Szeged

2022.11.10. 20:00

Márványtáblák őrzik a hajdani dékánok emlékét

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi tanévében a szegedi gyógyszerészképzés is százéves évfordulóját ünnepelte.

delmagyar.hu

Stájer Géza, Erős István és Falkay György munkássága előtt tisztelegtek a gyógyszerészek. Fotó: Karnok Csaba

Az ünnepségsorozat keretében emléktáblákat avattak csütörtökön a kari épületben, amelyekkel három hajdani dékán munkássága előtt tisztelegtek. Immár Stájer Géza, Erős István és Falkay György emlékét is márványtábla őrzi a GYTK első emeletén. 

A résztvevőket Zupkó István dékán köszöntötte, aki elmondta, három elődjében közös volt a szegedi gyógyszerészkar fejlesztéséért végzett odaadó munka, valamint a szakmai elkötelezettség, alázat és példamutatás. Ahogy fogalmazott, a márványtáblák a tisztelet, a hála és az útmutatás jelképei. 

Fotó: Karnok Csaba

– Egy centenáriumi ünnepség kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk a megtett útra, elvégezzünk egyfajta önértékelést, és ennek fényében jövőképet építsünk. Ennek meghatározó része az, hogy példaként önmagunk elé emeljük azokat a nagyszerű elődöket, akik egész életművükkel építették az egyetemet, a kart, és felhalmoztak egy nagyszerű szellemi kincset. Hiszem, hogy a márványtábla nem öncélú múltidézés, hanem az az értékrend, amit néhai vezetőink vallottak, ma is igaz, így a márványtáblák egyfajta útmutatóul is szolgálnak az utókornak – mondta a dékán. 

Az ünnepség délután a SZAB Székházban folytatódott, ahol bemutatták a 100 éves a szegedi gyógyszerészképzés (1921-2021) című, a centenárium alkalmából összeállított kari kiadványt a nagyközönségnek. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában