Digitália

2024.05.14. 10:36

Most szombaton tényleg elkezdődik a digitális állampolgárság

Elvileg számos előnnyel kecsegtet a digitális állampolgárság. Nézzük, mik ezek? Ki használhatja? Mire?

MW

Forrás: Shutterstock

Több mint két éve tervezik, tavaly elfogadták és törvénybe iktatták, idén pedig el is indul. Ez a Digitális Állampolgárság Program (DÁP). Tesztüzeme idén ősszel startol, viszont a legelső lépés sokkal hamarabb megtehető: e hét szombatjától letölthető ugyanis a mobilapplikáció és keddtől megkezdhető a csatlakozási folyamat. Szeptemberben pedig már QR-kóddal is igazolhatjuk magunkat, nem kell a fizikai személyi igazolvány.

Mindjárt itt az idő: május 18-tól, azaz szombattól letölthető Digitális Állampolgárság Program (DÁP) mobilapplikációja, szeptembertől pedig élesedhet a digitális személyi igazolvány.

A DÁP-appot az Apple App Store-jából és a Google Playből is le lehet majd tölteni: ez lesz az első kézzel fogható lépése a projektnek.

Az egész programról még tavaly november 10-én tartott sajtótájékoztatót Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, december 22-én pedig megjelent a Magyar Közlönyben a digitális államról szóló új törvény. Most amolyan nulladik lépés következik: a mobilapplikáció.

A digitális állampolgárságnak három alapfeltétele van:

  • személyazonosító okmány,
  • 14 év feletti életkor,
  • megfelelő okostelefon.

Magához a DÁP-hoz pedig május 21-től, keddtől lehet csatlakozni, aminek a hivatalos tájékoztató szerint a következők a lépései.

Ellenőrizzük, megfelelő-e a telefonunk. Töltsük le az appot, majd engedélyezzük a biometrikus azonosítást, az értesítéseket és a kamera használatát.

A teljes program során egyszer, de el kell látogatni egy kormányablakba, ahol ellenőrzik a személyazonosságot, és fel lehet kerülni a várólistára. Ide vinni kell azt a mobilinternettel ellátott mobilt, amelyre feltelepítettük az appot, illetve személyi igazolványt, jogosítványt vagy útlevelet, illetve lakcímkártyát. (Később majd tisztán digitálisan is lehet majd regisztrálni.)

Figyelni a mobil értesítéseit, mert üzenet érkezik, ha aktiválható a digitális állampolgárság.

És a plusz egy, hogy mindezek után valóban aktiválni kell a digitális állampolgárságot.

Mindezek után persze adja magát a kérdés, hogy mi értelme az egésznek?

Időpontfoglalás és erkölcsi bizonyítvány már az appból

Elvileg számos előnnyel kecsegtet a DÁP. A 2024 őszére, azaz idén szeptemberre ígért tesztüzemben először a digitális személyi igazolvány, illetve jogosítvány valósul meg, másképpen ezek fizikai kártyái helyett egy-egy QR-kóddal is igazolhatjuk a meglétüket, a személyazonosságunkat, írja a vg.hu.

Egy helyen, a DÁP-appban lesz továbbá az összes adatunk: személyesek, az okmányainkhoz, illetve járműveinkhez tartozók,

amiket ráadásul egyszerűen, az appból lehet továbbítani bárkinek, ha ügyet kell intézni. QR-kóddal be lehet majd jelentkezni az állami digitális felületekre is, digitális aláírásra is alkalmas az app, és lehet belőle például időpontot foglalni kormányablakba vagy erkölcsi bizonyítványt igényelni.

Mindehhez fontos megjegyzés, hogy az egész DÁP-ban való részvétel önkéntes döntésen alapul, azaz nem kötelező benne a részvétel, mindenki maga határozhatja el, hogy szeretné-e így kezelni és kezeltetni az adatait.

Ehhez a kormány hozzátette, hogy PKI, azaz nyilvános kulcsú infrastruktúra segítségével biztosítja a kommunikáció titkosítását, az azonosítást és a hitelesítést, továbbá az azonosítás és az adatvédelem során

az Európai Unió szabványai szerint, eIDAS-rendeletben foglalt magas biztonsági szintnek megfelelően járnak el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!