Egyperces

2009.10.01. 13:40

Halálos gyalogosütközés

Kettős halállal végződött egy gyalogosütközés New Yorkban: két férfi véletlenül egymásnak ütközött, mire az egyik megkéselte a másikat, majd pedig öngyilkos lett.

Az eset a New York-i főposta előtt történt, felvette egy térfigyelő kamera. Az egymással szemben gyalogló két férfi válla koccant össze, de azután továbbment mindkettő, pár lépés után azonban visszafordultak, és veszekedni kezdtek. A 20 éves támadó pózt vett fel, mire a 28 esztendős késsel háromszor belészúrt. Az áldozat a posta lépcsőire zuhant, gyilkosa elsétált.

A késelőről fotót készített egy német turista, a fényképet közzétetette a rendőrség, és hamarosan három telefonáló is egybehangzón azonosította a gyilkost. Mint kiderült, az illető katonaként szolgált Kuvaitban, de nem erőssége a fegyelem, mert már háromszor őrizetbe vették, ám kisebb vétségek miatt.

A gyilkost philadelphiai otthonában holtan találták. Öngyilkos lett, búcsú-e-mailt írt anyjának. Ebben azt bizonygatta, hogy nem akarta megölni a járókelőt, de mivel korábban már megtámadták "fehér fickók", önvédelemből szúrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!