209 millió forintos pályázati pénz

2023.02.08. 19:45

Üzemcsarnokot adtak át Zákányszéken

Negyedik üzemcsarnokát adta át Zákányszéken a Móraagro Kft. Knipf Róbert ügyvezető a Móra-Net Tv-nek elmondta, az 1287 négyzetméteres épületben egy gyártó- és egy raktárcsarnok kapott helyet.

Munkatársunktól

Gyártó- és egy raktárcsarnok kapott helyet a Móraagro Kft. új üzemcsarnokában. Fotó: Fotó: Móra-Net Tv

– A cégnél többek között a Pocok Tox Max rágcsálóirtószert állítjuk elő és csomagoljuk. A mezőgazdaságban hatalmas károkat okoznak a pockok, 2014-ben a Gabonaszövetség 50 milliárd forintra becsülte az általuk okozott pusztítást. A csarnok úgy lett kialakítva, hogy ha nagyobb mennyiségű rágcsálóirtóra érkezik igény, azt is ki tudjuk elégíteni. Az üzembe megérkezik az egész szemű kukorica, amely a szer alapanyaga, majd egy gép segítségével ebből tört kukorica lesz, ezt megtisztítják, végül a csávázógéppel megtörténik a csávázás – magyarázta az ügyvezető. Ahol mezőgazdasági művelés folyik, ott a mezei pocok kiválóan érzi magát, ami a gazdálkodóknak és a hobbikertészeknek nem öröm. 3-6 évente pedig hatalmas szaporulattal ugorhat meg az egyedszámuk.

Az új üzemcsarnok másik felében alakították ki a csomagolórészt, ahol egy automata palettázó gép segíti a munkafolyamatokat. Felhelyezik rá a zsákot, az eszköz leméri, majd a csomag tovább halad a gépen, a végén pedig palettázva, zsugorfóliázva kerül ki a termény, amit azután targonca szállít tovább. 

– A most átadott épületre 209 millió forintot nyertünk az uniótól és a magyar kormánytól, bekerülési értéken pedig több, mint 500 millió forintba került a csarnok megépítése és a gépek megvásárlása. A próbagyártáson már túl vagyunk, egyelőre minden úgy működik, ahogy elterveztük – tette hozzá az ügyvezető.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában