„Édes jó Angyalom!” – haláláig őrizte Klebelsberg Kuno leveleit Botka Sarolta

A szegedi fogadalmi templom sírboltjában Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter (1875–1932) mellett 1964 augusztusa óta ott nyugszik hitvese, Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta is. Az ő halálhírére nem kondultak meg a szegedi harangok, neve a Délmagyarországban 1964. július 28-án csak egy név volt az el­hunytak listájában. Klebelsberget, a szegedi egyetemi építkezések fő mentorát addigra már teljes elhallgatás övezte; kevesen tudták, hogy özvegye Hamvas Endre püspök könyörületéből élete utolsó kilenc évét a Dóm téri püspökség épületében élte le. Az idős asszony Élet­utunk címmel ezekben az évek­­ben zárta le visszaemlékezése­­it férje életéről és saját viszontagságairól a háború, majd a Rákosi-korszak, a kitelepítés közepette.

A tintával, kerek betűivel írott emlékezést 1964-ben a 86. évében járó Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta írógépbe diktálta (a kézírásos változat fennmaradt az egyházmegye levéltárában). A gépelt kézirat fölé ezt írta: „Sajnálnám, ha elkallódnának, azért kérem meg bizalommal az Egyetemi Könyvtárt, melynek ügyét annak idején jó uram szívén viselte, őrizze meg ezen írást, mely férjem egyéniségének hű mása, s életének hamisítatlan igaz tükörképe.” Az egyik példányt bizalmasa, a gépelést végző Jakobey Istvánné kapta ajándékba (és leányánál maradt meg). Az Egyetemi Könyvtárnak szánt példányra viszont mindeddig mint elkallódott dokumentumra hivatkoztak.

A valóságban a gépirat lappangott a könyvtár kézirattárában. 1964-ben az idős hölgy más Klebelsberg-emlékekkel együtt adhatta át a könyvtárnak. Közlésről akkor szó sem lehetett, s valószínűleg elővigyázatosságból nem is katalogizálták. 2020-ban találta meg Farkas Katalin, a Klebelsberg Egyete­­mi Könyvtár Régi Könyvek Tárának kurátora, miután az özvegy által őrzött, és az emlék­irathoz kapcsolódó fotók felbukkantak. Ekkor került elő József főherceg kézzel írott Emlékbeszéde is, amelyet az 1935-ben Klebelsberg Kuno emlékére tartott díszközgyűlésen mondott el Szegeden.

Farkas Katalin az emlékiratnak a könyvtárhoz címzett szavai alapján biztos volt benne, hogy az írás nem veszhetett el, a katalogizálásra váró dokumentumok között kell lennie, ahol keresni kezdte. Az egyetemi könyvtárban, ahogyan a legtöbb kéziratgyűjteményben, a teljesen feldolgozott kéziratmappák (például a Márki Sándor-, a Dézsi Lajos- vagy a Kalmár László-hagyaték) mellett jelentős mennyiségű, folyamatosan katalogizált anyag van, amelyek közzétételén a könyvtárosok dolgoznak. A meglelt kézirattól felvillanyozva Farkas Katalin mostanra feltárta és digitalizálta az Egyetemi Könyvtár birtokában lé­­vő teljes Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta-hagyatékot, amely így néhány személyesebb részletet tartalmazó levelet leszámítva a neten is elérhető a könyvtár Contenta repozitóriumában. A hagyaték alapja lett annak a szintén elérhető online oktatá­­si anyagnak, ame­­lyet a könyvtár kö­­zössége Klebelsberg Kuno élete és munkássága címmel készített 2020-ban.

A Contenta keresőjében az özvegy megpróbáltatását tanúsító dokumentumok is megtalálhatók digitálisan, mint amilyen a Klebelsberg Kunóné nevére a szegedi tanács által 1956 nyarán kiállított szegénységi bizonyítvány. Az idős hölgy­­­től 1949-ben vonták meg háború utáni csekély özvegyi nyugdíját, és egyúttal kilakol­tatták pesthidegkúti családi villájából. Megsegítésére Ham­­vas Endre csanádi püspök meg­­szervezte, hogy az egykor Klebelsberg által segített szerzetesrendek adjanak össze havi 500 forintos nyugdíjat; a szerzetesrendeket azonban 1950 nyarán feloszlatták. Az idős asszony kétkezi munkát is vállalt volna egy háziipari szövetkezetnél, de amint megtudták, kicsoda, visszautasították.

