Jó hír

2023.12.26. 11:39

Nyugdíjemeléssel kezdődik az év (videó)

Hat százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videóban.

MW

Jó hírt jelentett be a nyugdíjasok számára Vitályos Eszter

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Vitályos Eszter kiemelte, „kemény év van mögöttünk”; 2023-ban sokat tettek a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért. Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasoknak novemberben kiegészítő nyugdíjemelést fizettek, januárra visszamenőleg. 

A novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – idézte fel az államtitkár.

Az emelés mintegy két és fél millió embert érint, jelezte.
Vitályos Eszter elmondta: 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak.

Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk

– fogalmazott. 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.

A januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat, jelentette ki.
Kiemelte azt is, hogy februárban ismét pénzt hoz a postás, akkor az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek.

Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést

– tette hozzá az államtitkár. Brüsszel bármennyire követeli, hogy töröljük el, az átlagfogyasztásig továbbra is garantálja a kormány a rezsicsökkentett árakat, erősítette meg Vitályos Eszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában