2021.04.09. 14:00
Indulhat a fürdő bővítése Makón
Elhárult az utolsó akadály is a Hagymatikum fürdő bővítése elől: a Magyar Közlönyben szerda este megjelent határozat szerint a kormány biztosítja a beruházás megvalósításához szükséges forrásokat.
A Hagymatikum területén most már tényleg indulhat a munka. Archív fotó: Török János
Fotó: Archív fotó: Török János
– Sikerült! – adta hírül szerda este közösségi oldalán Lázár János parlamenti képviselő, hogy megvan a központi forrás a makói fürdő bővítésére. Azt is hozzátette, hogy a Hagymatikum nem csupán egy turisztikai attrakció, hanem a város gazdaságának motorja lesz, és hogy „a kormánytámogatás elnyerése minden makói vállalkozás és minden makói család sikere, amelyet összefogás nélkül nem érhettünk volna el”.
Farkas Éva Erzsébet, a város polgármestere a Magyar Közlönyben frissen megjelent határozatot is idézte saját Facebook-oldalán. Ebben egyebek mellett az áll: felhívja a pénzügyminisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére gondoskodjon a beruházáshoz szükséges források biztosításáról. A határidő a felmerülés ütemének megfelelő.
Ezzel a munka indulásának utolsó akadálya is elhárult. Emlékezetes, hogy a kivitelező sikeres kiválasztása már február végén megtörtént, a Székesfehérváron bejegyzett Fehérép Kft. lett az eljárás győztese. A cég 7 milliárd 124 milliós ajánlatot tett a munka elvégzésére.
A terveket pedig már korábban elkészítette a Makovecz Imre szellemi örökségét folytató Makona Kft. A beruházás fő elemei a családi és élményrészleg, a három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony és a napozóteraszos nyári öltöző.
A fürdőbővítés előkészítése egyébként, mint időről időre beszámoltunk róla, különböző okokból eléggé elhúzódott. Az első kormánydöntés a beruházás támogatásáról még 2017 decemberében született, de miután a fejlesztést két részre bontották – fürdőbővítés és sportuszoda –, egy év múlva újabbra volt szükség, és 2019-ben sok mindent újra kellett tervezni. Tavaly a fürdő bővítésére az előző év őszén kiírt közbeszerzési eljárás ajánlattételi időszaka lezárult, akkor meg a koronavírus-járvány szólt közbe. Most viszont megvan a kivitelező és a pénz is, már csak hozzá kell látni a munkához.