Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

34 éve nem volt ilyen földrengés a Yellowstone Nemzeti Parkban

A kutatók szerint a mostani szeizmikus aktivitás szerencsére nem a szupervulkán várható kitörésének a jele.
Harmincnégy éve nem tapasztalt erősségű földrengés rázta meg a hét végén az Egyesült Államok nyugati vidékén elterülő Yellowstone Nemzeti Parkot, amely a világ egyik legnagyobb szupervulkánján fekszik: ez idáig nem érkezett jelentés a 4,8-as magnitúdójú földmozgás okozta esetleges károkról, illetve sérülésekről.

A helyi idő szerint vasárnap reggel bekövetkezett rengéshez hasonló erősségű földmozgást 1980 februárja óta nem tapasztaltak a parkban. Évente nagyjából ezer-háromezer földrengés rázza meg a területet - közölte az Utahi Egyetem, az amerikai földtani intézet (USGS) és a park kutatási együttműködésével megvalósult Yellowstone Vulkánmegfigyelő Intézet (Yellowstone Volcano Observatory).


A park felszíne alatt húzódó ősi szupervulkánról - robbanékony, föld alatti tűzhányó - a közelmúltban állapították meg a kutatók, hogy 2,5-ször nagyobb, mint azt korábban gondolták, vagyis nagyjából 48 kilométer széles. Ezek a képződmények nem rendelkeznek a megszokott heggyel a kráterük körül, így nem is észlelhetők könnyen. A szupervulkánok átlagosan több mint ezer köbkilométer anyagot lövellnek ki egyetlen kitörés során.

Az egyetem szeizmológusai szerint a mostani rengés egy olyan megemelkedett földterület középpontjának a közelében történt, amelyet már hónapok óta tanulmányoznak a geológusok. Egy 1996 és 2003 közötti periódusban tapasztalt korábbi földkéreg-megemelkedés során szintén fokozott szeizmikus aktivitást észleltek a területen.

A kutatók szerint a mostani szeizmikus aktivitás szerencsére nem a szupervulkán várható kitörésének a jele. A Yellowstone föld alatti tűzhányójának legpusztítóbb kitörésére kétmillió évvel ezelőtt került sor. Az erupció nyomán Észak-Amerika mintegy felét beterítette a hamu és a prehisztorikus állatok tetemei egészen a mai Nebraska területéig elértek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Ebola-járvány átterjedt Libériára

Guinieáben az Ebola-fertőzöttek száma mára 112-re emelkedett, és 70 emberrel már végzett a járvány. Tovább olvasom