Mindezek után, 1951. július 15-én váratlanul kitelepítették a Békés megyei Okány mellé egy tanyára. Két bőröndöt, egy ágyat, asztalt és egy szétesett szekrényt vihetett magával, valamint egy párnás széket, mert egy szállító munkás megszánta, hogy ne kelljen a teherautó platóján ülnie. Családi tárgyai eladásából tar­­totta fenn magát, amíg 1953 őszére Hamvas püspök elérte, hogy elhagyhassa a tanyát. Addig minden kijárást 6 forintos bélyeggel ellátott papíron kellett kérvényeznie, és előfordult, hogy a kitelepítettek a fogorvoshoz sem mehettek be a városba. A könyvtárban az az irat is megvan, amelyen 1954-ben júliusában egy osztályvezető kurta végzésben értesítette a 76 éves, szemére beteg asszonyt az Okány, Tanya 64. címen, hogy nyugdíjkérelmének teljesítését „nem találták indokoltnak”. Ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia írt vissza egy mondatban, hogy nem áll módjukban őt segélyezni.

Farkas Katalin szerint az em­­lékiratból is látszik, hogy Botka Sarolta művelt, okos nő volt, felért Klebelsberg Kunóhoz. Visszaemlékezései mellett Klebelsberg hozzá írott levelei is előkerültek. „Édes jó Angyalom!” – így szólította a hitvest, aki haláláig őrizte e leveleket. Botka Sarolta csendes, de biz­­tos szellemi társa volt férjé­nek. Emlékiratában említi, hogy saját képzelt világuk volt, amelyet mesebeli alakok, ma­nók népesítettek be. Az otthon sajátos világát alakították ki együtt, amelyben a komoly férfiú játszani is tudott.

A könyvtár kurátora elmondta, Klebelsberg Kuno özvegye háromszor fogott neki az emlékírásnak. Először, 1938 körül, még általános társadalmi megbecsülése közepette azt írta, csak néhány mozaikot szeretne összerakni, hogy férje emlékét megóvja a feledéstől, mert „befelé élő kedélyvilágát kívülálló alig ismerhette”.

Kitelepítése alatt, a tanyán kezdett ismét írni. Nem tudhatta, írta, hogy a háború, a megszállás, a kommunizmus, a kitelepítés nyomán Klebelsberg Kunóról „nyomtatott emlék megmaradt-e még”. Ebben az időszakban így írt mindennapjairól: „Ha bántás ért, pár emlékterhes otthoni szobácskámba húzódtam vissza, ott vigasztalt az ébresztő óra, mely hangosan ketyegte, hogy »minden mindegy – minden mindegy«. Akkor eszembe jutott az is, hogy ha a sok jót, mit az élet adott, csendben elfogadtam, a bajt, bánatot is szépen kell tűrni. Hiszen mindig éreztem a jó Isten kegyelmét, hogy nem adott háborgó természetet, s nekem adta a legjobb élettársat, kinek erős karja föntről most is védelmez.„

1953-ban harmadszor is munkába kezdett, Szegeden. A püspökségi menedékén jegyezte fel, Hamvas püspök jótettéről: „Ezt lehajtott fővel hálásan fogadtam el, mert éreztem, kinek szól”. Utolsó éveiben valószínűleg kijárt a könyvtárba, hogy idézeteket gyűjtsön Klebelsberg Kuno elérhető beszédeiből, nyilatkozataiból. Ezekkel akarta cáfolni a férjét ért vádakat. Mértéktartó gondolkodására jellemző, utolsó mondataiban még azt is megpróbálta, hogy az őt kirekesztő társadalom szemével nézze a történelmet. Ezt vetette papírra: „Minden korszaknak megvan a maga iránya, fölfogása, megvannak kiváló fiai, kik hazájuk boldogulásáért önzetlenül küzdenek, dolgoznak, így megvan helyük a történelemben. A letűnt korszak embere, ha a maga idejében becsülettel megállta a helyét, ha hazáját önzetlenül, hűen szolgálta, emelte, nyugodtan állhat a történelem ítélőszéke elé. Művelt országban éppen úgy megkapja emléke megérdemelt megbecsülését, mint az, ki az újabb esetleg változott kor viszonyaiban fáradozik.”

Kokas Károly, a Klebelsberg Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese elmondta, hogy a Contenta rendszere összesen 12 repozitóriumot (vagyis digitális raktárat) fog össze. Ezekben körülbelül 480 ezer dokumentum van digitalizálva, ami nagyságrendileg mintegy 6 millió oldalnyi képfájlt és pdf dokumentumot jelent. Az Egyetemi Könyvtár oldalán nemrég a fontosabb repozitóriumokhoz közös keresőt is fejlesztettek, és ezzel átfogóan lehet keresni a hatalmas vegyes anyagban. A „Klebelsberg Kuno” keresésre például közös listában kapja meg a felhasználó a hozzá tartozó fotó- és szöveges találatokat.