Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

A 62 éves Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat

A testület indoklása szerint a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték oda az írónak.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be  döntését.     
 
   
A testület indoklása szerint a japán születésű, 62 éves írónak a díjat nagy érzelmi erejű regényeiért ítélték oda, amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot.   
 
   
A legrangosabb irodalmi elismerés mellé 9 millió svéd korona  (294 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan  december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának  évfordulóján rendezik.


Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta most 110. alkalommal ítélték oda, hét alkalommal - 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940-1943 között - nem osztották ki. A mostani díjazottal együtt 114-en kapták meg a kitüntetést, mivel négy alkalommal (1904-ben a francia Frédéric Mistral és a spanyol José Echegaray, 1917-ben a dán Henrik Pontoppidan és Karl Gjellerup, 1966-ban az izraeli Smuél Joszéf Agnon és a német Nelly Sachs, 1974-ben a svéd Harry Martinson és Eyvind Johnson) megosztva részesültek az elismerésben.

Az irodalmi Nobel-díjat általában az életműért ítélik oda, de a Svéd Akadémia kilenc alkalommal ki is emelte a kitüntetett egy alkotását. Ezek a következők: Theodor Mommsen: A rómaiak története (1902), Carl Spitteler: Olimpiai tavasz (1919), Knut Hamsun: Az anyaföld áldása (1920), Wladyslaw Reymont: Parasztok (1924), Thomas Mann: A Buddenbrook ház (1929), John Galsworthy: Forsyte Saga (1932), Roger Martin Du Gard: A Thibault család (1937), Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (1954), Mihail Solohov: Csendes Don (1965).

Az irodalmi Nobel-díj birtokosainak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabban, 41 évesen az angol Rudyard Kipling (1907), a legidősebben, 88 évesen a brit Doris Lessing (2007) kapta meg a díjat. A kitüntetettek közül mindössze kilencen vannak, akiket 50 éves koruknál fiatalabban ismert el a Svéd Akadémia. A legidősebb élő kitüntetett az 1931-ben született Toni Morrison amerikai író, 1993-ban kapta meg a díjat. Vele egy évben, de öt hónappal később született a 2013-ban díjazott Alice Munro kanadai írónő, a díj történetében ő az egyetlen, aki csak novellát írt.

A díjazottak 25 nyelven alkottak, a legtöbben angolul (29), franciául (14), németül (13) és spanyolul (11). Hárman két nyelven is alkottak: Rabindranath Tagore bengáli és angol, Samuel Beckett francia és angol, Joszif Brodszkij orosz és angol nyelven. A díjazottak között mindössze 14 a nő, először a svéd Selma Lagerlöf 1909-ben, legutóbb, 2015-ben a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta meg a kitüntetést.

A kitüntetést két író nem vette át. Borisz Paszternak 1958-ban elfogadta, de aztán a szovjet hatóságok nyomására, szándéka ellenére vissza kellett utasítsa a díjat. 1964-ben a francia Jean-Paul Sartre nem vette át a kitüntetést, mert minden hivatalos elismerést elutasított. Halála után egy író kapta meg a díjat, 1931-ben a svéd Erik Axel Karlfeldt. (A Nobel-díj 1974 óta már nem adható posztumusz.)

A díjazottak sorában legmeglepőbb a brit miniszterelnök Sir Winston Churchill neve, akit 1953-ban Nobel-békedíjra is jelöltek, de végül az irodalmi Nobel-díjat nyerte el.

Az eddigi egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas a 2016-ban elhunyt Kertész Imre, aki 2002-ben részesült a kitüntetésben, az indoklás szerint írói munkásságával "az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben".
Az elmúlt tíz év irodalmi Nobel-díjasai:

2007 - A brit Doris Lessing, aki olyan "női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt".

2008 - A francia Jean-Marie Gustave Le Clézio, az indoklás szerint "új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki eksztázis szerzője, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatója".

2009 - A romániai születésű német Herta Müller, aki "a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg az otthontalanság tájképét".

2010 - A perui Mario Vargas Llosa, a "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért".

2011 - A svéd Tomas Tranströmer, akinek lírája "tömör, áttetsző képeiben egy friss valóság felé mutat utat".

2012 - A kínai Mo Jen, aki az indoklás szerint egy sajátos műfaj, a "hallucinatorikus realizmus" révén ötvözi a meséket, a történelmet és a jelent, és egy olyan világot teremtett fantázia és valóság, a történelmi és társadalmi síkok keverékéből, amely komplexitásában Márquez és Faulkner munkáira emlékeztet.

2013 - A kanadai Alice Munro, aki az indoklás szerint "a kortárs novella mestere". (A díj történetében ő az egyetlen, aki csak novellát írt.)

2014 - A francia Patrick Modiano "az emlékezés művészetéért, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait".

2015 - A fehérorosz Szvetlana Alekszijevics "polifonikus írásaiért, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban".

2016 - Az amerikai Bob Dylan költő, dalszerző, énekes, aki "új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset". 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az amerikai elnököt nem lepte meg a Szputnyik műhold 50 évvel ezelőtti fellövése

Az amerikai elnököt nem lepte meg a Szputnyik műhold 50 évvel ezelőtti fellövése
Az amerikai titkosszolgálat, a katonai vezetés és a kormány nemcsak az űreszköz terveiről tudott, de… Tovább olvasom