genetika

2021.06.11. 10:05

Hatvanöt éve történt kettősgyilkosság tettesét azonosították

Egy 1956-ban történt borzalmas kettősgyilkosságot oldottak meg DNS-bizonyíték segítségével az Egyesült Államokban, a nyomozók szerint ez lehet a legrégebbi bűnügy, amelyet DNS-technikával feltártak.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

– Nagy port kavaró ügy volt – közölte Jon Kadner őrmester, a montanai Cascade megye seriffhivatalának főnyomozója a CNN hírtelevízióval.

A 16 éves Patricia Kalitzkét és 18 éves barátját, Lloyd Duane Bogle-t a fiatalember gépkocsijában találták meg, mindkettőjüket főbe lőtték, a nyomozók előtt évtizedeken át rejtély volt az elkövető személye. Mostanra megállapították, hogy a gyilkos a Great Fallsban élő Kenneth Gould volt, aki az egyik áldozat közelében nőtt fel.

A gyanúsított DNS-profilját 2001-ben állították fel a Kalitzke boncolása nyomán megőrzött törvényszéki orvosszakértői bizonyítékok alapján – közölte Kadner. A DNS-t összevetették a kereskedelmi adatbázisokban fellelhető összes DNS-sel.

A nyomozók felállítottak visszamenőleg, majd előre is egy családfát, hogy feltárják a Kenneth Gouldhoz vezető kapcsolatot – tette hozzá. Mire sikerült meghatározni, hogy Gould az első számú gyanúsított, nem tudták ezt DNS-mintával megerősíteni, mivel a férfi 2007-ben meghalt, és elhamvasztották őt.

A rendőrök azonban megtalálták két gyermekét, akiktől DNS-mintát vettek, amelyek megegyeztek az 1956-ban gyűjtött bizonyítékkal. Később állapították csak meg, hogy Gould és Kalitzke egymás közelében nőtt fel. Kadner szerint

ez lehet a legrégebbi bűnügy, amelyet ilyen részletes genetikai profilozással megoldottak.

A rendőrök azonban még mindig nem tudják, mi állt a kettős gyilkosság hátterében, de az áldozatok családjai köszönetet mondtak azért, hogy legalább választ kaptak néhány kérdésre 65 év után.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!