Helyi életstílus

2023.09.24. 10:30

Csak a halászlé nem volt tökből a dorozsmai fesztiválon – Galéria

Tökös sütemények, sült és faragott tök is volt az idei Dorozsmai Tökfesztiválon, a főszereplő azonban a hagyományoknak megfelelően ismét a halászlé volt. Negyven csapat főzte a népszerű egytálételt, hogy aztán nyári hangulatban, barátokkal piknikezhessenek a művelődési ház udvarán.

Timár Kriszta

A tökfesztivál slágere idén is a halászlé volt, 40 csapat főzött a rendezvényen. Fotó: Timár Kriszta

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Dorozsmai Tökfesztivált, aminek idén is a művelődési ház udvara adott otthont. A rendezvénysorozat pénteki napja a gyermekekről szólt: volt zenés műsor, kézműves foglalkozás és töklámpás felvonulás is. Ezen a napon köszöntötték a tökmagokat, vagyis az elmúlt egy évben született kicsiket is. A rendezvény fő napja azonban a szombat volt, amikor halléfőzésben mérhetik össze tudásukat a baráti társaságok, munkahelyi közösségek.

Idén 40 csapat nevezett

 – mondta el lapunknak Lévainé Jakus Edina, a művelődési ház vezetője. Nem maradt tehát éhes a négytagú zsűri, aminek mindegyik csapat főztjét végig kellett kóstolnia. 

Mi, a két laikus, annyit tudunk eldönteni, hogy finom vagy nem, a szakmai zsűritagok pedig minden mást értékelnek 

– avatott be az ítészek munkájába Avramov András szőregi képviselő, aki Szekeres Sándor Gáborral, a szőregi művelődési ház vezetőjével az ételszerető zsűritagokat képviselte. Vajtó László és Shabanája Nóra pedig szakmabeliként értékelték a halhús állagát, a paprika ízét és minden egyéb fontos szempontot.

Voltak különleges ételek – például kapros hallé harcsagaluskával –, de a többség a hagyományos ízekre esküdött. Például Szekeres Zoltán, aki 10 kiló halat főzött meg a 20 fős helyi társaságnak. 

Minden évben itt vagyunk, dorozsmaiként ez természetes. Nem a győzelemért, hanem hogy egy jót együnk

 – mondta a férfi, aki ilyenkor azt sem bánja, hogy már előző nap filéz, hajnaltól pedig paszíroz.

A halászléfőzés tehát a legnépszerűbb program a rendezvényen, de például tökös ételekkel is lehetett versenyezni. Idén kekszet, pitét, golyót, tekercset, muffint és tortát is készítettek háziasszonyok, ezeket a résztvevők ingyen meg is kóstolhatták. Akinek nem jutott, mert hamar elkapkodták az édességeket, az sem maradt tök nélkül, hiszen a kemencében összesen 170 kilót sütöttek meg. Mellé pedig desszertnek 120 kiló almát is. Aki esetleg már a halloweeni tökfaragásra készülne, az praktikákat leshetett el Tanács Attila zöldségfaragótól, aki idén is művészi kompozíciókat alkotott, a művelődési ház nagytermében pedig töknemesítő mutatta be, milyen fajtákat érdemes most keresni.

A rendezvényen délután fellépett az UFO együttes, majd az őszi hangulatú, de nyári melegben tartott programra hirtelen rátört az ősz, így az immár esősre fordult időben tartották meg a napzáró diszkót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában