Változtak a vetésváltás szabályai, a másodvetés szerepe felerősödött

2023.02.18. 18:10

Kompromisszumot kötöttek a zöld- és agrárszempontok között

Gazdanapot rendezett szombaton a hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület. A fórumon a Közös Agrárpolitika változásairól hallhattak előadást a mezőgazdászok, délután a lovasbandérium vonult végig Hódmezővásárhely utcáin, este pedig 117. alkalommal rendezték meg a gazdabált.

Kovács Erika

A rendezvény résztvevőit Benkő Zsolt, a Gazdasági Egyesület elnöke köszöntötte. Fotó: Kovács Erika

A Gazdasági Egyesület 15. alkalommal rendezte meg gazdafórumát

 – derült ki Benkő Zsolt, a szervezet elnöke bevezetőjéből.

A gazdák állták a sarat tavaly nyáron is

Mikó Edit, a Szegedi Tudományegyetem agrárkarának dékánja köszöntőjében az összetartozás jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A környezet olykor nagyon mostohán bánik a gazdálkodókkal, erre a tavalyi nyár is jó példa volt. Az aszály érintette a takarmánytermelést, az állattenyésztést és kihatott a fogyasztókra is. A mi feladatunk az volt, hogy álljuk a sarat. Reméljük, idén nyáron tényleg lesz sár is

 – fogalmazott.

Fotó: Kovács Erika

Teljesíthető feltételeket szabtak

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az új agrártámogatási rendszerről tartott előadást.

A színfalak mögött az elmúlt három évünket lényegében az új agrártámogatási ciklus előkészítésével töltöttük. Azért húzódott ilyen sokáig, mert ahogy az az Európai Unió működési gyakorlatában szokás, kompromisszumot kellett kötnünk a zöld- és az agrárszempontok között. A végére eljutottunk oda, hogy az Önök számára végrehajtható, alkalmazható és a gyakorlatban kivitelezhető megoldásokat értünk el. Nemcsak a szabályokban, hanem az egész rendszerben jelentős változás következett be. Az összes olyan támogatást, amit a gazdálkodók kapnak 2027-ig, az utolsó eurocentig leterveztük, nemcsak összegszerűségében, hanem az uniós szabályok alapján

 – mondta Feldman Zsolt. Hangsúlyozta, a magyar gazdák számára alapból teljesíthető feltételeket szabtak.

 

Gazdabállal zárták a napot

Az államtitkár kiemelte, a korábbi gyakorlattól az egyik eltérés a vetésváltással kapcsolatos. A fő szabály, hogy minden évben, az összes táblán az adott gazdaság szántóföldi területének legalább egyharmad részén az előző évhez képest más növénykultúrát kell termeszteni. Ennek bármely egymást követő három évben teljesülnie kell, kivétel a hibridkukorica, amit 4 egymást követő évben lehet ugyanazon a területen termeszteni. 2023-ban a vetésforgóra átmeneti uniós mentességet kaptak a gazdák a közvetlen élelmiszerként fogyasztható kultúrákra, de a burgonya, a napraforgó, a repce, a szója, a cukorrépa, az olajtök és a dinnye önmaga utáni termesztése, a kártevőik miatt, idén is tilos. Jó hír a gazdáknak, hogy a két főnövény között termesztett másodvetés is vetésváltásnak számít.

Fotó: Kovács Erika

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese az új agrártámogatási rendszer gyakorlati kérdéseiről tartott előadást, Horváth Vivien, a MAGOSZ szakértője pedig a generációváltásról, a gazdaságok átadásáról beszélt. A rendezvény folytatásaként délután a lovasbandérium és a fogatok vonultak fel a Serház tér, a Kutasi út, a Vöröskereszt-, Teleki-, Dr. Rapcsák András-, Lázár-, Madách- és a Zrínyi utcák érintésével. A felvonulás a Fekete Sashoz érkezett. A nap zárásaként ott rendezték meg a 117. gazdabált is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában