Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Kiplakátolták a Fidesz székházat a hallgatók

A kormánypárti irodára kevéssel az akció előtt rejtélyes módon a "betegség miatt zárva" tábla került ki.
08:25 Reggelre leszedték az irodáról a plakátokat.

17:08 Véget ért a megmozdulás. Az egyik tüntető, Rosta Ádám, miután társaival teleragasztották a Fidesz székház ablakait, felkiáltott: "Most már ők is tudják, milyen a kilátástalanság!" Információnk szerint a hallgatók holnap folytatják a demontrálást.



16:44 A hallgatók plakátot ragasztanak a Fidesz irodára, körülbelül 30-an dolgoznak. Kitettek egy üres gyógyszeres dobozt, valamint egy 500 forintos bankjegyet, és kiírták: "Jobbulást kívánunk"!

Korábban rövid beszédet mondott a Hallgatói Hálózat szegedi vezetője, Zsargó Tamás. Újra felhívta a figyelmet a kormány igazságtalan intézkedéseire, ami tönkreteszi a felsőoktatást.

Bezárt a Fidesz székház a hallgatók előtt. Fotó: Schmidt Andrea

Az SZTE EHÖK Sztrájkbizottságának közleménye:

"A mai napon, pár perccel a közlemény kiadását megelőzően az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottságának 2. akciócsoportja – melynek vezetője Zsargó Tamás, a Szegedi Hallgatói Hálózat csoportjának koordinátora és Vágó Ádám JGYPK HÖK-elnök – megkísérelt behatoltni a kormánypárt helyi irodájába, hogy arra kérje a képviselőket, álljanak ki az SZTE érdekei, és a jövő egyetemistái érdekében.

Felhívjuk a közvélemény figyelmét, hogy a mintegy 20 aktivista az ügyfélfogadási időben vonul volna be az irodába – abba a helyiségbe, amit az állampolgárokkal való kapcsolattartásra biztosítanak.

A kormánypárti irodára kevéssel akciónk előtt rejtélyes módon a „betegség miatt zárva" tábla került ki. A módszer gyáva, a betegeskedő képviselőnek jobbulást kívánunk. Reméljük, hogy az egyetem nem fog betegség miatt végleg bezárni.

Röviden reagálni szeretnénk az MSZP szóvivőjének megnyilatkozására is: nincs abban a helyzetben, hogy a fiatalokat agitálja. Tőle elhatárolódunk, felszólítjuk, hogy a pátfüggetlen hallgatói mozgalmat ne használja kisszerű politikai játszmáira!"

Olvasóink írták

94 hozzászólás
  • 94. szegedi07 2012. december 13. 20:31
    „Úgy látom, van még feladat bőven. Eloszlatni a homályt sok ember fejében. Néha még hozzá fogok szólni, mert bővülni látszikl az olvasótáborom. Bocsika!”
  • 93. tucat 2012. december 13. 15:26
    „80. Retsu
    Felüdülés volt olvasni a letisztult, szépen megfogalmazott gondolataidat!
    Keményen dolgozunk az ügyön, hogy egyetlen tehetséges és szorgalmas fiatal se kallódjon el. Nemcsak szolidaritásból, hanem azért is, mert mondhatatlanul nagy szükségünk van rátok, azoknak is, akik tudatlanságukban egyelőre ásós, lapátos, kaszás kommandóvá szervezve benneteket, igyekeznének megtanítani nektek ("bulikban pörgő naplopóknak") a magyarok árokásó, szenvedő istenét! :D
    Ne aggódj, nem hagyjuk, hogy úgy legyen, s íme a legmeggyőzőbb érvünk: a jövőnket nem akarjuk az út széli árok partjára kidobni. Hiteles, ugye? ;) És sokunk számára teljesen világos is, szóval bizakodj, és készülj tovább, ahogyan, a soraidból érezhetően, eddig is tetted! :)”
  • 92. pala1964 2012. december 13. 14:36
    „91, hadd kérdezzem már meg: neked 8 általánosod-e van?

    de azt azért ne hidd, hogy a kirívó kivétel 12-éveseket majd pont a tandíj fogja meg - arra lett volna sokkal adekvátabb megoldás, nyilván... persze mindenki tudja, ez csak a hülyéknek szóló porhintés, ugyanazon módszerek, mint a Kádár-éra kemény éveiben...

