Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Will Smith új filmje szcientológiai reklám a kritikák szerint

Már a bemutató hétvégéjén megbukott a mozikban Will Smith új filmje, amelyet a kritikusok zöme burkolt szcientológiai reklámként könyvelt el, megjegyezve, hogy A Föld után véget vethet Mr. Box Office sikersorozatának.
Ellentétben sok más hollywoodi hírességgel, a 44 éves filmcsillag soha nem közölte, hogy szcientológus lenne, de amerikai sajtójelentések szerint többször is jelentős anyagi támogatásban részesítette a magát egyháznak nevező szervezetet.

A film egyértelműen kapcsolatba hozható a szcientológiával a The Daily Beast szerint. A tekintélyes Newsweek partnerekén működő portál azt írta, a Szcientológia-alapító L. Ron Hubbard tanításai végig tetten érhetők az alkotáson. A Föld utánban egy apa és fia a távoli jövőből visszatér az elhagyatott kék bolygóra, megpróbáltatásaik során számos veszéllyel kell szembenézniük. Will Smith fiával, Jadennel játszik a filmben, amely a The Daily Beast szerint tömve van szcientológiai idézetekkel, az utolsó jelenetben kitörő vulkán pedig Hubbard könyvének címét idézi. A fő mondanivalója azonban mégiscsak az, hogy szereplői felülkerekednek félelmeiken és a kihívásokon - úgy, ahogy azt Hubbard is hirdette - jegyezte meg a lap. Az, ahogy az apa vezeti a fiát, egyértelműen az auditálás folyamatára emlékeztet - vélekedett a The Daily Beast a szellem megtisztítására hivatott eljárásra utalva.

A Föld után a szcientológiához szóló szerelmes levél - írta a Vulture. A legfőbb ellenség a félelem - ugyanúgy, mint Hubbardnál. Ez a lap is megemlítette az auditálást, és egyértelmű hasonlóságokat vélt felfedezni Hubbard könyve és az egyelőre gyengén teljesítő sci-fi között.


A The Hollywood Reporter egy kiugrott szcientológussal értékeltette a filmet. Marc Headley nyolc évvel ezelőtt könyvet írt arról, miként zaklatta őt az egyház. Szerinte A Föld után egyes mondatai - például az, amikor Smith azt mondja fiának, hogy a félelem nem valódi, hanem a gyerek gondolatainak terméke - erősen hubbardiak. Headley a Háború a Földön című filmhez hasonlította a Smith család által jegyzett sci-fit. A 2000-ben készült alkotás egy Hubbard-mű megfilmesített változata volt, és sok kritikus minden idők leggyengébb filmjének nevezte. "Miután láttam A Föld utánt, azt mondanám, a Háború a Földön vetélytársat kapott" - jegyezte meg Headley.

A Föld után amúgy valóban családi vállalkozás: apa és fia játssza a főszerepeket, Jada Pinkett Smith pedig a producer. A Smith házaspár soha nem mondta, hogy tagja lenne a szcientológiai egyháznak, az amerikai sajtó azonban már-már tényként kezeli, hogy ők is csatlakoztak a szervezethez.

Will Smith nem reagált a filmjét ért bírálatokra, és hallgat a szervezet is. Mértéktartóbb kritikusok rámutattak, hogy a filmben ábrázolt értékek közül több nem csak a szcientológiára jellemző, a félelem legyőzése, a küzdés és az, hogy valaki nem hagyja magát legyőzni, más vallásokra, kultúrákra és tradíciókra - és más filmekre - is jellemző.

Egy biztos, A Föld után bukása sokak szerint véget vethet a Mr. Box Office-ként emlegetett Will Smith sikersorozatának. A híresség korábban Hollywood legjobban jövedelmező befektetésének számított, a stúdiók biztosra vehették, hogy ha egy Smith-filmmel kezdődött a nyári szezon, akkor több száz millió dolláros bevételre lehetett számítani. Most azonban a Halálos iramban hatodik része hasít a jegypénztáraknál, messze-messze felülmúlva a sci-fit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zeus - bankot rabol, Facebookon terjed

A hírhedt Zeus trójai vírus egy új változata terjed facebookos üzenőfalakon, klasszikus adathalász… Tovább olvasom