Alsóváros az irodalomban

Alsóváros az irodalomban – ezzel a címmel hirdettek meg a március 15-i nemzeti ünnepen tematikus sétát a szegedi alsóvárosi napsugaras tájházban, amit a közeljövőben megismételnek. A városrésszel kapcsolatban Bálint Sándor néprajztudós és munkássága juthat első körben eszünkbe, aki külön kötetet is szentelt a városrésznek, ugyanakkor a szépirodalomban is sok nyomuk maradt az egykori alsóvárosiaknak, a híres Havas Boldogasszony-búcsúnak, a paprikatermesztésnek és -feldolgozásnak. 

2017-ben a skanzenek őszi fesztiváljára dolgoztuk fel Tömörkény Istvánt és életét. Sok olyan novellája van, amely ha nem is kimondottan erről a városrészről szól, de megjelenik benne Alsóváros, az itteni emberek – mesélte Kulik Melinda történész-néprajzkutató, a szegedi Napsugaras Tájház vezetője. Innen indult az irodalmi séta ötlete, aminek tematikája kiegészült más nevekkel, elsősorban a népi írók köréből. 

Bikanyakú, magának való 

Tömörkény naturalisztikusan, szinte fényképszerűen írta le a népi építészet, táplálkozás, viselet jellegzetességeit – mutatott rá Kulik Melinda. Az alsóvárosi ember Tömörkény leírása szerint alacsony, bikanyakú, nagyon magának való. Zárt volt maga a településszerkezet is, tudtuk meg a néprajzkutatótól: az egykorvolt Alsóvárossal a séta résztvevői is megismerkedhettek. „A XVIII. századból való térképek Alsóvárost teljesen olyannak mutatják, mint amilyenek a többi alföldi kertesvárosok. 

Főútvonala már a középkorban kialakult, és lényegében máig fennmaradt: a Várból, illetőleg az előtte elterülő vásártérből (Latrán tér) kiágazó Nagy utca (Iskola utca), illetőleg Sáncpart (a mai Kelemen és Zrínyi utcák vonala), a középkori Szentháromság utca, továbbá a Föld­míves és Sárkány utca, Tompái kapu (a mai Vadkerti térnél), Fehérpart (…). Alsóváros mostani szabályos alaprajza az árvíz után bontakozik ki.” Az idézett leírás Bálint Sándor Alsóváros című írásából származik, ami a Móra Ferenc Múzeum 1958–59-es évkönyvében jelent meg. 

Az ötödik próféta 

Azt a mondát, amelynek történelmi alapja is van, miszerint egy ideig a katolikusok és a reformátusok megosztoztak a templomon, feldolgozta Dugonics András és Mikszáth Kálmán mellett Gárdonyi Géza is. A templom teljes birtokáért folyó disputában, idézte Bálint Sándor, egy félkegyelmű fráter talpraesett felelete folytán a barátok kerekedtek fölül, akik a reformátusok által kitűzött kakast leszedték, és ez most a kakasos templom tornyán látható. Gárdonyi feldolgozásában a barát a kérdésre, hogy ki volt az ötödik próféta, azt felelte: Mohamed. A válasz tetszett a török elöljárónak, ezért kapták vissza a ferencesek a templomukat. 

Ha már az alsóvárosi templomnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a nevezetes búcsú több írónkat, költőnket is megihlette. Cserzy Mihály, a tanyavilág értő megörökítője a búcsú szakrális oldalát írta le érzékletesen, Tömörkénytől viszont a profánabb oldalt ismerhetjük meg közelebbről – mutatott rá Kulik Melinda. 

Olga, a gondolatolvasó 

Az alsóvárosi templom tornya messze ellátszik, ki a tanyák közé, s le a torontáli falvakba. A híre pedig messze elszolgál, mert benne van a csodatevő fekete Máriakép, amely megúszott már sok mindenféle árvizeket, tűzvészeket és háborúkat, a törökök behaladásától s az elvonulásától kezdve– így kezdődik Sovány búcsú című novellája, ami a búcsú egy kevésbé vallásos oldalát is megmutatja. 

A sátrak csak a gyorsfotográfussal, Olgával, a gondolatolvasó nővel szaporodtak, ellenben elmaradtak a kengyelfutók, s a híres vízugró sem invitálja már mutatványaihoz a közönséget a Tiszaszélre. Elmaradt a talián majmos is, a botáruló tótok, akik kordén húzták maguk után a botokat, s »igen drágák« voltak (egy bot négy krajcár), s a medvetáncoltató móc is lemaradt végképp. A többi ugyanaz, ami ezelőtt volt. Mézeskalács, kaláris, kis fésű, nagy fésű, énekeskönyv-áruló, lacikonyha, ahol húst sütnek.

Juhász Gyula fekete Máriája 

Juhász Gyula A fekete Mária című versét márványtáblán olvashatjuk ma a szerecsön Mária-kegykép mellett a falon, a közelében látható az emléktábla is Bálint Sándor egykori imádkozóhelyén. „Ősi templom árnyas szögletében / Századoknak füstje és pora / Lassan lepte be s ő mély sötéten / Néz jövőbe hét tőrrel szivében: / Magyarok Asszonya.” 

A költő Búcsúfia című verse is az alsóvárosi templomot idézi meg: a kis Valér először jár az alsóvárosi búcsúban, a rokonság vesz neki egy piros lufit, de azt a mise alatt véletlenül el­­ereszti. Bár a hívők zúgolódnak, a lufi egyenesen a Kisjézushoz száll. „A kis Jézuska áldást adva nézte / És úgy tetszett, hogy néki kedvesebb / Ez áldozat, mint arany, mirrha, tömjén / És szinte mintha szólott volna ajka: / – Ne félj, kis hívem, Tandari Valér!” 

Papucs és paprika 

Az alsóvárosi paprikatermesztés- és -feldolgozás, valamint a szegedi papucs kapcsán Móricz Zsigmond novellái is helyet kaptak a séta tematikájában – érdemes meg­említeni, hogy Bálint Sándor szülei, valamint az alsóvárosi tájház egykori tulajdonosai is paprika­termesztők voltak. 

Móricz Paprikaszagú levegőben – Írások Szegedről című kötete öt novellát tartalmaz a Tisza-parti városról.

Már a vonatról megszúrja az ember szemét a paprikafüzérek kárminvörös függönye amely csaknem minden ház ereszébe ki van húzva. (…) Az alsóváros végtelen hosszú nyílegyenes utcái. Két oldalt gyepes árok benne libák zsizsegnek, s útkeresztezésnél elhullott macska várja a feltámadás napját… Két takaros fiatal leány kattog szembe velem. Frissek és mégis nem falusiasan vidámak, hanem kisvárosiasan rátartók. – Ez a szegedi papucs?! – nevetek rájuk akaratlan, mert megfogott s meglepett a lábukon libegő rózsás kis papucs, amelyben ruganyosan lépkedtek a hótalan kemény téli utcán… – Ez.” Paprika és papucs: mindkét jellegzetesség szerepel a Szegedi paprika című írásban, amiben Móricz Zsigmond leírja egy helybéli papucsosmesternél tett látogatását, beszélgetésüket is. Ahogy azt is, hogy az egykori Szeged mennyire megváltozott az árvíz utáni „újratervezéssel– de szól novella alsóvárosi paprikakofáról is.