    még annyit: egy fejlődésre igent mondó, modern államnak szüksége van pékre, kőművesre, igen, de még ennél is inkább kiművelt emberfőkre... ugyanis a gdp-t nem az fogja megdobni, ha mindenki koétszer annyi kenyeret eszik, stb.

    viszont belőled és a fajtádból nem hiszem, hogy ne lennénk már most is épp eléggé szufficitesek”
  • 91. deszkás 2012. december 13. 14:06
    „ELDORÁDÓ (52 hsz) Tévedsz! JOZKO! Jól összefoglaltad. Hajrá fiatalok! (egy Kubatov listás)”
  • 90. anyahajókabinajtóhajtogató 2012. december 13. 13:47
    „Sok pékre, kőművesre, kertészre van szüksége ennek az országnak. Viszont nincs szüksége egyetemen élő, egyetemet 12 évig végző herékre, büfészakokon végzett embertömegekre.”
  • 89. jozko 2012. december 13. 12:41
    „Még mindig a tárgyalások, a finomhangolások, a lehetőségek keretei közötti megegyezés híve vagyok!
    A társadalmi igazságtalanságokat - mert vannak, maradtak még bőven! - nem lehet csak a hangerő növelésével, kikényszerítéssel , knfrontációval megoldani !
    Kinek a terhére?

    Az egyetemi hallgatókkal szót kell érteni - normális hangnemben.
    Nem ártana , ha legalább a többségük bizalmát élvező érdekképviselő/ke/t tudnának deledálni...
    A Török Márk féle hiteltelen emberekkel esélyük sincs.

    Van énnekem egy régről fogant tapasztalatom.
    Az igazság "magától" ritkán győzedelmeskedik, józan ésszel, türelemmel rendszerint tenni kell érte, érvényre kell juttatni, ki kell deríteni - de nem kitalálni!
    Kitalálni a hazugságot kell...
    Amire viszont felhívnám a figyelmet: akármekkora is valakinek az igaza vagy vélt igaza, ha azt erővel kell kivívni az ellenzőivel szemben, az fog győzni, aki erősebb és ügyesebb!
    Szóval nem javaslom a hallgatóknak az "utcai erősködést", mert "akciócsoportokkal" szemben nem tárgyalócsoportokat, hanem "akciócsoportokat" küld a hatalom!
    Tartsátok magatokat távol a forrófejűektől és a szélssőséges politikai befolyástól!
    A józan tárgyalásokhoz sok sikert kívánok!”
  • 88. pala1964 2012. december 13. 11:55
    „én elég régen végeztem egyetemet, de a tegnapi demonstrálók tenniakarása és kiállása visszafiatalított...

    igaz, akkoriban hagyták azokat tanulni, akik akartak, és én is adósságmentesen kezdhettem az öregdiákság után a fiatal adóalanyi létet...

    jó érzés látni, hogy vannak ÖNZETLEN fiataljaink, akik SZOLIDARITÁSból példát mutatnak nekünk...

    az valóban kezelendő, hogy ne 10 év alatt végezzen egy hallgató, de könyörgöm: ad1, ahhoz a játékszabályokat úgy kell megszabni, és ehhez a tandíjnak (bármilyen néven is nevezzük) semmi de semmi köze nincs, ad2 ezek a hallgatók nem az Állam pénzén élősködnek, hanem DOLGOZNAK közben...

    és ha valaki azzal jön, hogy akkor minek tanul valaki olyan régóta, és elavulnak az ismeretei közben, akkor megkérdem, hogyan van az, hogy B Nagy Úr agrárvégzettséggel a pénzügyi és politikai pályán ténykedik...

    ja vagy az oké...

    szóval, kedves és Tisztelt Demonstrálók, én személy szerint köszönöm, viszaadtátok a hitemet; már látom, nem csak mi, birkák lakjuk ezt a szerencsétlen országot”
  • 87. gondolom 2012. december 13. 11:05
    „lukrécia,cillit bang ha már ki ment a hatása a kövidinkának nézzétek meg,hogy mit irtatok,na ugye ,hiába a szesz az már ilyen.A felső oktatást mindenki tudja át kell alakitani,felesleges képezni olyanokat,olyanra ami már eleve nem ér semmit. Csak a jól tanulók kapjanak az államtól ösztön dijjat a szegényebb tanulóknak is teljesíteni kell. A diákoknak össze kell fogniuk mert ez a haramia kormány nagyon megszopatja őket és a szülőket.Diákok rajtatok múlik a jövő .”
  • 86. macs 2012. december 13. 10:52
    „Úgy látom sikerült újabb frontot nyitni! :-(”
  • 85. toth.andras.akos 2012. december 13. 10:06
    „Elmúlt a váltóláz? Vissza kell tenni a plakátokat!”
  • 84. alfa258 2012. december 13. 07:32
    „RETsu: jó lenne ha ezt megértenék a fröcsögő emberkék, IGAZAD VAN!!”
  • 83. csuszpicsuka 2012. december 13. 06:17
    „66. szegedi07 2012.12.12. 20:34
    Örülök, hogy néhányan elolvasták a hozzászólásom, és elgondolkodtak rajta. Köszönöm!

    Ici-picit félreérted a reakciókat !
    Nem "elgondolkoznak", hanem FELHÁBORODNAK a hülyeségeiden!”
  • 82. mogyor 2012. december 13. 05:44
    „Bem is betegek voltak, egyszerűen bekakáltak, ennyi.”
  • 81. Füvesember 2012. december 12. 23:12
    „79.szegedi07 2012.12.12. 22:43

    "Én szeretem a hazámat."
    Rendben, szeresse!
    Én meg már nem!
    Önnek és nekekm is szívünk joga.”
  • 80. Retsu 2012. december 12. 23:03
    „79.
    "Az Ön élete, ténykedése, esetleges mulasztása is hozzájárult, hogy gyermekei az Ön szavai szerint "ilyen szutyok, ótvar országba születtek"." Már megbocsásson, de én tartózkodnék az ehhez hasonló, igencsak kemény (és nagy valószínűséggel alaptalan) vádak megfogalmazásától, már csak azért is, mert valószínűleg nem ismeretesek ön előtt az illető ténykedései, élete.(Gondolom, hiszen a fórum jellegéből adódóan korántsem biztos, hogy a kommentelők tudjanak bármit is a másikról.) Itt a cél a kulturált véleménycsere és nem a személyeskedő vádaskodás.
    Bármily jól hangzik is hitvallása, melynek zárszava szerint "Én szeretem a hazámat.", de nem tartom valószínűnek, hogy a diákság korábbi szidalmazása és általánosságokra alapozott kioktatása az "összekapaszkodást,az előrevivő ötleteket, jószándékot" segítenék elő!”
  • 79. Retsu 2012. december 12. 22:48
    „Szegedi, idén érettségiző,( 12 éve kitűnő) fiatal vagyok. Kikérem a kortársaim nevében is azokat a vádakat, amelyek az egyetemistákat egyöntetűen, általánosítva ingyenélőnek, munkakerülőnek nyilvánítják!
    Igen, kedves 41. szegedi07, nekem is vannak szüleim, akik minden bizonnyal mindent megtesznek majd a tanulmányaim elősegítéséért, ahogy mindig is tették, de nonszensznek tartom, hogy családok pusztán azért verjék elképzelhetetlen költségekebe magukat, mert gyermekük véletlenül humán beállítottságú, és nincs affinitása az aktuálisan preferált szakmák, irányok iránt! Egyetértek ugyan azzal, hogy rengeteg a munkanélküli diplomás, és ezen változtatni is kell, illetve csökkenteni kell a költségvetést, de NEM teljes szakok, tanszékek megtorpedózásával.
    Igenis megengedhetetlen, hogy ilyen alapon, hibás "válságkezelő intézkedések" miatt maradjanak ki értékes, tehetséges emberek a magyar felsőoktatásból! Véleményem szerint inkább kevesebb embert kellene felvenni, és tényleg csak azokat támogatni, akik megdolgoznak az eredményeikért(ahogy ezt már előttem más hozzászólók is említették). Mert igenis vannak ilyenek, igen szép számmal!
    A megoldás szerintem sem a külföldre menésben keresendő- mert ha mindenki elmegy, ki marad itt, hogy újraépítse majd ezt az országot?- de kétségtelen, hogy ilyen politikával, hozzánemértő , elhamarkodott döntésekkel, és a döntéseket ilyen szűklátókörűen, előítéletes felhangoktól sem mentesen támogató felnőtt véleményekkel( akikről ugye példát kellene vennünk munkából, érett gondolkodásból,tisztességből) azokat a tanulni vágyókat is ellehetetlenítik, akik tehetségüket eredetileg valóban hazájuk javára szeretnék hasznosítani! A keretszámcsökkentési harcot pedig nem teljes képzési területek, hanem a rossz megítélésnek táptalajul szolgáló hobbiegyetemisták ellen kellene folytatni!
    És higgyék el, nem olyan egyszerű diákmunkához jutni, mint azt némely," hosszú évek tisztes munkájában megőszült" becsületes, vádaskodó nyárspolgár elképzeli. Pedig igenis vannak ma is, akik hajlandók megdolgozni a céljaikért (szó szerint és átvitt értelemben is)!”
  • 78. szegedi07 2012. december 12. 22:43
    „78. Füvesember 2012.12.12. 22:13
    Kedves Másik Apuka!
    Az Ön élete, ténykedése, esetleges mulasztása is hozzájárult, hogy gyermekei az Ön szavai szerint "ilyen szutyok, ótvar országba születtek".
    Tudomásul kellene már venni pártállástól függetlenül, hogy gödörben van az ország. A gödörből csak felfelé van kiút. A kijutáshoz össze kel fogni, összekeapaszkodni, ha kell a hajunknál fogva kell kihúzni magunkat és mindenkit.
    Az állandó acsarkodás, mocskolódás, visszafelé mutogatás helyett előrevivő ötletek, jószándékok, tettek kellenek.
    Én szeretem a hazámat.”
  • 77. Füvesember 2012. december 12. 22:13
    „46.lukrecia 2012.12.12. 19:19
    "Kinek jo amikor a frissen vegzett hallgato Londonban es egyeb helyeken kezd dolgozni??"
    Mondjuk, ahogy az ékezetek hiányából látom, pl. Önnek! Szemlátomást évek óta KÜÉFÖLDRŐL osztja az észt! jöjjön már haza, hiszen itt a kánaán. Kíváncsi lennék, miféle diplomája van ÖNNEK és mikor szerezte?! ja, ez biztosan titok, személyes adat és kikéri magának a kérdést.... Titkosíttassa magát 80 évre!”
  • 76. sardnab@freemail.hu 2012. december 12. 22:07
    „73. grafika88:
    ez szervezés kérdése, én is szóltam másoknak, és ott leszünk mindenképpen:
    75. Mil 2012.12.12. 21:45
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=chvV9mk_Exc

    Szerintem a hideg ellenére sem szabad senkinek beletörődnie abba, hogy "éhenhalásra kényszerítik".
    Melegen kell öltözni :)”
  • 75. Füvesember 2012. december 12. 21:54
    „41.szegedi07 2012.12.12. 18:58
    Apuka!
    Igen, tanulni akarnak! Sokan dolgoznak is ám a tanulás mellett!
    És, bizony elhúznak innen a francba, ha ilyen röhejes pénzt kapnak a munkájukért! Ha kapnak egyáltalán állást!
    Nem az ő hibájuk, hogy ilyen szutyok, ótvar országba születtek. Roppant hülye elképzelés, hogy rombolásból, mindent (köz- és felsőoktatást, egészségügyet, szociális ellátást és egyáltalán mindent) lepusztító és szétzüllesztő országrombolásból jövőt lehet építeni. A fiatalság KRÉMJE fog elhúzni innen, ha egy hülye tollvonással már a tanulás esélyét is elveszik tőle. És tudja mit, kedves Apuka, jól teszik! Az én gyerekem 2 nyelvet beszél felső fokon és mióta a lábát betette az oktatásba színjeles tanuló. Most ott áll, hogy SEMMIFÉLE támogatott szakra nem juthat be! ja, kérem, ha az ilyen tanuló sem kell, akkor megy külföldre tanulni. Inkább egy NORMÁLIS országnak fizetek az oktatásért. Ez meg építse a jövőjét a felcsúti fociakadémistákkal! Hajrá Magyarország!
    Üdvözlettel: egy másik apuka”
94 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kidurrantották a lufifejű kormányzatot

A hétfői szegedi hallgatói fórumot szervező Miérthallgatók csoport villámakciót tartott. Tovább olvasom