Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Megoldódott az amerikai polgárháború egyik legnagyobb rejtélye

Megoldódott az amerikai polgárháború egyik legnagyobb rejtélye
Százötven év után előkerült az első, feketékből álló katonai egység parancsnokának a kardja.
Több mint 150 év után került elő az amerikai polgárháborúban megalakult első, feketékből álló katonai egység parancsnokának a kardja, amelyet az 1861 és 1865 között zajló konfliktus egyik legfontosabb fegyvereként tartanak számon.

Robert Gould Shaw ezredes brit gyártmányú kardját azután lopták el, hogy az általa vezetett Massachusetts állambeli önkéntes alakulat, az 54. hadtest vereséget szenvedett 1863-ban a dél-karolinai Fort Wagnernél, ahol maga Shaw is életét vesztette. A csatáról 1989-ben készült film Az ötvennegyedik hadtest címmel, mások mellett Matthew Broderickkel, Denzel Washingtonnal és Morgan Freemannel a főszerepben.

A kardot a közelmúltban találták meg Shaw egy távoli rokonának otthonában. A fegyvert a héten állítják ki a Massachusettsi Történeti Társaság bostoni épületében. A Shawhoz kötődő egyéb tárgyakat is felvonultató tárlatot szeptemberig kereshetik fel az érdeklődők.

A fegyver holléte az amerikai polgárháború egyik legnagyobb rejtélye volt. Miután Shaw-t, aki a fekete bőrű katonákat is tömörítő egységek parancsnokaihoz hasonlóan fehér bőrű volt, megölték, a konföderációs katonák - a déliek - elvitték a ruháit és a személyes holmijait.

A kardját két évvel később szerezték vissza egy konföderációs tiszttől, nem sokkal a háború végét követően, és visszaadták az ezredes Bostonban élő szüleinek. Miután Shawnak nem voltak gyermekei, a fegyver végül a testvéréhez, Susanna Minturnhöz került. A nyomok azonban itt véget értek.

Minturn feltehetőleg tinédzser unokájának adta a kardot. A fegyvert végül egy Bostontól északra fekvő ház padlásszobájában találták meg 2016-ban Minturn dédunokái, miután az édesanyjuk halálát követően kitakarították az ingatlant.

A család 2017 elején a Massachusettsi Történeti Társaságnak adta a kardot. A társaság munkatársai ugyan egészen biztosak voltak benne, hogy a Fort Wagnernél használt kard került hozzájuk, mivel a fegyveren az RGS monogram szerepelt, de szükség volt némi kutatásra, hogy alátámasszák a megérzéseiket.

Egy kis nyomozással kiderítették, hogy a kard sorozatszáma megegyezik az angol kardkészítő, Henry Wilkinson nyilvántartásában szereplő számmal.

A fegyver kicsit kopott, és néhány helyen rozsdás a pengéje. A markolat is viseltes, annak ellenére, hogy Shaw mindössze egy hónappal a halála előtt szerezte, és kétszer ment vele csatába. A kardot valószínűleg egy konföderációs katonatiszt használta a háború fennmaradó részében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezerszer fényesebb a Tejútrendszernél egy most felfedezett galaxis

Ezerszer fényesebb a Tejútrendszernél egy most felfedezett galaxis
Mintegy tízezer millió fényévnyire van a Földtől. Tovább olvasom