Jegyzet

2023.10.20. 16:06

Fityegő bitorló

Tábori Szilvia

Julis már gyerekként is rajongott a kollektív jelekért. Röpültek szüleivel a hófehér Skodával, amit a szocializmusban ugyebár igényelni kellett. Emlékszik még a viccelődésre a családi barátok között: Jóska, te melyik színűt rendelted? A fehéret, a fehéret vagy a fehéret? Szóval kicsinek mindig úgy ült hátul, hogy a két első ülés közötti részébe préselődött, amennyire lehetett és figyelte hivatásos sofőr apukáját. Az egy dolog, hogy apa klasszul vezetett, nem kellett félni, anya mögött ülve mindig szorosabban kapaszkodott. Voltak ilyen-olyan kisebb koccanások, anya mérges is volt, hogy csúszik az út. Na de, Julis apa mögött mindig nagyon jól szórakozott. Volt az a jel, amikor apa a bal mutatóujjával egyszer csak elkezdett körözni, amire válaszul a szembejövő autó lámpája kacsintott egyet villantással. Irtó izgi volt ez Julisnak. Annyira belelkesült, hogy apukájának újra és újra el kellett mesélnie az egyetemes jel valóját. Julcsi beleborzongott a kollektív figyelmesség gondolatába, szinte hitte, hogy itt mindenki egymás jó barátja.

De Julisból szépen lassan Juli lett, és lett neki egy motorokért rajongó barátja. Száguldozás közben mögötte ülve jött rá, hogy még mindig irtó sok szuper jel van: mindjárt az, hogy minden motoros ismeretlenül is üdvözli egymást. Néha olyan is van, hogy lábbal. De ő sosem mert integetni. Mindig eszébe jutott, mikor eggyel korábbi pasijának haverjai kulcstartónak meg oldalkocsinak hívták. Jelezve, nem önálló jogán van éppen ott, ahol. Ő csak valami fityegő bitorló. De elmúlt a kényszere. És azóta idiótán integet minden motorosnak a hátsó ülésen kapaszkodva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában