Igazi hős

2021.12.20. 18:50

Karikó Katalin 18 milliót ajánlott fel Covid-árváknak

50.000 eurót, átszámítva 18 millió forintot ajánlott fel Karikó Katalin a Regőczi alapítványnak – jelentették be a közmédia Jónak Lenni Jó! műsorában.

Karikó Katalin aki munkásságával forradalmasította az oltóanyag kutatást, a nemrég neki ítélt Bolyai-díjjal járó összeg felét adományozta a Covid-járvány miatt árván maradt gyerekeknek. Karikó Katalin megemlékezett azokról az egészségügyi dolgozókról is, akik nap mint nap az életüket kockáztatják azért, hogy meggyógyítsák a betegeket – számolt be róla a hirado.hu.

„A Regőczi Alapítvány programját olvastam el, amely ugye az árván maradt gyermekek segítésére van. A gyerekek elveszítették szüleiket Covid-fertőzés következtében és úgy gondoltam, hogy őket megsegítem ezzel az összeggel ”

 

– mondta Karikó.

Ferenc pápa egy Jézust az ácsmesterségre tanító Szent Józsefet ábrázoló, bronzból készült szobrot ajánlott fel a közmédia adománygyűjtő műsorának.

Mint ismert, a Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére. A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű, jubileumi jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje a Regőczi Alapítvány vasárnap estig több, mint 345 millió gyűlt össze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!