Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

4 ezer éves erődöt találtak Kínában

Két négyzet alakú őrtorony maradványai kerültek elő a Senmu megyében fekvő Simao romoknál folyó ásatásokon.
Az eddig feltárt legnagyobb újkőkori kínai város négyezer éves erődítményére bukkantak az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban.

Két négyzet alakú őrtorony maradványai kerültek elő a Senmu megyében fekvő Simao romoknál folyó ásatásokon. A tornyok valaha a város erődítményéhez tartoztak - közölte a Sanhszi tartománybeli régészeti intézet.

Az egyik torony 18 méter hosszú, 16 méter széles és négy méter magas, a másik kisebb: alig 12 méter hosszú, tíz méter széles és három méter magas - ismertette Szu Csou-jung, az intézet helyettes vezetője.

Szu nagy jelentőségűnek nevezte a felfedezést, és kijelentette, hogy a lelet sokat segíthet az ősi kínai erődítmények régészeti kutatásában.

A Simao romokat 1976-ban fedezték fel, akkor kisebb település maradványainak gondolták, és csak tavaly derült ki, hogy a feltárt maradványok egy nagyobb település részei: a neolit korszak eddigi legnagyobb kínai városa került elő.

Az ásatások során feltárták a városközpontot, valamint a település belső és külső szerkezetét. A külső városrész körül húzódó fal 4,25 négyzetkilométeres területet védett.

A régészek szerint a város 4300 éve épült és háromszáz évvel később, a kínai krónikákban feljegyzett első uralkodócsalád, a Hszia dinasztia idején néptelenedett el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól vizsgáztak a varjak

Nehéz döntések idején a madarak agyában hasonló folyamatok játszódnak le, mint a főemlősökében. Tovább olvasom