Generációkon át öröklődik az erdész szakma szeretete

2023.10.14. 10:00

Követte bátyját a Bedőbe Julcsi

Követte a Bedő Albert erdészeti iskolába bátyját, a kárpátaljai Fodor Mártont húga, Julianna. Annak, hogy miért döntött az ásotthalmi erdészeti iskola mellett Julcsi, több oka is van. Erről beszélgettünk a fiatalokkal és az intézmény igazgatójával.

Arany T. János

Családban marad. Követte bátyját, Fodor Mártont húga, Julianna az ásotthalmi erdészeti iskolába. Ő is erdésztechnikus lesz. Fotó: Török János

Az erdész szakma, legyen akár erdőmérnök, erdésztechnikus, erdőművelő-fakitermelő, egy nagy, komoly hagyományokra épülő hivatás. A szakmaszeretet, az erdőben végzett munkára való igény és annak szeretete a családon belül, generációkon keresztül öröklődik. Sok olyan diákunk van, aki testvérpárként jár ide. Sok tanulónknak a szülei is itt végeztek, és voltak olyan diákjaink is, akiknek még a nagyszülei is bedősök voltak. Sokan jönnek családi indíttatásból. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka elismertségét jelenti, hogy ha egy volt diákunk idehozza a gyerekét. Mert ha ő jól érezte magát, akkor joggal abban bízik, hogy ebben a digitalizált világban még jelen van az emberközpontúság az iskolánkban

 – mondta Andrésiné Ambrus Ildikó, az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. Az intézményvezetővel arról beszélgettünk, mi az oka, hogy testvérek, vagy egy családban több generáció is a Bedőben végez.

Fotó: Török János

2019-ben írtunk először az iskola legmesszebbről érkezett diákjáról, a kárpátaljai Fodor Mártonról, akit most húga, Julianna követett Ásotthalomra. Bátyjához hasonlóan ő is erdésztechnikusnak tanul. Választásának több oka is volt. Az egyik a bátyja, a másik a háború, és természetesen az egyéni indíttatás. Julcsi azt mondta, többször járt már a Bedőben, ami megtetszett neki, szereti a természetet és az állatokat. 

Fotó: Török János

Márton hozzátette, praktikus okai is voltak a döntésnek. Édesapjuk Ausztriában él és dolgozik, édesanyja Csehországban, a nagyszülők otthon vannak Kárpátalján, Dercenben. Ha Julcsi egy másik középiskolába ment volna, akkor öten ötfelé lennének, így csak négy helyszínről kell összeszervezni a családi találkozásokat. Egy másik fontos ok, mint azt Márton a beszélgetés végén elárulta, azzal, hogy ő is itt van, Julcsi nem érzi úgy mintha azonnal bedobták volna a mélyvízbe.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában