Magyar Kupa

2020.05.27. 05:40

Tizenegyesekkel lett döntős a Honvéd

A tavaly is döntős Budapest Honvéd ismét fináléba jutott a labdarúgó Magyar Kupában, miután a keddi visszavágón ugyancsak gól nélküli döntetlent játszott a másodosztályból feljutott MTK Budapesttel, majd 11-esekkel 5-4-re felülmúlta fővárosi riválisát.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A tavaly novemberben felavatott Puskás Arénában ez volt az első klubok közötti mérkőzés. A kispestiek azért nem játszhattak a Bozsik Stadion építése során ideiglenes otthonukként szolgáló Új Hidegkuti Nándor Stadionban, mert az éppen az MTK létesítménye.

A döntőt jövő szerdán 20 órától ugyancsak a Puskás Arénában rendezik. A Mezőkövesd először, míg a Honvéd nyolcadik alkalommal emelheti magasba a trófeát.

A szervezők éltek azzal a lehetőséggel, hogy némi háttérzajt, meccshangulatot teremthetnek a speciális helyzetre való tekintettel, ezért a hangszórókból kispesti indulók szóltak egész találkozón. Az első negyedórában ugyanúgy az MTK birtokolta többet a labdát, mint az első felvonáson, de fölénye ezúttal meddőnek bizonyult, mivel nem nyilvánult meg helyzetekben. A kispestiek ezúttal is később vették fel a meccs ritmusát, az idő múlásával viszont kiegyenlítetté vált a játék, sőt, a hazaiak is vezettek ígéretes akciókat, ám George rendre rossz megoldást választott vagy technikai hibát követett el. A játékrész hajrájában ismét az MTK akarata érvényesült, néhány percig a Honvéd a félpályán is alig lépett át, Tujvelnek pedig egy ízben nagy bravúrral kellett védenie. Amikor viszont a kispestiek kiszabadultak a szorításból, a gólhoz is közel jártak, de Lanzafame hiába fejelt a hálóba, les miatt érvénytelenítették a találatát.

A folytatásra a Honvéd jött ki elszántabban, ami hamar nagy helyzetben is megnyilvánult, de Lanzafame célt tévesztett. A piros-feketék kezdeti rohamai aztán alábbhagytak, így egyenlő erők küzdelme alakult ki, amelyben egyik fél sem mert túl nagy kockázatot vállalni, mindkét csapat a biztonságot tartotta szem előtt. Ebben a periódusban az MTK annyival veszélyesebb volt, hogy két távoli lövésnél is nagyot védett Tujvel. Az utolsó percekben a Honvéd átengedte a területet, így a kék-fehéreknél volt a labda, de ők sem erőltették a támadásokat, viszont egy újabb távoli próbálkozásnál Tujvel hárított ismét bravúrral.

A hosszabbítás elején Gazdag hagyta ki a meccs ziccerét, rávezette a kapusra a labdát, majd belelőtte Vargába, a túloldalon pedig Prosser helyzetét védte Tujvel. Ahogy fáradtak a játékosok, úgy egyre inkább kettészakadt a pálya, mindkét csapat könnyedén jutott túl a középpályán.

A ráadás második fele hosszú várakozás után kezdődött csak el, mivel a játékvezetők nem tudták, hogy a hosszabbításban járó hatodik cserelehetőséghez jár-e negyedik játékmegszakítási lehetőség is, végül a percekig tartó tanácskozás után arra a helyes megállapításra jutottak, hogy igen. Az utolsó 15 perc már nem hozott izgalmas pillanatokat, így a döntés a 11-esekre maradt, amelyben a Honvéd bizonyult jobbnak. A párharc a hatodik párban dőlt el, amikor Gera Dániel fölé lőtt, Hidi Patrik pedig betalált.

Forrás: MTI

Borítókép: Gazdag Dániel, a Honvéd (b2) és Varga Bence, az MTK kapusa (k) a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntőjében játszott Budapest Honvéd-MTK Budapest mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. május 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában