EuroHorse

2021.10.08. 12:17

Jövőre megnyílik Magyarország első lovastúra-útvonala

A Kincsem Nemzeti Lovas Programban felvázolt terveknek megfelelően, Magyarországon hamarosan négy lovasturisztikai útvonal lesz bejárható. Az EuroHorse névre keresztelt útvonalak közül az első, amely Észak-Magyarországon halad keresztül, 2022-től a nagyközönség számára is bejárható lesz. Edelényben a túraút egyik fogadópontját adták most át – közölte Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda csütörtökön.

Aggtelek, 2013. augusztus 27. A hucul lovastúra résztvevõi lovagolnak Aggtelek határában 2013. augusztus 27-én. A magyar, lengyel, cseh és szlovák lovasok az Aggtelekrõl induló mintegy 400 kilométeres távot közel 2 hét alatt teszik meg, a túra a lengyelországi Gladiszów hucul ménes farmon zárul. MTI Fotó: Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Mint írták,

a nem túl magas hegyek, festői lankák, puha, nagy részben löszös talaj azok a tényezők, melyek miatt Magyarország egész Európában egyedülálló lehetőségeket nyújt a lovas turizmus számára.

Azonban mindez csak a földrajzi adottság. Nyugat-Európához képest Magyarországon kevesebb a természetben lezárt magánterület, így a magyar táj kiváló célpont azok számára, akik lóháton szeretnék felfedezni a régiót – írták.

Közölték, ezeket a körülményeket felismerve indult útjára 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Program, amelynek fő célja, hogy Magyarországon szabályozott kereteket alakítson ki a turisztikai célú lovaglásnak, valamint az útvonalak kijelölésével és az infrastruktúra kialakításával belovagolhatóvá váljon az ország.

A közlemény szerint a programban a következő években négy útvonalat jelölnek ki az országban a lovasok számára, melyek közül az első, az EuroHorse 1 már elkészült, és 2022-től a nagyközönség számára is bejárhatóvá válik.

Az országot északon végigjáró 1800 kilométeres útvonal mentén 31 lovas fogadópontot alakítottak ki, ahol el lehet látni és szállásolni a lovakat. A pihenőpontokat interneten keresztül lehet majd foglalni.

Az EuroHorse 1 egyik ilyen fogadópontját az edelényi Városi Sport- és Szabadidőközpontban Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség alakította ki. A GINOP forrásból megvalósult helyszín különlegessége, hogy a lovas turisták mellett a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjait is kiszolgálja majd, hiszen az iskolásoknak lovas oktatásokat tartanak majd – írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!