Napszínes

2023.12.06. 21:30

A Dóm kicsit másképp

Timár Kriszta

Fotó: Gémes Sándor

A Dóm Szeged egyik legtöbbet fotózott turisztikai látványossága, egyben a város jelképe is. A vármegyénkben élők vélhetően mindannyian látták már legalább egyszer, a szegediek pedig azt gondolhatják, minden szögből ismerik. Így azonban, ahogy fotóriporter kollégánk megörökítette, minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudnak rátekinteni. És nem csak azért, mert a kép elkészülte óta állványok takarják a torony egy részét, hanem azért is, mert erre a magaslati pontra kevesen juthatnak ki. A kémiai intézet erkélyéről készült egyébként a felvétel, melybe Gémes Sándor egy régi lámpát is komponált. 

Első ránézésre akár azt is hihetnénk egyébként, hogy az óriáskerék egyik kabinja billent meg kissé furcsán – ami persze nem ilyen rozsdás, de alakra annak kapszulái is hasonlók. Szóval aki mégis szeretne egy hasonló kompozíciót készíteni, kis leleményességgel a karácsonyi vásárban reprodukálhatja kollégánk felvételét. A napsütés és az üres tér persze nem lesz adott hozzá, de egy ünnepi verzió is legalább ilyen kellemes hangulatot hozhat a képre – még ha hasonló nyugodtságot nem is. Ha van kedvük, készítsenek egy hasonló képet, ha tudnak – biztos, hogy egyedi képeslapot tudnak vele küldeni szeretteiknek a karácsonyváró Szegedről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában