Dance (Monsoon); Pély Barna, Pál Eszter, Pál István és Fecske András István Open Your Heart (Pély Barna, Pál Eszter és Pál István "Szalonna"); Molnár Gábor Csillagok (Puskás Péter); Krajczár Péter, Juhász Orsolya, Rozman Alexandra és Schilling Kolos Yeah OK! (Sophistic); Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István Élek a szemeidben (Tolvai Renáta); Szabó Zé és Molnár Tamás Nem kell végszó (Tóth Gabi); valamint Molnár Imre, Chris Landon és Taryn Murphy This Love (Veres Mónika "Nika") című dala.

A Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált. Az idei düsseldorfi versenyen a magyar induló, Wolf Kati a Szerelem, miért múlsz? (What about my dreams?) című dallal a 22. helyen végzett.

A jövő évi, 57. Eurovíziós Dalfesztivált azért rendezheti Azerbajdzsán és a helyi közszolgálati televízió, mert idén egy azeri duó, Ell és Niki győzött Running Scared című dalával Düsseldorfban.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar zenész először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével "tért vissza" a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett, 2008-ban nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre, 2009-ben Ádok Zoltán képviselte Magyarországot.

A jövő évi bakui fesztiválon olyan dalok indulhatnak, amelyeket 2011. szeptember 1. előtt nem publikáltak, és koncerten sem hangzottak el. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok legfeljebb három perc hosszúak lehetnek.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a versenyt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi, idén 43 ország képviselői vettek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

Hallgassa meg az eddigi magyar indulók versenydalait Szulák Andreától Bayer Friderikán, a Noxon és Rúzsa Magdin át Wolf Katiig!

Olvasóink írták

  • 2. Picim 2012. január 15. 15:16
    „"Európa egy a szívünk" c. dal???? Remélhetőleg ezt küldik ki, és biztos el se kell énekelni... hihihi”
  • 1. Zka 2012. január 10. 14:15
    „Jaj de a amatőr, a 2011-es versenyt ideinek, az ideit meg jövő évinek nevezi a cikk, mennyire gáz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felrobbant a járda egy babakocsi alatt, meghalt egy kisfiú

Meghalt egy 18 hónapos kisfiú, amikor felrobbant alattuk a földben húzódó vízvezeték, a gyermek pedig a kráteren keresztül a szennyvízhálózatba esett. Tovább olvasom