Helyi életstílus

2023.12.04. 19:30

Zenés nyomozás a Pom-Pom Mikulással

Ismét nagy örömöt szerzett a gyerekeknek a Pom-Pom Együttes Mikulás koncertje. Ráadásul duplán, hiszen a színházban egymás után kétszer is előadták az izgalmas nyomozós játékot a nagyszakállú puttonya után, sok-sok vidám dallal fűszerezve.

Darók József

Dupla telt házas koncertet adott a Pom-Pom. Fotó: Darók József

A Tóth József Színház és Vigadó nézőterét már izgatott gyerekzsivaj töltötte meg, amikor az öltözőben Kovács Attila hősiesen bújt a zöld manóruhájába, egy pár nappal korábban beszerzett fájdalmas bordazúzódás sem tántorította el a dupla koncerttől.

Jól érzem magam, mégiscsak Szentesen játszunk, saját közönségünk előtt, és hála a művelődési központnak, megint össze tudtuk hozni a Pom-Pom Mikulást, már második alkalommal és telt házzal a színházban. Örülök, hogy még mindig ilyen sokan kíváncsiak ránk itthon

 –mondta mosolyogva még a színpadra lépés előtt az országosan is keresett, 33 éve működő zenekar egyik alapító tagja.

Fotó: Darók József

Ez egy régi-új műsor, a 2018-as eredetihez képest áthangszereltek bizonyos dalokat, átvariálták a műsor szerkezetét is, lényegében az Ajándékgyár-sorozatuk második része az Elveszett a Télapó puttonya című koncert. Megjelenik a történetben új szereplőként Szimat manó, mint a Manó Nyomozó Iroda főnyomozója, az ő segítségével próbálják meg kideríteni, hova tűnt a Télapó puttonya. A műsor folyamán fenntartották a feszültséget, végül csak előkerült a puttony, természetesen a Télapónál volt, úgy vitte el a puttonyszobából, hogy nem szólt az őröknek, ezzel indította el akaratlanul a nagy hajszát.

Fotó: Darók József

Ugyanúgy, mint a többi műsort, még Vincze Attilával közösen írtuk a történetet, és olyan jól ismert dalok, mint a Jó manók, a Télapó szán, természetesen felcsendülnek, de új szerzeményeket is beletettünk a műsorba. 3-4 évestől akár 12 éves korig terjed a célközönségük. A nagyobb srácok eleinte szégyenlősek, de aztán már ők is tátott szájjal tapsolnak, mert hasonló módon építettük fel a nyomozást, mint amit a tévésorozatokban láthatnak: videobejátszások vannak, elemzik a nyomokat, így próbálják kideríteni a tettes kilétét

 –magyarázta Kovács Attila.

Fotó: Darók József

A dobok mögött Hegedüs Imre ült, a showman és énekes Szűcs Zoltán, a billentyűs hangszereknél Kerekes Róbert játszott, és a szentesi nagykoncertekre meghívnak vendégművészt is, ezúttal Mandel Róbert basszusgitáron járult hozzá a még tökéletesebb hangzáshoz. 

Csákó-Balogh Lajos technikus munkája nélkül nem tudnánk ezeket a koncerteket ilyen színvonalon behozni a színpadra tette hozzá Attila, énekes-gitáros.

A koncertek végén egyetlen gyerek sem távozott üres kézzel, összesen csaknem 500 mikuláscsomagot osztott ki a művelődési központ csapata.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában