Bulvár-celeb

2023.07.25. 09:55

Molnár György Elefánt meglepőt mondott: megtalálhatták Kóbor János utódját

Írt néhány új dalt, de búcsúzni készül az Omegától.

Forrás: Omega

A Mokka hétfő reggeli adásában Molnár György őszintén mesélt arról, rengeteg nehézséggel kellett és kell megküzdenie a mai napig, mivel 

egészségügyi állapota közel sem megfelelő. Jó ideje már, hogy folyamatos szédülőrohamok nehezítik az életét, elmondása szerint sosem tudja, éppen mikor jön rá a rosszullét, emiatt pedig az egészen hétköznapi tevékenységek is nehezére esnek. 

Az orvosok ugyan rengeteg tesztet végeztek már, de eredménytelenül, egyelőre fogalmuk sincs, mi lehet a legendás zenész baja.

A zenész tervei szerint még tervez néhány fellépést, de minden bizonnyal ez lesz a búcsúja az Omega együttestől. Szabadidejében írt néhány dalt, a szövegek is megszületőben vannak, azonban kevés olyan magyar művész létezik, aki ezeket olyan színvonalon elő tudná adni, ahogyan a banda legendás frontembere, Kóbor János. 

Elefánt annyit elárult, úgy tűnik, megvan az az ember, aki méltó utódja lehet Meckynek, noha ő pótolhatatlan és utánozhatatlan volt, ezért nem is olyan személyt kerestek, aki mintegy imitátorként énekli majd el a Gyöngyhajú lányt, viszont úgy érzi, megvan a megfelelő jelölt. 

Többet egyelőre ezzel kapcsolatban nem árult el, de amint a zenekar készen áll rá, meglesz a hivatalos bejelentés is – írja a tenyek.hu.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában