Délmagyar logó

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 27°C Még több cikk.

Hajdú József az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar új dékánja

Szeged - A társadalmat szervező, tervező, valamint a felmerülő jogi kérdéseket proaktív módon megoldó „mérnököknek" tartja a jogászokat Hajdú József. A nemzetközi hírű munkajogász a Szegedi Tudományegyetem jogi kari dékánjaként szeretné megújítani és vonzóbbá tenni a szegedi jogászképzést.
– Bizonyos értelemben a tudomány emberei jó értelemben vett „jövendőmondók" – véli Hajdú József, az SZTE ÁJTK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékét vezető professzor. Például, a 100-120 éve létező nyugdíjrendszerek a jelenlegi formájukban néhány évtizeden belül nem lesznek fenntarthatók. Kísérletezünk mi is, mint a természettudósok, de míg egy biológiai vagy kémiai folyamat megértéséhez első lépésként növényeken vagy állatokon végzett kísérlet folyik, és csak utána megengedett az emberkísérlet, addig a társadalomtudománnyal foglalkozók számára a kísérlet egyből élesben, az emberen történik. Egy új hipotézis kipróbálása, vagy egy új jogi megoldás – például egy új nyugdíjrendszer – tesztelése egyből a társadalom tagjain, vagyis az embereken történik – magyarázza Hajdú József, aki szerint a jogász bizonyos értelemben a társadalom „mérnöke".

Az elméleti munkajogász egy kicsit „jövőbelátó
Az elméleti munkajogász egy kicsit „jövőbelátó" – véli Hajdú József munkajogász.
A szerző felvétele

– Az előző dékán – Szabó Imre professzor, aki hosszú ideig kiválóan vezette a kart – fölkért, hogy vállaljam el a jogi kari dékánságot egy olyan – remélhetőleg – átmeneti időszakban, amilyenben már nagyon régen nem volt a magyar jogászképzés. Most ugyanis az állam szinte teljesen kivonult a finanszírozásból, így aztán egy magánvállalathoz hasonlíthatnám a helyzetünket, amelynek el kell adnia a portékáját a piacon, sőt a jogászképzésen túl új és eladható képzéseket is ki kell találnunk, amely találkozik a hazai és az esetleg külföldi fizetőképes kereslettel, valamint a munkaerőpiac igényeivel. Ezen kívül soha nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ennek az egyetemnek van egy kiemelkedő küldetése, hogy a nagy magyar Alföld szellemi központja legyen, így segítve az itt élő emberek szellemi gyarapodását és boldogulását – rögzíti a kiindulópontot, amihez képest stratégiát alkot a jogi kar.

– Munkatársaimmal, a dékánhelyettesekkel és tanszékvezetőkkel a képzések nemzetköziesítésében, a végzett hallgatóinkat felvevő munkaerőpiaci szereplőkkel folytatott folyamatos párbeszéden alapuló képzési struktúrák kialakításában, a 21. századnak megfelelő, hallgató-, család- és munkahelybarát egyetem megteremtésében és az e-alapú képzések meghonosításában látunk nagy lehetőségeket képzéseink megújítására. A külföldi hallgatók megnyerése mellett továbbképzőközpont létrehozását is tervezzük, amely olyan aktualitásokra reagálna, mint például a megváltozott jogszabályok megismertetése, rövidebb képzések lebonyolítása. Mindezt a társkarok és külső partnereink szoros együttműködésével tervezzük. Mert az egyetemnek – a gazdasági válság és annak külső környezetváltozásai közepette is – az a dolga, hogy felelősségteljes embereket, szakmailag felkészült új elitet neveljen.

Olvasóink írták

  • 5. zsuzsi88 2013. szeptember 19. 11:44
    „Nagyon gratulálok, abszolút megérdemelte a Professzor Úr! A korábbi hozzászólóknak meg komolyan nincs jobb dolga, hogy az ember utolsó szavát is kiforgassa??? Sajnálni tudom aki csak eddig jutott.....”
  • 4. x 2013. szeptember 15. 00:09
    „3. Croisette "... milyen tudomány birtokában kritizálnak az előttem szólók? ..."
    Mióta kell a kritizáláshoz tudományt birtokolni?
    Mielőtt megmondod, hogyan ízlett a főtt tojás, ledoktorálsz termodinamikából, megtanulsz tojást tojni?
    (Csontig a nagy Ő-nek ..., ez lehet az SZTE-n az érvényesülés generációkon át begyakorolt módja.)
    ´... Sztálin is gyűlölte az entellektüeleket, de őt izgatta a szépirodalom, és a maga bumfordi módján érzéke is volt hozzá. Híres és sokat gúnyolt megjegyzése, miszerint "az írók a lélek mérnökei", nem egyszerűen hatalmas ostobaság, hanem a szándék pontos megfogalmazása, mik legyenek az írók uralma alatt. Nem értette meg, hogy a tehetséges írók nem képes szembeszegülni a tehetségükkel és életben maradni, nem tudnak mérnökök lenni. ...´
    http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=5814
    - De ha tévedtem az idézettel, itt egy másik, mely szerint a kiszólás Gorkijtól származik:
    ´Gorkij mondta egykor, kollégái tevékenységét értékelve, hogy "az írók a lélek mérnökei". Kijelentését oly korban tette, amikor a mérnöki munkával többnyire szép, nemes illúziók párosultak. Találó aforizmájának értékén ma már rontana az a szomorú tény, hogy a mérnöki hivatáshoz a teremtés és az alkotás nagyszerűsége mellett a pusztítás kevésbé nagyszerű képei is hozzátapadtak. ...´ (2006-06-11)
    http://www.zsiraf.hu/site2012/cikk/Az_igazi_izgalmak_bennunk_jatszodnak_le”
  • 3. Croisette 2013. szeptember 14. 20:10
    „Vajon milyen tudomány birtokában kritizálnak az előttem szólók? Igaz, hogy minden szónak súlya van, mely egy dékántól hangzik el, én mégsem piszkálnám. Ismerve az Ő szókincsét, előadásmódját, sziporkázóan egyedi társalgási stílusát, vitatnám, hogy ez a mondat, (melyet a sok közül epésen kiragadtak,) tőle származik.
    Ha mégis, erre mondják: mindenki hibázhat. A kritizálók is.
    Egyébként valóban nemzetközi hírű! Megérdemelten! Gratulálok a kinevezéséhez Tanár Úr!”
  • 2. dondongó 2013. szeptember 14. 17:24
    „Remélem a 8 elemid azért megvan. :-)”
  • 1. x 2013. szeptember 14. 12:26
    „..., aki szerint a jogász bizonyos értelemben a társadalom "mérnöke".
    A nem túl régen múlt időkkel nem túl sokat tetszett foglalkozni, nemzetközi hírű munkajogász dékán úr!
    Vagy mégis?
    ..., "az írók a lélek mérnökei" sztálini definícióból következő kultúrpolitikai program ...
    http://epa.oszk.hu/00000/00012/00020/scarponi.htm”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközileg jegyzett az SZTE

„Jégtáblák között hajózunk, de van rés, amelyen tovább haladhatunk" – Szabó Gábor rektor. Tovább olvasom